Holdhercegnő

2.Fejezet

A srác meglepetten nézett rám. Én is meglepetten néztem magam elé. Mi a franc? Általában csoda, ha egy köszönő szót kinyögök egy idegennek, főleg ha hím nemű. Erre most meg felajánlom a segítségemet egy vadidegen srácnak, akit csak egyszer láttam életemben.

- Hm... te ki is vagy? - kérdezte a mellette álló férfi.

- Alice. - nyújtottam neki a kezem.

- Oliver. - fogadta el a felé nyújtott kezem.

- Én Barry Allan vagyok! - mutatkozott be a srác is.

- Örvendek száguldó! - mosolyogtam rá. Barry viszont nem viszonozta. Elképedve nézett rám.

- Hogy neveztél? - kérdezte.

- Száguldó. Reggel úgy rohantál, hogy letaroltuk egymást.

- Szóval ezért voltál ilyen ismerős! - csapott a homlokára.

- Aha. Na, mit szeretnétek az egyetemen? - Kérdeztem újra és próbáltam legyőzni a feltörni készülő zavaromat.

- Keresünk valamit! - válaszolt készségesen Barry.

- Mit? - néztem értetlenül. Erősen kétlem, hogy az ő számára lenne itt bármi érdekes. Nem tűnik művészléleknek, persze lehet, hogy tévedek.

- Egy bo... - kezdte a srác, de Oliver közbevágott.

- Egy festményt!

- Aha, egy festményt - helyeselt Barry minden átélés nélkül -, de sehogy sem jutunk túl a portáson.

- Persze, hogy nem! - nevettem. - Idegenek Csak kísérővel léphetnek be!

Mindketten elképedve néztek rám.

- Most mi van? - néztem rájuk értetlenül.

- Segítenél? - ragadta meg a vállaimat Bar'.

- VESZED LE RÓLA A KEZED?! - Hallatszott egy kiáltás és legjobb barátnőm máris egy pankrátor mozdulattal a földre szorította szegény srácot.

- Mich' engedd el! - kiáltottam rá.

- Zaklatott téged! - Válaszolta nemes egyszerűséggel miközben a srác arca még mindig a betonon pihent. Michelle néha tényleg túl hamar ítélkezik!

- Félre érted! Csak segítséget kért! - magyaráztam neki.

- Tényleg? - zavarodott össze.

- Ih.. hemh! - hallatszott Barry felől. Mich' végre elengedte és bocsánatot kért tőle.

- Semmi baj! - mosolygott Barry miközben a kezét dörzsölte. Majd Michell felé nyújtotta. - Barry Allan! - mutatkozott be.

- Michell Knight. - rázta meg a felé tartott ballt erőteljesen.

- Akkor tudsz segíteni? - kérdezte ezúttal Oliver. - Vagy is Barrynek! - tette hozzá.

Értetlenül néztem rá.

- Tudod, én inkább az elektronikai tanszéket szeretném látni. - magyarázta.

- Értem. Mich segítesz? - néztem vörös hajú barátnőmre.

- Persze! - mutatta fel hüvelykujját és a porta felé indult. Jeleztem a fiúknak, hogy jöjjenek utánunk. Tudom butaság idegenekkel szóba állni és segíteni nekik, de nem tűntek rossz embereknek és én remek emberismerő vagyok.

- Miért nem mondtuk el az igazat? - suttogta mögöttem Barry.

- Mert nem lenne jó rájuk hozni a frászt azzal, hogy egy bombát keresünk. Minimum hülyének nézett volna! - válaszolt neki Oliver.

Ezek meg miről beszélnek? - gondoltam magamban, de attól még nem álltam meg.

Megbeszéltük az őrrel, hogy az unokatestvéreink jöttek látogatóba és szeretnék megnézni a sulit. Miután megmutattuk neki a személyinket adott két látogatói kártyát. Egyet Nicolas Withe-nak a művészetibe, egyet pedig Mathew Knight-nak az elektronikaiba. Odabent szétváltunk. Oliver Michellel ment Barry pedig velem.

Csendben sétáltunk egymás mellett. Eddig elnyomott zavarom most kamatostul jött vissza. Folyamatosan fehér tincseimet csavargattam az ujjaim körül miközben lassan sétáltunk folyosóról folyosóra.

- Mióta jársz ide?

A hirtelen hangra összerezdültem és Barry felé fordultam.

- Ez a második évem. - válaszoltam óvatosan.

- És mit tanulsz? - érdeklődött tovább.

- Hát többnyire gr... - kezdtem, de egy hang félbeszakított. Egy apró halk kattogás, amit valószínűleg csak én hallottam.

- Mi a baj? - kérdezte értetlenül Barry.

- Te nem hallod? - néztem körbe keresve a hang forrását.

- Mit? - értetlenkedett.

- A kattogást! Mintha egy óra lenne. - válaszoltam és megindultam a folyósón.

Határozott léptekkel mentem előre egy meglepett fiúval az oldalamon. A kattogás egyre erősödött és erősödött, míg egyszer csak elhalkult. Megálltam és hátráltam pár lépést mire a hang ismét erősebb volt. Ahol álltam azzal szemben csak egy résnyire nyitott szertár volt. A rajzterem szertára. Óvatosan oda léptem és szélesre tártam az ajtót. Elkerekedett szemekkel bámultam a digitális számláló vörös számaira.

A szertárban egy bomba volt.