Danced Her Way To His Heart

1.9

A mozi előtt mindketten kipattantunk az autóból, majd pedig beérve elkezdtünk valami izgalmas filmet keresni.
Nem sokat találtunk, de végül egyen megakadt a szemünk és Long megvette a jegyeket, mellesleg még egy extra nagy pattogatott kukoricát is kaptam. Elég kínosan éreztem magam amiatt, hogy ezeket mind Long vette nekem, de ő még csak hallani sem akart afelől, hogy mondjuk én fizessem. A terembe érve csak egy idős bácsi foglalt el egy helyet, senki más nem volt benn. Már akkor éreztem, hogy egy igazán izgalmas filmnek nézünk elébe.
A film felében, amikor fogalmunk sem volt arról, miről szól az egész, a pattogatott kukorica is elfogyott, fogtuk magunkat és röhögve mentünk ki a teremből. Az idős bácsi egy szúrós tekintettel ajándékozott meg, majd tovább nézte a filmet. Egyedül. 
- Fogalmam sincs arról, hogy akkor ki volt az, aki nekiment a falnak. A lány apja, vagy az unokatestvére? – kérdeztem röhögve.
- Nem a nagybátyja?
- Mi van? – nevettem fel jóízűen. Azt hiszem nagyon nem értettem meg a film lényegét. Sőt, biztos voltam benne.
- Lényeg, hogy a popcorn elfogyott – nézett a kezemben tartott üres edényre.
- Ja, ez volt a fő célom. Hogy megegyem és kimenjünk arról a szar filmről – nevettem saját magamon. Teljesen úgy viselkedtem, mint máskor, igaz, a helyzet nem volt olyan, mint máskor.
Abban a percben megcsörrent a telefonom.
Scooter nevét olvastam le a kijelzőről.
- Helóka Scooter, épp nem alkalmas – mondtam Longra utalva.
- Nem érdekel, ez fontos – mondta komoly hangon.
- Miért is? – kérdeztem értetlenül.
- Oké, szóval. Justin megint pózolni fog valami lánnyal a Calvin Kleinnek – kezdte.
- És mi közöm van ehhez? – kérdeztem teljesen flegmán, mint aki nem érti, mi köze van ahhoz, hogy egy popsztár pózolni fog valamiféle csajjal, egy híres márka alsóneműjében.
- Te vagy az egyik a négy jelölt közül – mondta, mire én teljesen lefagytam.
- Hogy mi? – kérdeztem még mindig csodálkozva.
Nem mindennap adatik az embernek ilyen lehetősége.
- Igen, bár a fotózás két hónap múlva lesz, már most gondolkodnak azon, kit tegyenek Justin mellé.
- Lehetőleg ne engem, nem akarom – mondtam.
- Ez egy hatalmas lehetőség – mondta.

Ezt jól tudtam. De elképzelhetetlennek tartottam, hogy Justin mellett pózoljak valamiféle alsóneműben, rosszabbik esetben anélkül.
- Jó, rendben. Tudod mit? Hagyjuk ezt most, majd otthon megbeszéljük – néztem kínosan a mellettem sétáló Longra, aki a cipőjének az orrát figyelte néhány perce. Nem csodálkoztam, talán fordított esetben én sem viselkedtem volna másképp.

- Jaj igaz is, anyád említette, hogy randizgatsz – mondta és egészen a vonal másik végére hallani lehetett a hangjából eredő gúnyt, amit persze nem rosszból szánt, csak mindenki Justint és engem szeretett volna együtt látni. Igen, még a Calvin Kleinnek dolgozó fotósok is. Micsoda öröm.

- Mindenkinek elmondta? – forgattam a szemem.
- Úgy néz ki – vihogott.
- Oké Scott, mennem kell – próbáltam gyorsan befejezni, hiszen már sajnáltam az értetlenül ácsorgó Longot.
- Jó szórakozást és lehetőleg ne terhesen térj haza! – mondta, majd még hallottam a nevetését, amikor megszakadt a vonal. Sajnos már nem tudtam visszaszólni, így csak elszámoltam tízig magamban, hogy ne kapjak idegösszeroppanást, majd Long felé fordultam.

