Holdhercegnő

4. Fejezet

Nemsokára lerakott egy vizsgáló asztalra.

Nem mozdultam csak néztem ki a fejemből. Akkor most a bomba felrobbant? Ha igen... akkor mi van Mich-el? És Oliver? Vajon jól vannak? – cikáztak a fejemben a gondolatok.

- Hé, jól vagy? – rázott fel Barry a csapongó gondolataimból. Nem tudtam megszólalni így csak bólintottam. – Figyelj! Tudom, hogy... vagy is sejtem, hogy ez most ijesztő lehet meg minden, de figyelj rám. 

Nyugodtnak kell lenned. Oliverék jól vannak, és nemsokára itt lesznek. Caitlin megvizsgál, téged aztán hazaviszlek. Jó? – mondta nyugtató hangnemben. Ismét bólintottam és hagytam, hogy a Caitlinnek nevezett nő megvizsgáljon. Vizsgálat közben végig kedvesen beszélt hozzám, de nem igazán figyeltem rá. Épp a pulzusomat mérte mikor lépéseket hallottam a folyosóról. Felkaptam a fejem és az ajtó felé néztem.

- Michi! – kiáltottam és leugorva az asztalról az ajtó felé szaladtam. Abban a percben értem a bejárathoz mikor Mich és Oliver belépett rajta. Szegény barátnőm még fel sem foghatta mi történik máris a földön találta magát.

- Hé! – nevetett miközben próbált felállni.

- Jól vagy? Megsérültél? – hadartam a kérdéseimet.

- Semmi baj Alice! – mosolygott. Hirtelen minden előjel nélkül elsírtam magam.

- A... annyira aggódtam!

- Semmi baj tényleg! – simogatta meg a fejem. Könnyen megtehette, mert jóval alacsonyabb vagyok nála. Mikor valamennyire megnyugodtam eltávolodtam Michtől és Olivert támadtam le. Eléggé meglepődött a dolgon. Bár mondjuk ki nem? De most komolyan! Képzeljétek el, hogy egy 150cm-es törpe letámad titeket úgy, hogy alig találkoztatok egy órája. Mondjuk őt csak kicsit szorongattam meg.

- Alice! – Szólított valaki mire Oli háta mögé néztem. Barry állt ott egy szőke lánnyal az oldalán. Felicity! – futott át az agyamon hirtelen. – Mi van a lábaddal? – nézett rám érdeklődve az immár civil ruhában lévő Flash vagy is Barry Allan.

- Most hogy mondod, már nem is fáj! Pedig biztos voltam benne hogy minimum kificamodott a fájdalomból alapozva. – magyaráztam miközben oda mentem hozzá és a kezemet nyújtottam az ismeretlen lánynak.

- Szia Felicity! Én Alice vagyok. – mosolyogtam rá. Ő csak elképedve nézett rám.

- Honnan tudod a nevem? – kérdezte meglepetten.

- Nem tudom! Egyszerűen csak beugrott. Mellesleg nagyon ismerős vagy! – válaszoltam én is. Illetve hadartam. Rossz szokásom, hogy ha ideges vagyok, akkor hadarok. – Ne haragudj. Rossz szokásom hogy néha hadarok. – mondtam a tarkómat vakarva majd visszafordultam Michellehez.

- Megyünk? – kérdeztem. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam és csak haza akartam menni, pihenni. Mich bólintott egyet és a kijárat felé indult.

- Elvigyelek titeket? – ajánlkozott Barry. Michel egymásra néztünk majd bólintottunk. A következő pillanatban Michelle már sehol sem volt. Nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy Bar vigyáz rá.

Nemsokára Barry visszatért és engem kapott fel majd száguldott velem. Most így meggondolva egész gyorsan túltettem magam a bombán. De valószínűleg majd később ki fogok akadni.

Barry hirtelen megállt és zavartan nézett körül. Nem értettem miért, amíg meg nem hallottam azt az iszonyatosan süvítő hangot.

- Add át a lányt és neked nem esik bántódásod! – hallatszott egyszerre mindenhonnan. Vagyis csak úgy tűnt.

- Nekem már sosem lesz nyugtom? – Suttogtam rémülten mire Barry szorosabban húzott magához.

- Nem engedlek el! – suttogta megnyugtatóan.

- Tartsd szóval! – mondtam neki és koncentráltam a hang forrására.

- Miért is kéne neked adnom? – kiáltotta.

- Mert akkor életben hagylak! – válaszolt a hang. Jeleztem Barrynek hogy folytassa tovább miközben kiszálltam a karjai közül és mellé álltam.

- És mit kezdenél vele? – szólalt meg újra.

- Az úrnő parancsa hogy pusztítsam el! – hallatszott újra és ezúttal már hallottam melyik irányból jött. Míg Barry kérdezgette én észrevétlenül elindultam és a hang tulajdonosa mögé léptem.

- Miért kell elpusztítanod? – hallatszott Bar értetlen hangja. A férfi mögött álltam. Szemben Barryvel és nem látott. Valószínűleg egy methumán volt az ismeretlen. Fekete haja a válla alá ért. Magassága jóval meghaladta az enyémet, ami valljuk be nem nehéz.

- Azt nem mondhatom meg! – válaszolt egy kis hallgatás után. Minden erőmet összeszedve hátba rúgtam az idegent minek köszönhetően egészen Bar lábáig csúszott. Barry meglepetten nézet először rám aztán maga mellé majd megint rám.

- Te mikor mentél oda? – kérdezte elképedve.

- A szemed láttára indultam el. – válaszoltam kissé értetlenül. Azt hittem észrevette.

- Észre sem vettem, ami valljuk, be nem kis teljesítmény mivel én elég gyors vagyok. – mondta még mindig csodálkozva. elgondolkodva indultam meg felé. Leesett az állam mikor egy lépés után már mellette álltam. Mi a...

- Na, jó! Ezt hogy csináltam? – néztem zavartan magam mögé aztán vissza a jelmezes Barryre. Jé, eddig fel sem tűnt, hogy jelmezben van.

- Fogalmam sincs! – válaszolta nem éppen nyugodtan. Akkor már ketten vagyunk. Mi a fene történik velem? – futott... mit futott inkább úgy száguldott, mint egy megvadult vonat. Ha egyáltalán létezik ilyen. Ha nem akkor mostantól van! Gondolataimból egy nyöszörgés rántott vissza. Lenéztem és láttam, ahogy a fickó próbált felállni.

- Várj egy percet! – mondta és egy pillanattal később már sem ő sem a másik férfi nem voltak ott. Teljesen olyan volt, mint pár órája a szertárban. És nekem pont most jött ki a stressz. Kapkodva vettem a levegőt. Megpróbáltam elterelni a figyelmemet ezért körbe néztem. Egy félköríves helyen voltam néhány épület mögött. Mindent beborított a szemét és a rothadó dolgok.

Éreztem, hogy a terepszemle nem igazán segített, mert eluralkodott rajtam a pánik. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Az egyik épület falának támaszkodva lecsúsztam a koszos földre.

Nemsokára egy erős huzatot éreztem és valaki felemelt a földről. Rémülten néztem fel az ismeretlen szemeibe és egy kedves barna szempárral találtam magam szemben.

- Semmi baj! Itt vagyok! – szorított magához Barry. A karjaiban fokozatosan megnyugodtam.

- Barry! – Szólaltam meg. Hangom rekedt és gyenge volt.

- Igen? – szorított még mindig.

- Vigyél haza! – mondtam és elengedtem magam a sötétségnek.