Angyal mellettem [Supernatural]

Tizenharmadik fejezet

-Mary szavaiból ebben egy sincs.
-Nem,de ez is beválhat.
-Akkor? Idézzük meg!
-Most?
-Nem! A jövőhéten.-Puffogott Dean. Csodálatos párbeszédük után nekem jutott a nemes feladat,hogy felkeltsem Maryt és elmagyarázzam neki,hogy le kell mennie az olvasóterembe megidézni az idő istenét. Teljesen normális hajnali fél egyi program...
-Mit fogunk pontosan csinálni?-Tudakolta a lány az oldalamnak dőlve,Castiel pedig készségesen válaszolt,hiszen miért is hagyna ki egy ilyen eseményt Mint Kronosz megidézése.
-Utasítani fogjuk Kronoszt,hogy vigyen vissza a saját dimenziódba.
-Megkérjük.-Finomított Dean.-Vagy szétrúgja a hátsónkat. Rosszabb esetben nagypapák és mamák leszünk.-Sam közben elkezdte összepakolni az idézéshez szükséges dolgokat egy fém tálba,én pedig gondosan eltakartam Mary szemét amikor a tenyerébe vágott.
-O Krone, parakaloumen se, thespizein hemin hronon ton mellonta.-Mormogta a fura szavakat,a lányka legnagyobb örömére,aki megint a Harry Potterben érezte magát.
Nem sokkal a mondóka után meg is jelent egy pasas a helyeség közepén. Alacsony volt és elegánsan öltözött,haját gondosan hátra fésülte,sima kortalan arcán semmi kifejezés nem volt jelen.
-Winchesterék! És nem vagytok egyedül! Csak nem a jövőtök érdekel?-Dean dühös pillantást vetett rá.
-Tudod te miért vagy itt.
-A kislány? Ugyan én csak tettem a dolgom. De persze visszacsinálom ahogy akarjátok.
-Még szép,hogy visszacsinálod!
-Ki fizet?
-Tessék?!
-Minden fuvar egy év Winchester. Szóval?
-Majd én.-Emeltem fel a kezem,de Dean megrázta a fejét.-Ki van csukva. Sammy neked eszedbe se jusson. Majd én.
-A te korodban én nem dobálnám az éveim.-Jegyeztem meg halkan.
-Szerited én öreg vagyok?!
-Nem vészes. De figyelj magadra.-Kronosz unottan ledobta magát egy székbe.
-Sokáig drámáztok még? Igazából Mary is adhatna egy évet. Elvégre neki kell a segítségem.-Elindult a gyerek felé,de Castiel elállta az útját. Az istenség lenézően rámosolygott és egy csettintéssel eltűntette.
-Mit műveltél?-Fakadt ki Dean.
-Nyugalom. Csak hazadobtam a mennybe. Tudod,mielőtt bezavarna. Szóval Nahia.-Mosolygott rám és kezét végighúzta az arcomon.-Akkor megegyeztünk.
-Várj. Te most...?
-Meg sem látszik rajtad,hogy idősebb lettél.-Nyugtatott meg lazán. Intett a levegőben,mire egy fehéres csillogó ködszerű dolog jelent meg közvetlen előttem és a hatalmas szemeket meresztő Mary előtt.-Parancsolj kisasszony.-A kislány bizonytalanul felállt,mire bátorítóan rámosolyogtam. Viszonozta a gesztust és hírtelen magához ölelt,aztán hasonlóan tett Sammel és Deannel is.
-Öleled meg Castielt is ha visszajön jó?
-Persze.-Nyögte a férfi és gyengéden a fény felé irányította Maryt,aki behunyta a szemét,aztán a fehérségbe vetette magát.
~3.személy nézőpontja~
Kinyitotta a szemét. Úgy feküdt az ágyában,mintha semmi nem történt volna. Hogy bizonyos legyen a dolgában,valamelyik apja után kiáltott.
-Mi baj kicsim?-Jelent meg Castiel kócos feje az ajtóban. Szemét körbefuttatta a szobán és kiszúrta,hogy nem ég a sólámpa. Biztos kiégett.-Hozok égőt.-Bökött ásítva a tárgyra.
-Nem kell. Már nem félek.
-Hogyhogy?-Kérdezte a férfi valamivel éberebben.
-Nem jön be ide senki. A szörnyvadászok megölik őket. Holnap elmondom részletesen. -Castiel elgondolkodva bólintott,majd az eszébe véste,hogy dícsérje meg Deant az ötletes meséért. Pedig ha tudta volna...
*Nahia*
-Sam mondta,hogy depressziózol.-Ültem le Dean mellé az ágyra.-Ki vele. Mi bajod?
-Jól vagyok.-Válaszolta rám sem nézve.
-Hazug.
-Miért csináltad?-Kérdezte halkabban.-Egy évet eldobtál magadtól.
-Oh a cigi még rátesz. Amúgy nem látszik. Csekkoltam magam,sehol egy ránc vagy ősz hajszál. De komolyan Dean. Nem kell folyton neked feláldoznod magad.
-Megbocsáss,de én vagyok itt a legidősebb!
-Na és? Figyi,Sam mesélt és tudom mennyi dolgon mentél át te is és ő is. Hidd el ezek után nem szégyen ha sírsz. Vagy bevallod Casnek,hogy szereted...
-Mit mondasz?!
-Semmit.-Vágtam rá.-Csak annyi,hogy tudom,hogy megérintett ez a Mary dolog is. Érzelgősödj kedvedre. Nekünk Sammyvel akkor is a hős nagytesó leszel.-Veregettem hátba és úgy tettem,mintha kifele menet nem láttam volna azt az egyetlen könnycseppet legördülni az arcán.