The Art of Mending a Broken Heart (magyarul - hungarian translation)

1. fejezet: Chicago-ba költözés

Megnyomtam a csengőt. Kinyitotta az ajtót és rögtön láttam az arcán, hogy valami baj van. A természetes vidámságának, amibe beleszerettem, már nyoma sem volt. Mindezt felváltotta a véraláfutásos szem és a könnyes arc.

- Rose, mi a baj? – Kérdeztem, és kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem a vállát.

Rose hátrálni kezdett, és az ajtót használta a kettőnk közötti barikádnak.

- Baby? – kérdeztem reszkető és aggódó hangon. Miért viselkedik így?

- Ne hívj baby-nek – mondta. A csendes, legyőzött hangja egyáltalán nem emlékeztetett arra a Rose-ra, akit megismertem.

- Miért ne? – kérdeztem. Most az egyszer fogalmam sem volt arról, hogy mit rontottam el. A legtöbbször tudtam mivel akasztottam ki a lányokat: lefújom a randevúkat, megcsókolok valaki mást, kontrolálhatatlanul részegre iszom magam. De ezek közül egyiket sem tettem.

Rose nyugodt volt, és méltóságteljesen kezelte a helyzetet, ahogy mindig.

- Utállak Jack Burner - hangja szilárd volt, amikor kimondta a nevemet. A pillanatokkal ezelőtti csendes, megtört lánynak már nyoma sem volt.

- M-Micsoda? – dadogtam. Éreztem, hogy jön fel az epe a torkomon.

- Jól hallottad – mondta hangosan, és elkezdte becsukni az ajtót.

- Várj - mondtam, és az ajtóra tettem a kezem. Még számomra is ijesztő volt, hogy milyen kétségbeesett a hangom. Rose megállt, és rám nézett, de az arcán már semmiféle érzelem nem volt.

- Mit tettem? – könnyezve kérdeztem. Rose csak megrázta a fejét.

- Ne játszd a hülyét Jack. Azok után amit tettél. Azok után, amin keresztül kellett mennem.

Éreztem, hogy az a tökéletes világ, amit az elmúlt hónapokban magam köré építettem, darabokra hullik. És amit ezek után mondott, azzal mindennek vége lett.

- Jack, ne gyere vissza – és becsukódott az ajtó.

Sohasem éreztem még így ezelőtt. Mint ha valaki kést rántott volna, és egyenesen a szívembe döfné. Tudtam, hogy az összes törött szív, amit Miami-ba hagytam, most szívesen látna így engem. Leültem Rose lépcsőjére, a kezembe temettem az arcomat, és először életembe sírni kezdtem.

Bárki mondhatja veszekedés közben, hogy utál. Egy szó, ami kifejezi, hogy mennyire dühös vagy. Én is megkaptam már, nem is egyszer. Ezt még van esélyed rendbe hozni, de amit most Rose mondott, az teljesen más volt. A „Ne gyere vissza" nem dühre utal, hanem azt jelenti, hogy végleg feladott engem. Már soha többé nem akar látni.

~

JELEN

- Hol voltál? – panaszkodtam, ahogy a nővérem odaért hozzám. - Már több mint egy órája várok.

- Annyira sajnálom –hadarta Ruby, miközben megölelt – Elhúzódott a találkozóm. Milyen volt a repülőút?

- Fantasztikus – válaszoltam szarkasztikusan.

Ruby összeráncolta a szemöldökét.

– Jack, tudom, hogy nem akarsz itt lenni. Sajnálom, tényleg. De ez nem az én hibám, és ezt te is tudod. Nem lehetnél legalább egy kicsit izgatott, hogy láthatsz engem? Karácsony óta nem beszéltünk – mondta, és közben mindkét kezét a vállaimra tette. Ajak biggyesztve nézett rám, hisz tudta, hogy ezzel mindig eléri nálam amit akar.

- Jól van – mondtam a szememet forgatva. Nem rá haragudtam. Egyáltalán nem. A család többi részére haragudtam. A hülye, tökéletes családomra. De én? Én voltam a fekete bárány.

- Szóval - kezdte Ruby, miközben leintette kint a taxit. – Elmehetünk valahova vacsorázni, de én is csinálhatok valamit. Viszont figyelmeztetlek, annyira nem vagyok jó.

- Csak menjünk hozzád – mondtam. Nem volt hangulatom most bárhova is menni.

Egy óra alatt értünk oda a lakásához. Nem volt olyan messze, de csúcsforgalom volt.

A nővérem 26 éves volt. A főiskola után, apa szerzett neki egy állást a testületi hivatalnál. Ruby nagyon örült a lehetőségnek, összepakolt, és engem Miamiban hagyott a többiekkel.

Nem kedveltem a szüleimet, és ők sem engem. Mindez valószínűleg a születésem pillanatáig vezethető vissza, hiszen többek között közrejátszott az a tény is, hogy baleset voltam. Nyolc év van köztem, és a nővérem között. Én még mindig gimnáziumba jártam, ami vissza is vezet oda, hogy miért nem jó a kapcsolatom a szüleimmel.

Ez lett volna a legjobb évem. A végzős év, ahol uralhatom az iskolát. Az első hét pont úgy telt, ahogy terveztem: jól mentek az órák, és a lányok is a lábaim előtt hevertek.

És aztán jött Kelly Quincy. Nem tehettem róla, nagyon dögös volt. Mr. Ficher, a fociedző kapott rajta minket a fiúöltözőben, testnevelés óra közben.

Nem csaptak ki az iskolából, de apa úgy viselkedett, mintha világvége lenne. Nem hagyhatta, hogy botrányok övezzék a polgármesteri pályafutását, így azt mondták pakoljak össze, és Chicago-ba küldtek, hogy Ruby-val éljek.

Az anyukám sem volt jobb. Boston egy olyan részéről származik, ahol minden ember azt gondolja, hogy jobb a másiknál. Annyira undorítónak találta a viselkedésemet, hogy azt mondta, ha nem viselkedem normálisan, kivesz a végrendeletből. Mintha érdekelne...

Ahogy ültem a gépen és utáltam a szüleimet azért, mert tönkretették a gimis utolsó évemet, úgy döntöttem, hogy én is teszek nekik egy szívességet, és tönkreteszem az övéket is.

Valami olyat kellett kitalálnom, ami kínos helyzetbe hozná őket, és nagy hírértéke lenne. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy nem igazán voltam jó semmiben, hacsak nem a lányokat nézed. És akkor belém ötlött.

Tudtam, hogyan tudom felhasználni a nőcsábász tehetségemet ahhoz, hogy kényelmetlen perceket okozzak a szüleimnek. Pornófilmet forgatok. Egy olyat, amit az egész világ látni fog.

Nem saját történet, én csak fordítom! / This is not my story, I just translate it!

Eredeti író / Original writer: https://www.wattpad.com/user/Fallzswimmer