A napfény első sugara

1.

Nem mindenkinek jut jó anya a világon, mint ahogy nekem sem. Anyám egy kurva. Mármint tényleg. Los Angeles belvárosában, az egyik leghíresebb sztriptíz bárban dolgozik, a születésem óta. Tulajdonképpen én majdnem ott születtem meg. Míg a többi gyerek játszótereken volt, barátokat szerzett, én már akkor is anya sminkasztalán könyököltem, figyelve, hogyan cicomázza ki magát, miután pedig lement a bárba táncolni én többnyire fent maradtam a többi lánnyal, néha pedig mikor Zergei (ejtsd: zergej), a klub igazgatója vigyázott rám, felültünk az egyik páholyba és őket figyeltük.

Mikor iskolába kerültem anya azt mondta, hogy ne mondjam el senkinek, hol dolgozik. Azt mondta, hogy ez a kettőnk titka és figyelnem kell rá, hogy tényleg az is maradjon, mert az embereknek már így sem tetszünk a bőrszínünk miatt. Én pedig így tettem, mindig csak annyit mondtam, hogy otthon dolgozik, hisz tulajdonképpen a bár szinte már az otthonom volt. De anyának igaza volt, megbámultak, mert indiai vér csörgedezett az ereimben és a bőröm sötétebb volt, mint a többi gyereké. Utáltam azokat a pillantásokat. Mindenfelé követtek. Így nem voltak barátaim, minden időmet, mikor nem a suliban voltam a klubban töltöttem. Ott írtam a házit, és az ott lévő lányokkal barátkoztam, meglehet egy 12 éves gyerek sem volt ott rajtam kívül.

Most pedig itt vagyok, 19 évesen egy friss érettségivel a kezemben, a jövőm pedig ebben a bárban folytatódik, mert elképzelni sem tudok mást ezen a helyen kívül, ahova mehetnék.

- Készen állsz drágám? – lépett mögém Zergei és kezeit a vállamra tette.

A tükörben bámultam rá. Ez a férfi apámként nevelt fel, mert az igazinak anyám csak addig volt jó, amíg nem volt terhes. Bizonytalanul elmosolyodtam és bólintottam.

- Gyönyörű vagy Shanaya! – súgta a fülembe majd maga felé fordított – Ez az ékszer, pedig csak még jobban ki fogja majd emelni azt a gyönyörű arcodat! – mosolyodott el és egy- egy fülbevalót akasztott a füleimben. Elfordítottam a fejem, hogy megnézzem a tükörben és elállt a lélegzetem.

- Zergei.., ez – nem bírtam megszólalni. Valószínűleg ez a két fülbevaló többet ért ennél az egész helynél.

- Megérdemled – mosolyodott el majd puszit nyomott az arcomra. – Angel után te jössz – kacsintott, majd megfordulva kiment az apró szobából.

- Ugyan még messze van a reggel, de addig itt van nekünk a Napfény első sugara! – súgta a mikrofonba a férfi, aki, be szokta jelenteni a lányokat.

Vettem egy nagy levegőt és elindultam. Lassú léptekkel, a zenével egy ütemben haladva indultam el, kimentem a kifutóra a rúdhoz és kezdődhetett a műsor.

Nem olyan ruha volt rajtam, mint amit mindenki várt, vagyis nem fehérnemű. Farmer, fekete magas sarkú és egy fehér selyem top, barna hajam a vállaimra omlott, a fülbevaló pedig ott csillogott a fülemben.

Egy kis idő után lassú mozdulatokkal kezdtem levenni a toppom, és hagytam, hogy az anyag lecsússzon a karomon és a színpadra essen. Teljes csend volt a teremben, senki nem beszélt csupán a zenét lehetett hallani és néha a cipőm kopogását. Még a pincérlányok is megálltak és engem néztek.

Tovább táncoltam, a földön ülve, fekve és a rúddal is, de több ruhámtól nem szabadultam meg.

Mikor vége lett a számnak, lehajoltam a felsőmért, kiléptem a cipőmből és a kezembe kapva sétáltam ki a színpadról.

- Mi amor ez fantasztikus volt! – ölelt Sheri magához ahogy a színfalak mögé értem.

- Köszi Sheri! – mosolyogtam rá, majd ahogy elengedtem anyám is magához húzott.

- Ahhoz képest, hogy csak egy sugár vagy, felperzselted a helyet szívem. – súgta a fülembe.

