Sorry, here I am

Wow

Még körülbelül háromnegyed órán keresztül mentünk az ismeretlen felé. Én pedig halálra rémültem volna minden egyes ágreccsenésnél, ha Dean nem fogja a kezemet. A séta alatt többször is előfordult, hogy nem bírtam magammal, ezért visszahúztam, és megcsókoltam. De ő mindig leállított pár perc után, és indult tovább.

-Tehát- végre valahára ő is megáll, szembefordul velem, és mindkét kezemet megfogja. -Édesem. Eljött ez a nap is, a születésnapod. Nagyon sokat készültem erre a napra, el sem bírod képzelni. Ez mind, ami itt vár rád, csak miattad van, mert megérdemled.-végig a szemembe néz, a végére már a mosolyt sem bírja lekaparni az arcáról. - nagyon szeretlek, szívem. És remélem, hogy még nagyon nagyon sok szülinapodat ünnepelhetjük meg együtt - tökéletes lezárásként pedig lassan az arcomhoz hajolt, és gyengéden megcsókolt. Végül a két kezét a felkaromra rakja, és finoman eltol magától. 

Ekkor veszem csak észre, hogy egy kis faházikó előtt álltunk egész eddig, amit -mentségemre szólva- a koromsötétben elég nehéz volt észrevenni. Elindulunk, az ajtónál pedig maga elé enged. Kinyitom az ajtót, bár elég nehézkesen, mert beakadt valamibe. Amikor Dean is bebújt mögöttem, becsukta az ajtót, és megkereste a villanykapcsolót. Amikor világosba öltözött a szoba, majdnem szívinfarktust kaptam. Az összes ismerősöm egyszerre ugrott elő a rejtekhelyéről, és kiáltotta, hogy "meglepetés". Először nem tudtam mit csináljak. Annyira váratlanul érintett. Tágra nyitottam a szemem, elállt a lélegzetem is. Végignéztem azon a pár emberen, akiket még a barátaimnak mondhattam. Sam tűnt ki a tömegből, a barna vállig érő hajával, és a 4 és fél méteres magasságával. Ő tűnt a legizgatottabbnak, fülig ért a szája, és vadul tapsikolt. Ő jött oda elsőnek megköszönteni.

-Boldog szülinapot!- vigyorog, és megölel. Az orrom a köldökét súrolja. Utána mindenki sorba áll, gyors megölel, és visszaáll beszélgetni a saját kis társaságába.

Mikor végeztünk, odafordultam Deanhez:

-Ezt... Miért?... -nem tudtam szóhoz jutni. Annyira boldog voltam, hogy ennyi fáradtsággal megszervezte ezt az egészet.- Köszönöm.- megöleltem.

Visszaölelt- hát... Nincsmit. Mint mondtam, ez mind csakis érted van. Szeretlek.

-Én is téged- súgtam bele a fülébe, majd elváltunk egymástól, és én megkerestem a konyhát, mert kezdtem nagyon szomjas lenni. Találtam a hűtőben egy kis üveg Fantát, kinyitottam, és elkezdtem kis kortyokkal meginni. Egy ideig egyedül ácsorogtam a konyhában, aztán odajött hozzám Gabriel.

-Figyelj, Öcsi - fogalmam sincs, miért hív így, nem vagyunk rokonok... Sőt, még csak közeli ismerősök sem. De amint a szeméből kiolvasom, nem jókedvéből hívott így. -Ma van a szülcsinapcsid, megértem, azért is hagylak ma este kibontakozni, meg azért is, hogy végre valahára elveszthesd a szüzességedet. - közbe akarta vágni, de időben kapcsolt, és mutató ujját a szájához tapasztotta, jelezve, hogy maradjak csöndben. Így is tettem. - szükségem lesz Deanre egy melóhoz jövő héten. 48 óra múlva Kansasban találkozunk annál a benzinkútnál. Eéjöhetsz te is elbúcsúzni, mert nem fogod többet látni a büdös életben. - A végére beillesztett egy fülig érő vigyort, és megfordult, elindult a másik irányba - jah és Isten éltessen sokáig - elröhögte magát, mivel nagyon jól tudja, milyen viszonyt ápolok apámmal. Ez a gondolat, hogy elveszthetem Deant, egész este nem hagy nyugodni.