Törött rózsa ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

[4] Maylien

(törött rózsa)
4: Bánatom tengerén

————————
🌹 MAYLIEN SANDERS 🌹

Sikítani akartam. Nagyon, és olyan hangosan, hogy még a süket szomszéd is hallja. Azt akartam, hogy a világ tudja mennyire hatalmasat csalódtam, és hogy mennyire nagyon meghasadt a szívem.

Csakhogy az univerzum magasról szart erre. Az embereket nem érdekelte, hogy darabokra szakadt a szívem. A szomszéd bácsi pedig ugyanolyan süket marad. Nem változott semmi, nem lett vége a világnak.

Én mégis darabjaimra hullottam ott, abban a szent pillanatban, ahogy megláttam őt valaki mással. Minden amiben hittem, az akiben bíztam, átvert. Megcsalt.

Nem szoktam sírni.

Sosem voltam az a sírós típus. Most mégis úgy fojtogatott, hogy legszívesebben a földre rogytam volna zokogni.

Lucas megcsalt.

Annak ellenére hogy én minden tőlem telhetőt megadtam neki. Mindent. Mindent, kivéve egy dolgot. Egyetlen egyet...

Az elmém kattogni kezdett, majd mikor rájöttem, pillanatokon belül egy egészen új fajta érzés kerített hatalmába.

A vörös köd ezúttal úgy ereszkedett rám, hogy minden egyes porcikám remegni kezdett. A mögöttem álló fiú ezt teljesen félre értve a vállamra fektette tetovált kezét.

- Légy erős, May – suttogta Jack halkan, mire én összeszorított fogakkal néztem körbe.

- Az leszek, de még mennyire – azzal a mellettem éppen elsétáló fiúra néztem, és a kezében levő szeszes italra. Egy szó nélkül kikaptam a markából, mire ő elégedetlenkedve szólt utánam, de leszartam.

Annyira nagyon leszartam!

Addig trappoltam, dühtől izzó szemekkel, míg el nem értem hozzájuk. Még csak észre sem vett, annyira el volt foglalva az új barátnőjével vagy isten tudja mijével, miközben ott csókolta, ahol érte. Egy pillanatra meginogtam, összerándult a gyomrom, de aztán a következő pillanatban erőt merítve a gyűlöletemből, amit a fiú iránt éreztem, a kezem már lendült is.

A pohár whisky Lucas göndör fürtjein landolt. A fiú megrázkódott, majd a nyakához kapva pattant fel a kanapéról, miközben felém fordult.

Leesett az álla.

Több sem kellett, az öklöm lendült, majd a fiú állkapcsába vágtam. Ahogy Lucas feje hátracsuklott, szinte már hisztérikus öröm járt át. A fiú vérző orrához kapott, miközben én sajgó öklömre pillantottam. Talán mégsem az álkapcsát találtam el.

Se'baj. A lényeg, hogy célt talált.

- May...!

Némán álltam ott, teljes meggyőződéssel, miszerint nem fogok összeomlani. Ám amint a fiú kiejtette a nevemet, eltört bennem valami. Eddigi magabiztosságom szertefoszlott, és lassan újra tisztán láttam.

- Hogy tehetted ezt velem? – kiáltottam rá, miközben a kezem pofonra lendült, majd pillanatokon belül nagyot csattant az arcán. – Mindent megadtam neked! Mindent! És ha vársz a tizenhetedik születésnapomig, akkor azt is megkaptad volna, amiért megcsaltál! Te hülye paraszt! Most jobb? Jobb érzés? Boldog vagy? – összeszorítottam a fogaimat. – Undorító ember vagy Lucas Gional! Undorodom tőled!

- May – Jack kezei újra a vállamon kötöttek ki. – Menjünk innen. Kérlek.

- Nem szólsz semmit? – bámultam a fiúra, kétségbeesetten vágytam arra, hogy mondjon valamit. Egy buta kifogás. Bármi. Akármi, ami éppen eszébe jut. De ő nem szólt semmit.