- Az első sugár. – mosolyodtam el, majd otthagyva őket felmentem a lépcsőn és bementem az apró öltözőmbe.

Ledobtam a cipőm, visszabújtam a felsőmbe és leültem a székembe. A tükörben bámultam az arcomat, ami sárgás fényben úszott a lámpák miatt és nem tudtam, hogy boldogság vagy valami teljesen más látszik most az arcomon.

Kopogást hallottam, majd lassan kinyílt az ajtó és Zergei dugta be a résen a fejét.

- A hármas szobában lenne valaki számodra – nézett rám.

Bólintottam, majd miután Zergei becsukta az ajtót, levettem a toppom, a farmerem és az előzőnél egy sokkal díszesebb, fehér csipkés, gyöngyökkel kirakott fehérneműt vettem fel. Megerősítettem a sminkem, majd miután végeztem kiléptem a folyosóra.

Követtem Zergeit a hátsó folyosón, a különszobák felé. Azt hittem izgulni fogok, mikor először megyek oda dolgozni, de nem így volt. Teljes nyugodtság vett rajtam erőt és nem féltem, mert a klub szabályzata megnyugtatott. Az első és legszigorúbb szabály: nincs szex.

- Nem kell semmi olyat csinálnod, amit nem akarsz, ezt ne felejtsd! – fordult velem szembe Zergei ahogy megállt a hármas ajtó előtt.

Bólintottam. Kaptam két puszit az arcomra, majd utat engedett nekem a szobába.

Félkör alakú helyiség volt, az egyik oldalon az ívbe igazodó szürke kanapéval és egy kis asztallal, a másik oldalon pedig egy táncos rúddal. A szobát pedig egy színváltós lámpa világította meg, biztosítva a színes fények által a félhomályt.

Miután becsuktam magam mögött az ajtót és megfordultam egy teljesen más férfival találtam magam szemben, mint amire számítottam. Sőt nem is férfi! Inkább fiú. Csak néhány évvel lehet idősebb nálam, barna haja rakoncátlanul állt a fején, fehér ing és sötétkékes nadrág volt rajta, a zakója pedig szépen leterítve feküdt mellette.

Ahogy a pillantásunk találkozott elakadt a lélegzetem, résnyire nyílt a szám és mintha egy apró sóhajtás is kiszökött volna a torkomból. Nem tudom, hogy látta e a reakciómat, de elmosolyodott és felém nyújtotta az egyik kezét. A tenyerére kaptam a pillantásom. Olyan puhának tűnt! Szerettem volna megérinteni.

- Nekem.. táncolnom kell – motyogtam a rúdra mutatva, a kezeimet továbbra is a testem mellett nyugtatva.

- Mi lenne ha csak beszélgetnénk? – húzta apró félmosolyra a száját, amitől a gyomrom megremegett, a kezét pedig még mindig felém tartotta.

- Az egy drága beszélgetés lenne... – néztem végre a szemébe, amit egyértelműen nem kellett volna. Még a félhomályban is látszódott milyen gyönyörű tekintete van.

- Az legyen az én bajom – vont vállat.

Vonakodva, de végül leültem mellé a kanapéra, de nem volt merszem, úgy odasétálni, hogy közben kezem az övében legyen, így azt végül üresen húzta vissza az ölébe.

- Coel vagyok – öntött pezsgőt egy pohárba majd felém nyújtotta.

Elfogadtam és szinte rögtön bele is kortyoltam. A nyugodtságom nagyjából abban a pillanatban odalett, hogy megláttam, így nagy szükségem volt egy italra.

Miután nem válaszoltam semmit, rám nézett.

- Nem mondod el az igazi neved?

- Nem lehet – ráztam meg a fejem. Persze szó sem volt róla, hogy nem lehet, akár az igazi nevemmel is táncolhattam volna, de anya a lelkemre kötötte, hogy soha egy vendégnek se áruljam el az igazi nevem. A nevünk, az egyetlen, amit megtarthatunk ebben a szakmában.

- Akkor hívhatlak Napsugárnak? – mosolyodott el.

Gödröcskés mosolya ragadós volt így halványan elmosolyodtam én is és bólintottam. – Az jó lesz.

- Miért vagy itt Napsugár? – tekintete komolyra változott, ami egy pillanatra megijesztett.

- Te miért vagy itt Coel? – húztam fel a szemöldököm.