Hol az én szerencsém?

3.

-Semmi baj kicsi.-mondta lágy hangon a férfi, a fejemet simogatva. -Nézd el ezt Tongnak, mint láthattad, egy másik rétegből való, mint én.
-Hogy hívnak?-kérdezte, és továbbra is próbált a simogatásával lenyugtatni. Nem feleltem semmit, csak az ingjébe markolva vettem mély levegőket. Nem kérdezett többet egy ideig.
-DongSun...-feleltem remegve egy kicsit később.
-DongSun. Elbűvölő név. Szólíthatlak Sunnak?-kérdezte mézédes hangon. Csak bólintottam egyet, mert nem mertem a szemébe nézni.
-Nagyszerű.-hallottam a hangján, ahogy mosolyog. -Ez esetben Sun, hány éves vagy és hol laksz?
-15 vagyok, és Hanamban lakom...laktam.-mondtam továbbra is remegve. Ezek az úgy nevezett "személyes információk" játszi könnyedséggel csúsztak ki a számon, pedig óvodától kezdve azt traktálták a fejembe, hogy ne beszéljek idegenekkel, meg hogy ne adjam meg senkinek a lakcímemet.
-Laktál? Megszöktél? Ha keresnek a szüleid..-kezdte mondani, de félbeszakítottam.
-Ne! Ne vigyen vissza, kérem!-indultak meg ismét az épp elapadt könnyeim. Nem akartam visszatérni abba a házba, ahonnan kitaszítottak.
-Jól van, jól van, csak ne sírj.-sóhajtott az ismeretlen. -Menj, fürödj meg, megmutja a titkárnőm a fürdőszobát. Ha kell, vitetek be neked tiszta ruhát. Nyugodj meg egy kicsit, aztán beszélünk. -mondta, és a vállamnál fogva gyengéden eltolt magától. Egy nagy nedves foltot hagytam rajta, de nem tűnt mérgesnek. Felnéztem rá a kisírt szemeimmel. Eddig még nem tudtam jobban megvizsgálni az arcát, de valóban nagyon jóképű volt. Sötétbarna háját egy egyenes választék vette ketté, ami engedte látszani a homlokát. Szemei úgy csillogtak, hogy a lábam alig bírt megtartani, olyan volt, mintha a lelkembe látott volna. Az orra egy tökéletes vonalként választotta ketté arcát, alatta vékony ajkai-ezen különösen sokáig pihentettem a tekintetem-és a lehengerlő arc markáns állkapocsban végződött. Sokat olvastam erről az érzésről regényekben, blogokban és sokat hallottam a "pillangók vannak a gyomromban" kifejezést zenékben, de most értettem csak meg, hogy mit jelent ez valójában. Volt már olyan sulistársam, aki tetszett, de ez több volt. Talán mégis létezik első látásra szerelem? Rájöhetett, hogy miért nézem, ugyanis elmosolyodott és letörölte a könnyeimet.
-BonWha, mutasd meg neki a fürdőt!-nézett a titkárnőre, és a lapockámra téve a kezét a felé terelt.
-Igen, Mr. White.-hajolt meg -Erre.-mosolygott rám a nő. A szemében még mindig homály volt, és én továbbra se értettem, hogy miért. Ismét a lépcső felé vettük az irányt, csak ezúttal nem erőszakosan húztak arra. Felfelé sétáltunk egy emeletet. Az épületben az volt a különleges, hogy minden fehér volt. Az első emeletre fehér márvány lépcső vezetett, fehér lakkozott korláttal. A világos lambéria felett elegáns, elefántcsont színű aprómintás tapéta díszítette a falat, ezen hálvány szürke gyertyatartókban ledes "gyertyák" világítottak. Erről az emeletről felfelé már sokkal inkább egy házba illet a lépcsőház; egy ajtóval elválasztva volt az az első emeleti folyosótól, s a lépcső fehér lakozott fából készült. Lambéria helyett itt az egész falat vaj színűre festették, a falon pedig szintén fehér keretben idézetek voltak végig rakva. Nagyon jó ízlésre vallott az egész berendezés. A második emeletre félérve egy újabb folyosó fogadott, amiből három ajtó nyílt.
-Ez a fürdő.-vezetett be az ijesztő titkárnő a bal szélső ajtón. -A szekrényben talál törölközőt, és tusfürdőt. Kérem vigyázzon a tisztaságra.-mondta, majd meghajolt, és kiment. Nem lepődtem meg, hogy ez a szoba is fehér márvánnyal volt beborítva, és az egyetlen másfajta szín csak az arany csap volt odabent. Levettem a ruháimat, és elkezdtem engedni a vizet a kádba. Annyi minden történt velem...alig bírtam felfogni. Amíg a kád telt, az említett szekrényhez mentem. Négy polc volt benne, az egyiken fehér törölközők, a másikon tusfürdők és fürdősó, a harmadikon pedig vászon kosarak voltak. Kivettem egy törölközőt, és a legközelebbi tusfürdőt, majd beültem a kádba. Próbáltam nem a nap szörnyűségeire koncentrálni, és csak lazítani, ám ez nehezen ment. Az ajtó felé pillantottam, és kissé megijedtem, hogy be fog jönni Mr. White, de csak az ajtó alatt csúsztattak be egy kis lapot. Nem nagyon foglalkoztam vele, csak amikor kiszálltam a kádból, és már újra felöltöztem.
"Ha elkészültél, menj be a középső szobába, és nyugodtan pihenj le.
~White" 
Úgy tettem, ahogy a papír lap mondta. Becipeltem a cuccom az említett helyre, ami egy hálószoba volt. Nem meglepő módon, itt is minden fehér volt. Ledőltem az ágyra, és a sok sírás, a rettegés és a kialvatlanságom miatt ismét elnyomott az álom. Egy idegen házában.

