Törött rózsa ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

[4] Maylien

Ez ezerszer rosszabb volt.

- Tényleg így lesz vége? – suttogtam halkan, és éreztem, hogy pillanatokon belül össze fogok omlani. De nem csak én éreztem, Jack is.

Óvatosan megfogta a karomat, és húzni kezdett kifelé. Nem tiltakoztam, felesleges lett volna. Csak magamat járatom le vele.

Hagytam, hogy Jack beültessen a kocsiba, majd felettem áthajolva bekapcsolja az övemet. Citrus illata volt. Barna haja előre bukott, ahogy az övvel babrált. Aztán végzett, és becsapta a kocsi ajtaját, láthatóan mérges volt. Végül beindította a motort, és kikanyarodott az utcából.

Némán ültem, miközben ő a sötét utat pásztázta. Néhány jobb, és bal kanyar után megéreztem egy meleg tenyeret a combomon. Hidegen pillantottam a tetovált ujjakra. Középső ujján egy ezüst gyűrű virított. Furcsán melegített a hatalmas tenyér.

- May – kezdte lassan, mire én kibámultam az ablakon, a lágy fények legalább nem bántották a szememet. Imádtam este utazni. Csak a műszerfal világított a kocsiban. Érdekes fényt vetve a fiú vonásaira. – Nem kell tovább úgy tenned, mintha nem fájna. Tudom, hogy fáj.

- Nem tudsz te semmit – feleltem csendesen. – És vedd le a kezdet a combomról.

Jack úgy tett, ahogy kértem. Közelebb húzódtam az ajtóhoz, miközben összekuporodtam a bőrülésen.

- May – kezdte újra, de nem hagytam, hogy befejezze.

- Te tudtál róla, mindvégig tudtad, hogy megcsal. Ezért nem akartad, hogy oda menjünk. Nem voltál meglepve, mikor megláttad őket. Mióta megy ez így, Jack? – elcsuklott a hangom, miközben továbbra sem néztem rá.

- Tegnap történt, mikor felmentem a szobámba valakivel, hogy, tudod... – elhallgatott, mintha csak kényes lenne a téma, aztán folytatta. – De amikor benyitottam megláttam, hogy Lucas van ott egy lánnyal. Először azt hittem, hogy te vagy az. Aztán mégsem te voltál. Azt mondta elintézi, és hogy ne mondjam el neked, mert csak részeg, és hogy hibázott.

- Te pedig engedelmeskedtél neki – gúnyosan elmosolyodtam. – Akár egy kutya.

Jack a fékre taposott, mire csikorogva álltunk meg az autópálya kellős közepén. Dudálva kerültek ki minket.

- Te meg mégis mit művelsz? – kiáltottam rá, a szívem ezerrel dörömbölt a mellkasomban. – Akár meg is halhattunk volna, ha jön valaki mögöttünk!

- Azért egyet tisztázzunk, Maylien – azzal megfogta a kormányt, és a leálló sávba kormányozta a kocsit. – Nélkülem még most is ott állnál, vagy talán már rég megaláztad volna magadat. Sokat ittál volna, majd valamelyik egyetemista karjaiban kötöttél volna ki az este.

- Nincs jogod ilyeneket állítani rólam! – kiabáltam rá, miközben a műszerfalra vágtam. – Rohadtul nem tudsz rólam semmit!

- Szállj ki az autómból – szólalt meg, mire én értetlenül meredtem rá.

- Hogy mi van?

- Jól hallottad. Kifelé a kocsimból! – dühösen meredtem rá, miközben kicsaptam a kocsi ajtaját.

- Rohadj meg! – kiáltottam rá, amíg ő kikászálódott az autóból.

- Köszi.

- Azt hiszed, hogy olyan okos vagy, igaz? – a mellkasára böktem, mire ő lenézett rám. Zsebre vágott kezekkel bámulta, ahogy tenyeremmel megpróbálom ellökni.

- May. Én nem vagyok ellenség. Segíteni akarok neked. Tudom, hogy szar. Még nekem is rossz volt nézni, ahogy Lucas ezt teszi veled! – bűntudat, talán ezt láttam a szemében. De nem érdekelt. A mai estén rájöttem, hogy bármit meg lehet játszani.