Luckystar's Rising [ÁTÍRÁS ALATT!!]

1. rész

Kimberly Nelson vagyok 15 éves tini aki imádja a lovakat. Egy lovas farmon élek a Joe Nelson-nal az apámmal, Annie Nelson-nal az anyámmal és két öcsémmel Thomassal és Chuckkal. Thomas egy évvel fiatalabb nálam. Chuck pedig most lesz 10.
Amint már mondtam imádom a lovakat. A lovak az életem. És így van ez legjobb barátnőmmel is Laura Campbell-el is.
-Kim figyelsz te rám? -kérdezte Laura mikozben egy legelőn ügettünk át csodaszép lovaink hátán. Sörényük csak úgy lebegett a nyári szélben. Erre a mondatra fel is figyeltem.
-Persze -neztem rá.
-Akkor eddig mit mondtam?
-Na jó tényleg nem figyeltem.
Laura nagyot sóhajtott majd megkérdezte:
-Megint azon gondolkozol?
-Igen -válaszoltam.- Az egyik kancánk nem sokára elleni fog. Egy nagyon erős bajnoki vérvonalból származó ménnel fedeztettük. És alig várom, hogy végre láthassam a csikót. Remélem semmilyen komplikáció nem lesz az ellés során.
-Biztos minden rendben lesz. Apukád és anyukád rengeteg ellésnél jelen volt. Tudni fogják ha baj van. -mondta és közben elértünk egy kiszögelléshez. Megállítottuk lovainkat és gyönyörködtünk az alattunk hosszan elterülő füves legelőben melyen ritkán musztángot is lehet látni. Ma sajnos nem volt szerencsénk a musztángok meglesésében. Egy kis ideig még ott voltunk majd megfordítottuk lovainkat.
-Verseny hazáig? -kérdeztem Laurától.
-Úgy is én nyerek -mosolygott és vágtába ugratta Storm-ot a fekete tarka angol telivérjét. Egy pillanatig csak néztem majd én is vágtára ösztökéltem Sapphire-t acél szürke lovamat.
Nem sokára egyszerre vágtattunk be az udvarunkra ahol apám idegesen járkált fel-alá. Megállítottuk lovainkat nagy port kavarva. Leszálltam Sapphire-rol es megveregettem a nyakát majd Laurára néztem aki Storm orrát simogatta.
-Apa itt van menjünk oda hozzá. -mondtam Laurának.
-Jó menjünk. -nézett rám és megfogta Storm kantárszárát indulásra készen. Én is így tettem és kilépve a kisebb porfelhőből apám fele indultunk. Apám felnézett és aggódó arca láttán gyorsabbra vettem lépteimet.
-Jó napot Mr. Nelson! -köszönt barátnőm.
-Szia Apa! Van valami baj? -kérdeztem aggodó arca miatt és közben megöleltem.
-A kanca amelyik nem sokara kellett volna hogy elljen.... -kozben visszaolelt.
-Igen? -kerdeztem kicsit idegesen.
-Mar delelott óta vajúdik. Nem tudom hogy sikerül-e Lightningnak élve világra hozni a csikót. -mondta. Pattanásig feszült bennem a húr. Laurára pillamtottam.
-Akkor siessünk Lightninghoz. -mondtam. Gyorsan lenyergeltem Sapphiret és leápoltam majd bevezettem a bokszába. Laura is hamar végzett. Apám megvárt minket és együtt mentünk át a várandós kancákhoz. Már anyám és a két öcsém ott állt Lightning bokszánál. Mikor odaértünk egyikük sem szólalt meg így benéztem a bokszba. Lightning az egyik sarokban állt. A tőle legtávolabbi sarokban pedig egy mozdulatlan fekete zsák nagyságú fekete valami feküdt mozdulatlanul ami alig látszott ki a friss szalmából. Aztán egyszer csak megmozdult. Tehát a kis fekete zsák nagyságú valami Lightning csikója. Felemelte kicsi fejét mely remegett mint a nyárfa levél és úgy nézett körbe. Apám szótlanul nézte majd lehajtotta a fejét. Lightning nem foglalkozott a csikójával. Néztem a gyömge csikót majd apámra pillantottam aki csak megrázta a fejét.
-De tennünk kell érte valamit.
-Nem fogja megérni a holnap reggelt. -mondta anyám.
-De valamit csak tudunk tenni érte.
-Kim nem éri meg. -szólalt meg ekkor Thomas.
-Tuti hogy van elég ereje -szóltam vissza neki.
-Kim... nem tudunk semmit tenni érte. -szólalt meg ekkor Chuck.
Megelégeltem a dolgot. Berohantam a nyereg tartó kamrába pokrócért majd visszasiettem a bokszhoz és ráterítettem a pokrócot a csikóra hogy melegítsem. Anyámékra néztem és megszólaltam:
-Én nem hagyom ennyiben. Teszek érte valamit. Mindent megteszek amit lehetséges.
Apám csak biccentett. Anyám Laura és a két öcsém csak szótlanul nézett. Mikor úgy éreztem hogy a csikó nem remeg annyira berohantam a házba és egy cumis üvegbe tejet öntöttem majd az üveggel visszarohantam és etetni kezdtem a csikót.
-Én ma éjjel itt maradok. -jelentettem ki és csak a csikót néztem.
Apám és anyám összenéztek majd így szólt anyám:
-Próbáld meg. De nem bízok benne.
-Köszönöm. -mondtam. Majd Laurára pillantottam.-Menj haza. Anyukádék már biztos keresnek. -mondtam neki. Laura bóli tott és elindult haza. Anyámék bementek a házba és lefeküdtek aludni. Egyedül maradtam az istállóban Lightninggal. A csikóval. És a többi kancával.

Sziasztok! Egy megható bizar küzdelemmel teli lovas történetet szeretnék elmesélni megosztani. A történetet folytatasosra tervezem igy több részt fogok még megosztani. Köszönöm szépen aki elolvassa.