Kopogtatásra keltem. Zavaromban nem tudtam, hogy hol vagyok, de a gyomrom korgása eszembe jutatta az elmúlt napban történtetek. A mellettem lévő komódon egy kis óra volt. 18;34. Egész nap nem ettem semmit...
-Tessék?-kérdeztem ki hangosan.
-Mr. White várja önt lent a bár privát részében. Ne várassa meg, nem szereti.-hallottam a titkárnő (vagy házvezető nő ezek szerint) hangját. Feltápászkodtam az ágyról. A hajamat egy laza mozdulattal hátra túrtam, hisz a privát részben nem indokolt annyira kiöltözni. Remélem. Lementem egy emeletet, majd mégegyet, míg a bárba nem jutottam. Már nem volt olyan kihalt, mint délben. Mindenki elegánsan öltözött, és főként férfiak ültek a bőr és drága sifon kanapékon. Mindegyikkel szemben egy, vagy több nő ült, gondolom prostituáltak. Ezek nem olyan prostituáltak voltak, mint amiket otthon láttam néha napján a bűnöoző negyeden kocsival áthaladva. Nem volt kint semmilyen testrészük, nem kellették magukat, hanem elegáns ruhákban társalogtak elbűvölően a férfiakkal. Legtöbbjük tekintetében ugyanaz a homály lakozott, mint a titkárnőében. A bámészkodás közben nekimentem egy ősz hajú, európainak látszó férfinek. Jaj ne...reggel is így kezdődött minden...
-Szia szépségem, elfogadsz egy italt?-szólt hozzám kóreaiul.
-Izé...n..em, elnézést...-motyogtam, majd lehajtottam a fejem, és az említett részleg felé kezdtem futni. Szinte berúgtam az ajtót, majd becsaptam magam mögött. Bent egy két személyes asztal volt, egyik végén Mr. White ült, a másik pedig szemmel láthatóan nekem volt fenntartva.
-Enyje, vigyázz a berendezésre!-szólt rám.-Gyere, ülj le.-ivott bele a borba, ami már előre ki volt töltve számára. Hirtelen megint megjelentek a pillangók, s teljesen élnémultam. Leszegett tekintettel engedelmeskedtem neki.-Rám nézhetsz, nem harapok.-nevetett. Ráemeltem a tekintetem. Az arcán ismét mosoly terült el.-Nagyszerű. Szóval Sun. Szólíts csak White-nak. Ennyi elég is rólam, mesélj kicsit magadról, Sun.-mondta, és csettintett egyet, mire két pincérnő mindkettőnk elé letett egy tálat. Nagyon éhes voltam már, de nem akartam illetlen lenni.
-Hát...Sun vagyok. A szüleim kidobtak otthonról...-kezdtem mesélni életem minden egyes részletét neki. Nem akarom, hogy ilyen könnyen kicsússzanak a számon ilyen információk, de egyszerűen megbízom benne. Nem tudom miért. Sikerült szinte mindent elmondanom magamról, kivéve azt, hogy mi okozta a távozásomat otthonról.
-És miért mentél világgá?-kérdezte, miután befejeztem a mondókámat. Nyeltem egyet. Elmondjam? Nem tudom...
-Mert...elmondtam a szüleimnek, hogy...-ismét nyeltem-meleg vagyok.-néztem újra a tányéromra, amin már csak alig volt étel.
-Mondtam, hogy engem nézz. -mondta komoly hangon. A szemében másféle fény volt mostmár, és a hangja se csengett már olyan barátságosan.
-Sun, szoktál inni? Ez egy nagyon finom bor.-terelte el hirtelen a témát. Töltött egy kicsit a poharamba. -Kóstold meg.-csavarta vissza a kupakot, és koccintás vagy egyéb gesztus nélkül az összekulcsolt kezeire helyezte az állát és engem nézett. Megittam a savanykás italt, amit egy mosollyal nyugtázott. A beszélgetés folytatódott, de egyre rövidebben válaszoltam. Émelyegni és szédülni kezdtem.
-Sun...figyelsz rám? Sun, jólvagy?-hallottam az édes hangot, de nem tudtam válaszolni. -Nem kellett volna még kicsit várni, Mr. White?-hallottam a titkárnőt. -Nem, minnél előbb, annál jobb...-mondta White, majd elsötétült minden.