Titanic: A Szakadás

6. Kíváncsiság

  Miután Dorothy leesett, a hölgy megsérült. A bizonytalanság viszont, ami idáig vezette őt sokkal jobban fájt neki, mint sérülései. Továbbra sem tudott semmit sem biztosra fia és Edmond kapcsolatáról. Amikor a nő felkelt, zavarodott állapotban volt.
- Hol vagyok? - Nyögte ki nehézkesen Dorothy. A hajó orvosa vizsgálta éppen. Nyaka súlyosan megsérült és nem mozdulhatott meg. Nem örült a hírnek, ám tudta, hogy nincs mit tennie, amikor megpróbált megmozdulni és őrjítő fájdalom nyilallt bele a testébe.
- Kérem, ne mozduljon! Nem sérült meg súlyosan, de holnap estig itt kell, hogy maradjon.
- Édes istenem... - Nyögte ki ismét hatalmas fájdalommal a hangjában. - A fiamat akarom. Hozza ide a fiamat!
- A fia látni sem akarja magát.
- Ezt nem mondhatja komolyan, biztosan fel van dúlva, mert összevitáztunk.
- Ön rátámadt egy fiatal lányra. Szerencsére nem esett semmi baja a hölgynek és Anne Richardson nem kíván feljelentést tenni. Nagyon húzza meg magát, ez csak egy jó tanács. - Mondta komoly tekintettel a doktor, majd kiment és Dorothy ott maradt egyedül. Magányosan.

Austin és új párja a fedélzeten sétáltak. Edmond látszólag higgadtabbnak tűnt, ám Austin arcáról sem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet. Az előbbi eseményeknek hirtelen váltak szemtanúivá, hiszen Anne kiáltása volt az, ami miatt észrevették az erőszakos nőt.
- Austin, nyugodj meg! Az édesanyád jobban lesz.
- Nem érdekel, hogy jobban lesz e vagy nem. Belefáradtam már ebbe az egészbe. Nem akarom ezt tovább csinálni.
- Ezt most hogy érted?
- Apám a hajón dolgozik. El tudna intézni egy külön kabint. Költözzünk oda.
- Hogy micsoda?
- Tudom, ez őrültség és már csak három nap van addig, amíg New Yorkba érünk, de veled akarok lenni.
- Tulajdonképpen ez nem rossz ötlet, de beszélnünk kell az anyámmal. Ugye tudod? - Kérdezte Edmond.
- Igen, tudom. Remélem tényleg olyan kedves és elfogadó, ahogyan leírtad.
- Olyan. Mindenesetre, én már meséltem neki rólad, úgyhogy szerintem nem lesz semmi baj.
- Hát, legyen igazad!
- Nézd, ki jön erre felé.
- Sziasztok!
- Anne, már mindenütt kerestelek! - Mondta aggódóan Austin, amikor meglátta legjobb barátnőjét. Már tényleg mindenhol kereste, de sehol sem találta a lányt, aki a balesetet követően azonnal eltűnt. Bár beszélt a csendőrtisztekkel, valamint az orvossal, Austinnal nem találkozott azóta, hogy meglökte Dorothy-t.
- Tudom, láttam.
- Akkor miért...
- Nem tudtam volna a szemedbe nézni.
- Ami történt az nem a te hibád. - Szólt közbe Edmond, Austin pedig helyeselte, amit a fiú mondott.
- De igen, ez az én hibám. Valami más módot is találhattam volna, hogy megállítsam.
- Annyira feldúlt volt, hogy semmi nem segített volna. Azok után, hogy rángatni kezdett téged, igazán nem tehettél mást. Helyesen cselekedtél. Hidd el! - Mondta ismét Edmond.
- Remélem tényleg így van, mert borzalmasan érzem magam...
- Figyelj, gyere el velünk, épp teázni indultunk, hogy megbeszéljük a saját lakosztályba vonulásunkat, neked is jót fog tenni!
- Edmondnak igaza van. Gyere, Anne! - Helyeselte Austin is, majd mind elindultak a megbeszélt helyre.