- Egyszer mindennek vége lesz, nem? Még ennek az őrültségnek is, ami körülvesz engem – mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra. Bár kedvem lett volna belerúgni egy falba, hogy kidöntsem, hiszen mindig történt valami. Justin, akivel szembe vegyes érzelmeim voltak és aki egy olyan ember volt, akivel mindig máshogy viselkedtem –főleg helyzettől függően- másfél évig kísérteni fog, így sokkal nehezebb lesz túltennem magam rajta. Utána jött Long, akit ugye nagyon megkedveltem és épp kezdett köztünk kialakulni valami, amikor ugyanis jött az a hülye Calvin Klein fotózás, ami –ha elvállalom-, mindent tönkrevág. Hiszen ha összejövök Longgal és mindenki lenyugszik és rájön, hogy én Longgal vagyok boldog NEM JUSTINNAL, akkor meg ott lesz az a szerencsétlen fotózás, ahol Justinhoz kell majd simulnom egy szál alsóneműben. Nem lehetne, hogy Justin, mondjuk maga álljon a képen? A teste elfoglalja a negyedét, az egója pedig elfoglalja a kép megmaradt háromnegyedét. Nem is lenne olyan rossz ötlet.
Minden mérgem félretéve próbáltam Longra koncentrálni.
- Nos, mi történt? – mosolygott rám mit sem sejtve.
- Valami szar fotózásra akarnak elrángatni Bieberrel – mondtam a saját beszédstílusomban.
- Miféle fotózásról van szó? – kérdezte, a hangjában maximális higgadtsággal. Azt hiszem őt még a flegma beszédmódom és a mérgem sem tudta elriasztani.
- Calvin kibaszott Klein – mondtam mérgesen.
- Wow, wow és wow – nézett rám. – Bár végignézve rajtad nem is csoda, hogy pont téged szeretnének a modelljüknek.
- Te érted ezt? Mert én amúgy nem. Soha ezelőtt nem modellkedtem, nem értem mi ez a hirtelen fellángolás – néztem magam elé.
- Látnak benned valami művészit – mondta ki egyszerűen.
- Bennem nincs is semmi művészi – mondtam.
- De igen, van. Én is látom benned – jelentette ki, pont abban a percben, amikor kiértünk a moziból.
- Ez kedves tőled – fordultam felé mosolyogva.
- Csak őszinte. Most pedig hová megyünk? – mosolyodott el.
- Fogalmam sincs, de ha rajtam múlik, akkor beülhetünk egy étterembe. Azt hiszem a popcorn nem volt elég – nevettem el magam.
Long is felnevetett. Beültünk a kocsijába és egy városszéli olasz étterem felé vettük az irányt.
A restaurációba belépve megcsapott az emlékek illata. Tudom, az emlékeknek nincs illata, de nekem volt egy emlékem azzal az étteremmel kapcsolatban, melyhez a restiben keringő étel aromája fűződött. Korábban már jártam ott. Justinnal.
Helyet foglaltunk egy asztalnál, majd pedig megrendeltük a vacsoránkat.
Bolognai spagettit rendeltem. Nevetségesnek tartottam, hogy még egy nyamvadt spagettiről is Bieber jutott az eszembe.
- Te most itt karácsonyozol Amerikában? – kérdeztem Longtól.
- Nem. Karácsonyra hazautazom Peking-be – mondta. – Pedig nagyon szívesen karácsonyoznék itt veletek, de gondolom te is sejted, miért utazom most haza. Ha most nem találkozom a családommal, akkor valószínűleg a turné végéig nem fogom őket látni. Ami – azért valljuk be- elég hosszú idő.
- Teljesen megértelek, támogatom az ötletet – mosolyogtam rá.
- Csak sajnálom, hogy nem karácsonyozuk együtt – szomorodott el.
