The Art of Mending a Broken Heart (magyarul - hungarian translation)

3. fejezet: Büszkeség és Balítélet

Kale-lel és Max-szel visszaültünk az asztalhoz. Az egész ebédlő minket bámult. Kale-nek meséltem egy randizós történetet, aki végül nevetésben tört ki. Becky kíváncsian nézett ránk:

- Szóval most már olyanok lesztek, mint a Három Muskétás? – kérdezte kétkedően.

- Micsoda? – Kérdeztem vissza kissé zavarodottan.

- Oh nem akart megbántani – kezdte egy szurkolólány ruhában levő vörös hajú lány. – Csak Kale-nek és Max-nek kábé az óvoda óta nem voltak új barátai.

- Ez nem igaz – mondta Max – Mi a helyzet Tyler-rel?

- Tyler kilencedikben elköltözött – mondta Becky szemet forgatva – és már jóval azelőtt a barátotok volt.

- Nos, nem mintha neked mindig új baráti társaságod lenne – mondta Max.

- Igen, mert annyi fantasztikus ember van itt – vágott vissza szarkasztikusan Becky.

- Ez meg mit jelentsen? – Kérdezte Max, és úgy tett, mintha meg lenne bántva. – Nem vagyok elég jó neked?

- Üdv a csapatban! – mondta Kale, és körbenézett az asztalnál ülő társaságon – Már ősidők óta együtt vagyunk.

- Ezt úgy mondod, mintha valami rossz dolog lenne – mondta a vörös hajú lány.

- Hillary, szerintem csak úgy érti, hogy örülünk, hogy egy új ember jött hozzánk. Reméljünk olyan valaki, aki tud kezelni minket – szegezte rám Becky a tekintetét.

Szóval a vörös hajú lány neve Hillary.

- Biztos vagyok benne, hogy tud – mondta nevetve Max. – Már akkor is tartotta a frontot mielőtt még Kale és én ideértünk volna. Ilyen csinos hölgyekkel, ez nem kis kihívás.

- Kihívás? – viccelődtem – Még két évesen is megtudtam volna csinálni.

Mindenki nevetett.

- Úristen, Sarah Holder mit visel ma? – kérdezte Becky.

- Hey Sarah – kiáltott Hillary.

Egy lány, aki épp az asztalunk mellett sétált el, megállt, és óvatosan felénk fordította a fejét, mint aki teljesen meg van lepve, hogy megszólítják.

- Igen? – kérdezte.

- Nagyon tetszik a nyakláncod – mondta édes mosollyal Hillary.

- Oh köszönöm – mondta, és körülnézett az asztalunkon. Amikor rám nézett, meglepődött és gyorsan félrenézett miközben pirulni kezdett – Nos, majd később találkozunk – és elsietett.

- Majd később találkozunk – utánozta őt Max lányos hangon.

Az egész asztal nevetésben tört ki. Én is. Békés érzés szállt meg, mert otthon éreztem magam.

~

Soha nem voltam nagy istenhívő, de valaki odafent nagyon szerethetett engem, mert a napom nem is alakulhatott volna jobban. Ebéd után francia órám volt, és amikor besétáltam az ajtón, Ő is ott volt. Az első sorban ült, egy könyvvel a kezében.

- Bonjour – köszöntem, ahogy helyet foglaltam a mellette levő széken.

Általában nem az első sort választom ülőhelynek, de most egye fene. Rose felnézett a könyvéből.

- Szia – köszönt udvariasan mielőtt újra a könyvébe mélyedt.

- Szóval mi a neved? – kérdeztem.

- Rose – válaszolta fel sem nézve a könyvéből.

- Nem kapok vezetéknevet? – kérdeztem, pedig általában ezt nem kellett megkérdeznem.

- Szükséged van rá? – Kérdezett vissza.

- Igen – mondtam. – Mindig tudni akarom a szép lányok a nevét, akik mellett francia órán ülök.

- Szóval más lány mellett is ültél már korábban francia órán? – kérdezte.

- Ez most egy beugratós kérdés? – viccelődtem.

Rose nem válaszolt. Helyette inkább lapozott, és tovább olvasott.

- Mit szólsz ehhez? – ajánlottam. – Ha elmondod a vezetéknevedet, békén hagylak.

Eleve tudtam mit fog mondani, de a saját szájából szerettem volna hallani.

- Rendben – mondta, de még mindig nem nézett fel a könyvből – Hills.

- Látod? – ugrattam – Nem is volt olyan nehéz – de nem válaszolt.

- Te nem kérdezed meg a nevem? – kérdeztem.

- Jack Burner – válaszolta, én pedig elmosolyodtam, hogy már tudja a nevem.

- Máris kémkedsz utánam? – nevettem fel.

- Ne bízd el magad – tette le a könyvet. – Rólad beszélt ma mindenki. Persze, hogy tudom a nevedet.

- Persze – vigyorogtam.

Rose pirulni kezdett és rosszállóan nézett.

- Milyen könyvet olvasol? – váltottam témát.

- Azt hittem azt mondtad békén hagysz – vette fel Rose újra a könyvét.

- Oké, oké – tartottam fel megadóan a kezem. – Hagyom a hölgyet tovább olvasni.

Így hát Rose tovább olvasott, én pedig csak ültem az asztalnál, és egyfolytában körülötte forogtak a gondolataim. Soha nem találkoztam hozzá hasonló lánnyal korábban. Öt teljes percig képes volt ellenállni a sármomnak, ami meglepően jó érzés. Hogyha el is kell töltenem pár szörnyű hónapot a Riverside suliban, legalább előttem van egy kihívás, amivel lefoglalhatom magam.

- Büszkeség és Balítélet – mondta Rose hirtelen.

- Micsoda? – kérdeztem meglepetten.

- A könyv címe, Jane Austen Büszkeség és Balítélet. Hallottál már róla? – kérdezte.

- Ah nem – válaszoltam – Nem sokat olvasok.

Rose úgy nézett rám, mintha meg lennék őrülve.

- Viccelsz velem? Ez egy klasszikus könyv – a beszélgetés során most először volt izgalom a hangjában.

- Szóval már olvastad?

- Igen, ez az egyik kedvencem.

- Még mindig unalmasnak hangzik – mondtam vállat vonogatva.

- Nem unalmas. Még filmet is csináltak belőle – kelt a védelmére.

- Csöpögős? – kérdeztem.

- Ahh – válaszolta, ami nem igazán válasz.

- Igen, akkor határozottan unalmas film lehet. Érzelgős, romantikus történet.

- Még mindig azt gondolom, hogy tetszene neked – mondta, miközben elrakta a könyvet a táskájába.

- Nos, talán akkor meg kéne néznünk együtt valamikor – mosolyogtam.

Rose néhány másodpercig csak bámult rám, mintha próbálná megfejteni mire is célzok, de aztán megszólalt a csengő, ő pedig a tábla felé fordult. Semmit sem mondott ezután.

Nem saját történet, én csak fordítom! / This is not my story, I just translate it!

Eredeti író / Original writer: https://www.wattpad.com/user/Fallzswimmer