Sacramento Stories

Luigi

Tony sokáig aludt az ágyában. Nem volt a legkényelmesebb darab, de ahhoz pont elég volt, hogy Tony örömmel szundítson rajta. A nap egy idő után beragyogott a nappali ablakán keresztül, és megvilágította a hálószobát. December ellenére a nap erősebb volt a felhőknél és végigsütött Sacramento felett az égbolton. Hó egyáltalán nem volt, mindössze a hideg szél fújt, amit azonban egyensúlyban tartott a napsugarak melege. Tony kinyitotta a szemét és azon nyomban elvakította őt a világosság. Nagy nehezen kimászott ágyából, majd tébolyogva a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy megmosakodjon. A hideg víz viszonylag felébresztette. Belenézett a tükörbe. Tony nem igazán törődött a külsejével, nem állítgatta a haját, nem kente magát mindenféle krémekkel, John-nal ellentétben. Azonban amit látott, az mégis egy kicsit megrémítette. A ráncosodó, kiszáradt bőre tele volt régi, gyógyuló vörös sebhelyekkel, csipás szemével alig bírt pislogni. A hajából korpa hullott ki, ahogy megrázta azt. Elszörnyedve lekapta magáról ruháit és beállt a zuhanyzóba. Alaposan megmosakodott, lesúrolta mindenhonnan a koszt magáról. A fürdés után már Tony saját belátása szerint is jobban nézett ki. Csak most vette szemügyre tüzetesebben a fürdőszobát. A sárga és rózsaszín csempék a zuhanyzó körül eléggé ízléstelenek voltak, ahogy a többi világosabb fal is. Visszament a hálószobába. Az már kicsit jobban nézett ki. Sötétzöld falak vették körül a robosztus ruhásszekrényt. Egy kisebb barna komód állt a bejárattal szemben a falnál. Balra egy kisebb szekrény állt, a szoba közepén, pedig a zöld takarós rézágy terpeszkedett. Tony magára kapott néhány ruhát. Egy pávakék pólót és egy egyszerű farmert vett fel a tegnapi barna cipőkkel egyetemben. Ránézett az órára. Háromnegyed tizenegyet mutatott. Tony úgy döntött, hogy már nem reggelizik. Kisétált a nappaliba az egyik ablakhoz. Kinézett rajta. A szürke utcákon emberek sétáltak fel s alá, miközben autók és buszok robogtak az úton. Az út túloldalán kertes házak álltak nyugalmat árasztva az ott lakók felé. Hirtelen megcsörrent Tony telefonja a hálószobában. Odasietett, hogy megnézze, ki hívja. Luigi Greco volt az. Felvette.

- Héj, Tony, mizu, öreg? - köszöntötte lelkesen őt Luigi.

- Szia, Luigi, jó hallani téged. - köszönt vissza Tony. - Mi van veled?

- Semmi különös. - felelt Luigi. - Délben bedobhatnánk egy pizzát együtt. Benne vagy? Amúgy is beszélni akarok veled.

- Itt vagyok most is.

- Egy pizza mellett jobb lesz. Majd felveszlek.

- Akkor délben. Csá! - köszönt el Tony, és letette a telefont. Délig még volt egy óra, ezért Tony levetette magát a TV elé. Nem szeretett tévét nézni, de most nem nagyon talált más elfoglaltságot. Manapság már csak hülye rajzfilmek, valóságshowk és teleshop reklámok mennek. Egyetlen műsort nézett szívesen: A paradicsom alja című dokumentum sorozatot, ami az Egyesült Államok nagyvárosain végigjárva bemutatják azok alvilági életét. A műsort egy Los Angeles-i FBI ügynök vezeti. Tony sokat tanult abból a műsorból, egy-két dolog hasznára is vált, amíg Londonban foglalatoskodott.

Hamar dél lett, Luigi pedig ismét megcsörgette Tony-t. Ő nem vette fel, mindössze felkapta barna dzsekijét, lerohant a lépcsőn, s beszállt Luigi fekete terepjárójába.

- Héj, Luigi. - köszönt Tony.

- Tony, csá, öreg! De jó, hogy látlak. - viszonozta Luigi szívélyesen. Luigi egy izmos, erős testalkatú, ám mégse kétajtós szekrény típusú férfi volt. Fekete haját előre fésülve hordta, amit kicsit felzselézett. Jó kiállású férfi volt. Egy fekete dzsekit hordott, alatta egy olívaszínű garbót, valamint egy sötétkék farmert és fekete cipőt.

- Hová menjünk? - kérdezte Luigi.

- Van egy nagyon jó pizzéria Fair Oaks-ban kábé öt percre innen. Mész egyenesen ezen az úton és a második nagyobb kereszteződésnél lesz a jobb sarkon. Jimbo's Taco a neve. - magyarázta Tony.