- Majd Szilveszterkor együtt leszünk – szorítottam meg az asztalon fekvő kezét. Tudtam, hogy Szilveszterre már hazautazik.
- Örülnék neki – mosolygott rám őszintén. Longgal teljesen más kapcsolatom volt, mint bármelyik fiúval azelőtt. Long mellett sokkal komolyabb és kiegyensúlyozottabb voltam.
- Igen, én is – mondtam, majd az asztalon fekvő kezeinkre pillantottam.
A pincér épp akkor érkezett meg az ételemmel, ezért gyorsan elrántottam a kezem.
- Tessék – tette le elém, majd pedig Long elé a tányérját.
Az étteremben való tartózkodásunk felhőtlen nevetésből és jókedvből állt. Mosolyogva néztem Longra, aki épp az ázsiai életről mesélt és arról, milyenek az ott levő rokonai. Imádtam hallgatni, hiszen szinte kézzel fogható volt a nyugodtság és a harmónia, ami belőle áradt. Persze, Long egy ugyanolyan fiú volt, mint a többi, nem kell őt kinézetben sem másban eltérőnek képzelni. Csak annyiban különbözött, hogy mellette teljesen ki tudtam bontakozni, ő teljesen megértett és mellette valaki olyanná változtam, aki talán csak a szobám mélyén szoktam lenni. Nem akartam őt mással összehasonlítani, ez mégis sokszor sikerült. Mindig arra jutottam, hogy Justin és Mark mellett én csak egy kis csitrinek tűnhettem, míg Long mellett egy kiegyensúlyozott, boldog nőnek. Míg Justinnal és Markkal a kapcsolatunk veszekedésekből és hangulatingadozásokból állt, addig Longgal megértésből és empátiából.
Miután befejeztük a vacsorát (amelyet megint csak Long fizetett), beültünk Long kocsijába, aki a házunkig meg sem állt. Persze, még órákig beszélgetni tudtunk volna, ha ez tőlem függ, de Long azt mondta, hogy anya biztos aggódik értem, ezért hazavitt. Mindenre odafigyelt.
- Köszönöm ezt az estét, csodálatos volt – mondta Long.
- Én is köszönök mindent – mosolyodtam el.
- Örülnék, ha még sokszor ismétlődne ez a mai est, viszont ha úgy gondolod, hogy inkább mégse, akkor teljesen megértelek, hiszen ez csak tőled függ és attól, hogy akarod-e és, hogy mennyire érezted  ma... - a mondatát már nem fejezte be, hiszen hirtelen felindulásból tapadtak ajkaim ajkaira, ezzel elcsitítva őt.
- Nem is tudod mennyire csodás vagy az én szememben – suttogta. Utoljára megöleltem, majd pedig egy boldog vigyorral az arcomon indultam meg a házunk felé.
Lerúgtam magamról a cipőm és épp a szobám felé indultam volna, amikor egy hang ijesztett meg.
- Na mi van, vigyorka? – kérdezte anya.
- Te még fent vagy? – csodálkoztam, hiszen már elég későre járt.
- És te? – nevetett fel.
- Jajjmár anya, nem vagyok kisgyerek – forgattam a szemem.
- Jól van, csak viccelek. Remélem jól érezted magad, csak aggódtam, hogy épségben hazaérsz-e, ezért maradtam fent – mondta, majd felállt a kanapéról és felment a szobájába.
Mi a fene történik ma mindenkivel? – kérdeztem magamtól, majd nevetve a szobám felé vettem az irányt.


~

~

~

IM BACK BITCHEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEES!

MESÉLJETEK MI ÚJSÁG VAN VELETEK♥

TÁMOGATJÁTOK SOFIA ÉS LONG KAPCSOLATÁT? írjátok meg kommentben.

~

Annyira izgatott vagyok amúgy ohjesssz végre új rész, várom a rekaciókat! 

all the love, xx