Austin és szerelme nem tudták eldönteni, hogy helyesen cselekednek e, hiszen így nagyon sokan megtudhatják a titkukat, de végül a boldogságot választották, mivel Austinnak esze ágában sem volt visszamenni anyja kabinjába. Anne is lenyugodott a nagy trauma után. A teadélutánt követően a törökfürdőbe ment pihenni. A pár pedig azután, hogy Edward rábólintott tervükre, elfoglalták saját lakosztályukat az első osztályon. Tudni illik, még nagyjából két-három szabad kabin volt a leggazdagabbaknak kialakított osztályon, de nekik teljesen mindegy volt, hogy hova költözhetnek be. Edward nem gondolkozott sokat a döntésen, mondhatni kiábrándult feleségéből a történtek után, aki fia példáját követve, szintén nem látogatta meg Dorothy-t. A kis Anastasia biztonságára a hajó egyik hölgy alkalmazottja ügyelt, Ed egyik jó barátja. Természetesen amikor végzett a munkával ő maga volt kislányával. Mindeközben leszállt az éj, a hajó pedig tovább siklott az Atlanti-óceán vizén, teljes gőzzel előre.

A vacsorán az elsüllyeszthetetlen Molly Brown, Austin és Edmond együtt ült egy asztalnál. A beszélgetés közel sem úgy zajlott, mint ahogy azt a fiú várta. A vacsora kellemes volt, Molly társasága pedig meglepően szívélyes.
- Szóval, Austin, mit kell tudni rólad, fiam?
- Asszonyom, én...
- Hívj nyugodtan Mollynak! - Mondta nevetve az asszony.
- Molly, ez nekem egyelőre kicsit furcsa, hogy erről ilyen nyíltan beszélhetek, előtted...
- Anyád hogyan vélekedik a dologról? Illetve, tudom hogyan vélekedik, hisz hallottam, hogy hogyan került a gyengélkedőre.
- Hallotta? Honnan? Nem tudtam, hogy ez ilyen nyílt titok...
- Ó nem a ti kapcsolatotokról beszélek, azt csak én sejtettem okozatul. De ha valaki lezuhan a lépcsőn a Titanic első osztályán, az hamar elterjed. Tudod hogy megy ez... pletyka.
- Nem igazán fogadná el. mondhatni még nem mondtam ki előtte, de elég egyértelművé tette, hogy milyen csalódott lenne, ha kiderülne rólam, hogy nem a hölgyekhez vonzódok.
- Ez badarság! Mi mind tudjuk, hogy ez egy új dolog, igaz Edmond? Nekem is kellett egy kis idő míg hozzászoktam a gondolathoz, de szerintem ennek a századnak pont az a lényege, hogy elfogadjuk az újat és mellőzzük a régit, igaz kisfiam?
- Így van, anya! - Edmond kissé feszültnek tűnt a beszélgetés alatt. Furcsa volt neki, hogy új párja és anyja ilyen jól elbeszélgetnek.
- Na és, hogy tetszik nektek az új lakosztály? - Kérdezte Molly Edmond-tól.
- Minden nagyon szép, anya. Szerencsénk volt, hogy sikerült első osztályú kabint kifogni.
- Szüleid mit szóltak hozzá, Austin?
- Anyám még nem tudja, de apám intézte nekünk a kabint és ő rábólintott.
- Az édesapád?
- Igen, ő. A hajón dolgozik. Tiszt. Neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk a hajón. - Molly arca hirtelen komolyabb lett. Bár próbált továbbra is a lehető legkedvesebb lenni, kicsit csalódottnak tűnt, hogy fia új párjelöltje nem a legfelsőbb körökbe tartozik. - Anyám azt szeretné, hogy ügyvéd legyek. London egyik legjobb iskolájába járat, bár, hogy őszintén megvalljam, nem igazán érdekel a pálya. Ebből nagyon sok vitánk is van. Én színész szeretnék lenni.
- Csak ugyan? Austin, tudod az ott ki a szomszéd asztalnál? - Kérdezte suttogva Molly a fiút.
- Nem, Molly.
- Samuel Hudson, Amerika egyik legjobb ügyvédje. Mit szólnál ha bemutatnálak neki? Kicsit beszélgetsz vele és legalább segít megerősíteni a döntésed, miszerint színész leszel. - Austin gyomra görcsbe rándult, ahogy "anyósa" kimondta ezeket a szavakat, viszont úgy gondolta, nem szeretne ellenkezni. Rábólintott a dologra.

Egy nap van hátra a Titanic katasztrófájáig.