Kira vagyok. Ha azt mondanák jellemezzem az életem egy szóval...az mondanám szar.
Hogy miért? Mert ez az igazság. Szar az élet ahogy a világ is.
Tudod kiben bízhatsz? Megsúgom. Senkiben. Az életem így sem túl jó egy ilyen világban de egyszer c...
"Még mindig emlékszek arra napra mikor a nővérem meghalt."
/Visszaemlékezés/
Éppen a suliból hozott haza a nővérem amikor megláttuk hogy a bejárati ajtónk fel van törve.
-Maradj itt!-Mondta a nővérem majd bement a lakásba.
Pár másodperccel később kiabálást hallottam.
-Ki ez a liba?
-Nem tudom csak lődd le!!- És Puff hirtelen csak azt láttam hogy a nővérem a földre esik még vett rám egy pillantást kezét felém nyúltja és azt tátogja hogy "Fuss!".
-Hé ott egy gyerek!-Mondta az egyik férfi aki észrevett. Sírva futottam el de utánam futottak és elkaptak.-Jó lesz majd eladjuk.
A fekete piacon kezdtek árulni majd egy csapat Rossz fiú elment előttem és a vezérük megállt.
-Mennyi ez a kölyök?
-Hát tudod borsos az ára.-Mondta a pasi.
-Nesze.-Adott oda egy valag pénzt a vezér. A kezemről eloldozták a kötelet és a csapat vezér mellé álltam. Csak úgy rikított a piros haja...festett.
-Vörös kutya vagyok. És egy bűnűző csapathoz kerültél. Tudom nem valami jó élet de jobban jártál velünk mint szervkereskedőkkel vagy hasonlóval.
Végül velük edzettem éveken át. Loptam és hazudtam. De amikor az utcát jártam új pancser után akit átverhetek akkor találkoztam Charleszsel aki bevitt az árvaházba...a sok gyerek lerohant először fintorogtam és ellöktem őket. Bunkó voltam de ezt már 1 éve. Már normális életet élek.
/VisszaemlékezésVége/
Végül sötétedésig beszélgettünk.
-Na nekem mennem kell kölyök!-Állt fel Charles.-Ha nagyon jól megnézed Kírát észre fogod venni hogy mennyit szenvedett és szerintem még mindig szenved...nem tudja elfogadni hogy meghaltak a barátai. De te tudnád legjobban megérteni őt. -Azzal hátat fordított és csak intett egyet majd elment.
Meg fogom mutatni Kírának hogy talán van valami jó is az életben. Amint visszamentem a házba megláttam hogy ott eszik egyedül a holdfénybe. Végül úgy döntöttem vele vacsorázok. Elvettem egy tál ételt és vele szembe leültem. nem kaptam semmi reakciót. Csak evett tovább és nézett ki az ablakon.
-Hát te?-Hallottam a kérdés és rá néztem de ő továbbra is az ablakon nézett ki.
-Láttam hogy mindig egyedül eszel ezért idejöttem- Vontam vállat. Gyanakodva nézett rám.
-Úgy tudtam hogy utálsz és hogy ki ráz a hideg a képemtől.-Mondta semlegesen.
-Igen de félreismertelek...-Vallottam be.-Tudom hogy te se a napos oldalon nőttél fel. És azt is tudom hogy azért nem mersz barátkozni a kicsikkel mert egy párnak te ölted meg a szüleit. De erről nem tehetsz meg kellett tenned és szerintem ők is megbocsátanának.
-Oké te tudod a történetemet de én nem tudom a tiédet.
-Igaz.-Nevettem és elmeséltem neki az én történetem.
-Vicces hogy pont te akarsz nekem jobb világot mutatni pedig pontosan ismerem ezt a világot nincs benne semmi jó.
-Attól még hogy nem tapasztaltál jót az nem azt jelenti hogy nincs, nem igaz? És amikor barátok letetettek a legjobb barátoddal akkor az jó volt nem?
-És hogy akarod megmutatni a jobb világot??
-Hmm...kezdjük azzal hogy legyünk barátok!-Mosolyogtam.- És könnyű dolgom van csak át kell törnöm a falakat amit magad köré építettél.
-Hah az nem olyan könnyű...de legyen legyünk barátok.
---
Vicces de egész végig azt elfuserált életünkről beszéltünk.Persze még nem annyira bízik bennem Kíra de majd rá veszem.
#Kíra#
Vagy órákig beszélgetettünk Zanenel. Úgy döntöttem hogy most először kinyitom a falak kapuit. Miután megvacsoráztunk mind a ketten elmentünk aludni mert tényleg fáradtak voltunk. Amint az ágyamban voltam el is aludtam.
---
Hirtelen az éreztem hogy valaki ütögeti a fejem és ugrándozik rajtam. Mikor kinyitottam a szemem egy szőke kislányt pillantottam meg kék szemekkel és csak vigyorgott.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Gyönyörűek voltak a szemei nem olyanok mint az enyémek.
Álmosan felültem és láttam hogy még 3 gyerek ült a lábamon vagy épp ölelgetett. Aztán megláttam az ajtóban álló Zanet. Majd visszanéztem a gyerekekre és ahogy a kislányra néztem eszembe jutott...én öltem meg a szüleit. Hirtelen nagyon hangosan hallani kezdtem a hangokat.
" -Ne..kérem! van egy lányunk! Fizetünk! Ígérjük!!!-Mondta az apa közben az anyát ölelte.
-Sajnálom.-És lelőttem őket."
Kezeimet a füleimre tettem és próbáltam kirázni a fejemből. De újra és újra leperegnek előttem a képek. Egyre gyorsabban. Úgy érzem kezdek megörülni.
"-Ne...van egy lányunk! EGY LÁNYUNK! Fizetünk!" "Ígérjük!" össze-vissza hallottam a fejemben a dolgokat hol hangosabban hol halkabban.
Végül térdeimet felhúztam és erősebben szorítottam a fejem. A szülök élettelen arcát láttam majd a lány mosolygós arcát. Már nem bírtam és végül elordítottam magam. Hirtelen azt éreztem hogy valaki szoros ölelésbe vont. Felnéztem és Zane volt.
-Nyugi minden oké!-Hirtelen egyre több ölelést éreztem körbenéztem és mindenki engem ölelt.-Csak engedd el a múltat.-Mondta Zane.-Még ha nem is volt családod most már van! Szóval menjünk reggelizni mert éhen halok.-Ez...az elején olyan kedves volt most meg elrontotta a pillanatot.
-Menjünk!-szólaltak meg a kicsik is és kiindultunk a szobámból. Velük fogok reggelizni. Éreztem hogy valaki megfogja a kezem lenéztem és megint a szőke kislány mosolygott vissza rám. Kénytelen voltam elmosolyodni.
-KÍRA MOSOLYGOTT!-Állt meg és mutatott rám Zane. Majdnem kiszúrta a szemem...
-Nem is !!!-Tiltakoztam.
-DE!! ÉN LÁTTAM!
-Jó talán...-Vallottam be.
-JUPPY.-Ugrott fel.. hogy ennek mennyi energiája lett hirtelen. Aztán bementünk az ebédlőbe reggelizni.
