-Dean, hova megyünk, szívem?
-Meglepetés- mondja, és felém fordítja egy pillanatra a tekintetét, majd vissza az útra, mert közben vezetett. Én pedig közben kénytelen voltam kifele bámulni az ablakon, mert nem mondott semmit.
Ilyen szótlanul hala...
-Ezt nem hiszem el.- suttogtam magamnak. - Ilyen nincs. Egyszerűen nincs.
Boldogság rohamozott meg, ahogy felismertem. A bőrdzsekit, ami mindig rajta volt, az az izmos váll és hát, ami alatta feszült, a kék farmer, és a szőke tincsei. Mérhetetlenül boldog voltam. Aztán elöntött a harag, és a bosszúvágy. Könnyek szöktek a szemembe.
Összeszedte magát, és felnézett. Tekintetével nagyon keresett valamit, de elég homályos volt, nem láttam tisztán. Végül megállapodott rajtam. Elismerően végignézett tetőtől talpig, majd megnyalta az alsó ajkát. Még mindig csak egy alsó nadrág volt rajtam.
Gyors magamra kaptam a fürdőköntösömet, és utána felpofoztam. Térdelőhelyzetéből gyorsan oldalfekvésbe került, az arcához kapott. Lehet nem kellett volna ennyi angyal energy-t belerakni, de na. Megérdemelte.
Halkan kezdtem a mondandómat. Aztán fokozatosan egyre hangosabb és hangosabb lettem.
-Hogy gondoltad ezt? Hogy a francba gondoltad ezt? Megszervezed nekem álmaim legjobb születésnapját, megszervezed ezt az egészet, az isten szerelmére, le is feküdtünk egymással!!! ÉS UTÁNA MÉG EZT MONDTAD, HOGY SZERETSZ!- a hátára fordítottam, megragadtam az ingét, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Csak hogy reszketett a sírástól. Nem volt könnyű, majdnem engem is magával ragadott a szorító érzés. Viszont a düh erősebb volt és győzött.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-És utána semmi bejelentés nélkül itt hagysz. Itt hagytál. Szeretlek, Dean, és azt hittem viszonzod az érzéseimet. Rájöttem, hogy mégsem. De te voltál olyan gyáva féreg, hogy nem valltad be, hanem hagytad, hogy egyedül jöjjek rá. Undorodom tőled.
-Cas. - a nevem utolsó betűjét nem értettem tisztán, mivel -ha jól számoltam- 2 fogat volt kénytelen a padlóra köpni ütésem következményeként. Gyorsan túltette rajta magát, majd vissza fordult felém. Láttam a szemében a sajnálatot. Szomorúságot. Kétségbeesést. És egy leheletnyi szeretetet.
-Cas- futott neki újból, és amikor meggyőződött, hogy többet nem akarom felpofozni, folytatta.- Nem akartalak elhagyni.- szemforgatást kapott válaszul.- Gabe kényszerített. Azt mondta, ha nem megyek, téged visz magával. És én annál téged jobban szeretlek, mint hagyjalak elmenni. Nekem sikerült tőle megszabadulni. Lehet, hogy jobban mentem az agyára a kelleténél, ezért érkeztem az ablakon keresztül és nem a bejárati ajtón. Cas, figyelj. Mindennél jobban szeretlek. Látod? Itt vagyok. Veled. Miattad. -annyira elvonta a figyelmemet Dean mézédes hangja, hogy fel sem fogtam, hogy közben pozíciót változtattunk. Egymással szemben ültünk törökülésben, és Dean lassan próbált nyúlni a kezemért, de én elhúztam előle, ami elég nagy csalódottságot váltott ki belőle. -Cas, miért nem fogod meg a kezemet?
És akkor kész, vége volt. Eltört a mécses, addig bírtam, megint rám tört a sírás. A fuldoklós, szipogós, mellkas-szorítós fajta. Utáltam az egész szituációt.
-Sam ma... Ma... Olyat csinált, aminek nem szabadott volna megtörténnie... És azt hiszem, ezért... Sajnálom...
-Sam??? Az öcsém Sam? -szemei tágra nyíltak, azonnal felpattant, és leviharzott a földszintre. Utána siettem, közben hatalmas robajt hallottam, gyorsítani kezdtem lépteimet.
-Te mocskos ro... - nem hallottam többet az ütések miatt. Mire leértem, elborzadtam a látványtól...
