Mikuláscsoda [Naruto Fanfiction - Oneshot]

Mikuláscsoda

December hatodika. Mikulás napja. A gyerekek előző este kirakják a csizmáikat az ablakba szépen kipucolva, mind csak úgy csillog. Sokan levelet is tesznek bele, hogy mit kérnek a Télapótól. Főleg a kicsik veszik ezt ilyen komolyan, hisz ők még hisznek a nagy, fehérszakállú pocakos idős bácsiban, aki piros kabátban jár. Páran azt hajtogatják, hogy már látták is a Mikulást... Persze nekik általában nem hisznek, holott váltig állítják, hogy ők bizony találkoztak vele. Az idősebb gyerekek meg már nem is annyira foglalkoznak az egésszel. Koszosan az ablakpárkányra dobják fél pár csizmájukat, aztán csodálkoznak, hogy kaptak bele virgácsot is. És mindig arra fogják, hogy az adott nevelő nem bírja őket - mert ugye őszerintük nincs Mikulás -, és azért kapnak virgácsot. Aztán a felnőttek meg tagadják az egészet, hogy nem ők voltak... De akkor mi az igazság? Akkor van Télapó vagy nincs...?

Az árvaház is szépen fel volt már díszítve - már amennyire fel lehetett díszíteni. pár égősor világított az ereszeken és a párkányokon, néhol fenyőág volt az ablakba téve. És az egyik ablakon egy kisfiú, Sasuke nézett ki ábrándos szemekkel, fekete íriszeiben a csillagok tükröződtek vissza. "Holnap jön a Mikulás..." gondolta magában, majd felsóhajtott. Hátat fordított az ablaknak, és szemügyre vette az asztalán lévő lapot és tollat. Ujjaival dobolt az asztal falapján. Megint ugyanazt akarta írni, mint ahogy ezelőtt minden évben... Vagyis ezelőtt csak lerajzolni tudta, és idén lett elsős, ergo most tanult meg írni annyira, hogy a lapra vesse a kívánságát. És nem tudta, hogyan kéne megfogalmaznia... Ő egyszerűen csak azt szerette volna, hogy visszakapja a szüleit. Neki akár fél óra is elég lett volna, de látni akarta őket... tudni, hogy valakik miatt ő létezik. Hogy van családja, akik talán még most is figyelik...

Lassan leült a székre, és már 20 centi távolságból meredt a lapocskára. Kezébe vette a fekete tollat, és leírt ennyit: "Kedves Mikulás bácsi.". Azonban innen nem tudta, hogyan tovább. Nem akart olyannak tűnni, mint aki sokat akar. Mások csak egy tábla oreós csokit szerettek volna, ő meg a szüleit... Nem tartotta fair gondolatnak. Végül mégis belekezdett valahogy. "Hát tudod, én nem akarok nagyon bunkónak tűnni, meg semmi ilyen. Azt is tudnod kell, hogy most írok először levelet, és lehet, hogy egy picit elrontom a helyesírást, és azért bocsi de... De én csak egyetlen dolgot kérek. Elég nagy dolog, és lehet, hogy hiába kérem... Viszont azért megpróbálom." Nagyot sóhajtott. Itt a pillanat... "Szeretnék találkozni a szüleimmel. Meghaltak, és... Én csak azt szeretném tudni, hogy léteznek-e, és hallani szeretném a hangjukat... Szóval... Nagyon szépen kérlek Mikulás bácsi, teljesítsd a kívánságom!" Letette a tollat és kifújta hosszan a levegőt. Összetekerte a papírt, majd bedugta a cipőjébe és kitette azt az ablakba. Megint odakönyökölt. Azt várta, hogy talán megpillanthatja a télapó varázsszánját meg a rénszarvasokat... De persze nem látott semmit, csak pár csalóka felhőt.

Az egyik nevelő benyitott, és takarodót parancsolt. Már csak a kislámpák éghettek egy kis ideig, amíg átöltöztek pizsamába, meg bevetették az ágyukat. Sasuke két másik osztálytársával volt egy szobában, Madarával és Narutoval. Mind a ketten az ágyukon ugráltak és már azt tervezték, hogy fogják meglesni a Mikulást.

- Madara, én felkelek éjfélkor, és bemászok az ágyam alá, aztán onnan addig nézem az ablakot, amíg fel nem tűnik a Télapó! - vigyorgott a szöszi elszántan. A kis Sasu csak rázta a fejét és bebújt a ágyába szó nélkül.

- Na még mit nem! Én fogom látni! Azért, mert én sokkal jobb voltam nálad egész évben! - ami azt illeti, Mad is ugyanúgy minden csínyben benne volt, mint az Uzumaki, de lényegtelen.

Szikrát szóró szemekkel vicsorgott egymásra a két bajkeverő, majdnem egymásnak ugrottak, amikor Sasuke halkan megszólalt.

- Ha most csináltok valami rosszat, elfelejthetitek nem, hogy a Mikulást, még a csokit is... - fordult ásítva a fal felé, fülig betakarózva. - Oyasumi, bakák. - nem kellett annak a kettőnek kétszer mondani. Eléggé megijedtek a tudattól, hogy lehet nem kapnak semmit, szóval azonnal az ágyba bújtak villámgyorsan lekapcsolva a villanyokat.