HOW TO BE A HEARTBREAKER

one

Nem akarom elhinni, hogy ilyen gyorsan vége lett a téli szünetnek. Épphogy átlépem az iskola küszöbét, máris hiányozni kezdenek a meleg plédjeim.

Nagy levegőt veszek, majd felemelem a fejemet és mosolyogva elindulok a folyosón. Néhányan köszönnek nekem, páran rám mosolyognak ám a legtöbben szomorú pillantásokat vetnek felém, amit nem tudok hova tenni.

Enyhén megingott magabiztossággal tovább lépdelek a suli folyosóján, míg valaki el nem kapja a karomat.

- Hé Lyn, figyelj szerintem most ne menjünk arra... - húz az ellenkező irányba Nastya. Értetlenül nézek rá, majd a vállam felett hátrapillantok a sutyorgó tömegre.

- De be kell mennem matekra és a terem arra van. - kirántom a kezem az övéből és átvágok a diákok sokaságán, hogy végre eljuthassak az órámra, ám ahogy meglátom, hogy mi elől próbált elhúzni a barátnőm, egész testemben megdermedek.

Ashton egy vörös hajú lánnyal csókolózik, miközben a keze ide oda jár a csaj testén.

Szinte hallom összetörni a saját szívemet. Mögöttem az emberek tovább sugdolóznak, de egyetlen egy szavukat sem tudom kivenni.

Az elmémen zavarodott gondolatok cikáznak át és nem tudom, hogy mit csinálhatnék most. Szólásra nyitom a számat, hogy kérdőre vonjam Ashtont, de minden egyes hang a torkomon akad. Hirtelen mintha egy csapot nyitottak volna meg bennem, a szemeimből patakzani kezdenek a könnycseppek. Ajkaimat egyenes vonalba préselem, majd hátat fordítok életem szerelmének és futni kezdek.

- Lynette állj meg, kérlek! - kiált utánam Nastya, de mintha meg sem hallanám, felsietek a lépcsőn és beszaladok a lánymosdóba. Ahogy becsapom az ajtót, kitör belőlem a keserves zokogás, amit végül a csengő süvítő hangja nyom el.

Arcomat a tenyerembe temetem, majd találomra benyitok az egyik fülkébe és magamra zárom az ajtaját. Leülök a vécé tetejére és ismét utat engedek a könnyeimnek.

Mivel érdemeltem ezt ki? Ashton tudja, hogy szerelmes vagyok belé és én azt hittem, hogy ő is szeret engem. A lelkem millió darabra szakad, ahogy lassan tudatosul bennem a tény: ez az érzés mindig is csak egy oldalú volt.

Bárcsak sosem szerettem volna belé, akkor most nem heverne a szívem apró szilánkokban...

Hirtelen egy éles hang, majd kapkodó lélegzetek ütik meg a fülemet. Abbahagyom a zokogást és kihúzom magam ültömben, majd hallgatózni kezdek.

Úristen, ugye nem?

Felállok a vécédeszkára, majd kikukucskálok az ajtó mögül, mire megpillantom Calum Hoodot, ahogy éppen egy kis tizedikes csaj nyakát szívogatja.

Megforgatom a szemem és dühösen belerúgok a fülke falába.

- Miért mindig ott kell megdöntened a naiv kislányokat, ahol én vagyok, mi Hood? - kérdezem idegesen, mire mindketten felém kapják a fejüket.
Míg a csaj fülig vörösödve igazgatja a spagetti pántos topját, addig Calum vigyorogva néz rám.

- Lynette Rose!

- Calum Hood. - felelem gúnyosan, majd könyökömmel az ajtó tetejére támaszkodom.

- Máskor befejezzük, baby. - suttogja a lánynak, aki erre csak bólint majd lehajtott fejjel kisiet a mosdóból. Én is szégyelném magam a helyében.

Ahogy az ajtó becsukódik mögötte Calum ismét felém fordul és az arcomat kezdi fürkészni.

- Csak nem megint összetörték a szíved, Rose? - kérdi játékosan, mire a mellkasom szúrni kezd. Nagyot nyelek, majd megpróbálom összeszedni magamat és nem törődni a mellkasomat szorító érzéssel.

- Semmi közöd hozzá. - mondom, de a hangom megremeg, a térdeimmel együtt. Lesütöm a szemeimet és erősen beleharapok az alsó ajkamba, hogy visszafojtsam az újabb zokogó rohamomat.

- Nem kell hogy közöm legyen hozzá. Láttam, Ashtont a kis vörivel. - ahogy a kép újra megjelenik előttem, a szívem szilánkjai a húsomba mélyednek.

És nem bírom tovább.

Szemeim megtelnek könnyekkel, ajkaim elnyílnak egymástól ahogy az első könnycsepp végigszánkázik színtelen arcomon. Calum arcára ráfagy a vigyor.

Reszketegen felsóhajtok, majd leszállok a vécé tetejéről és zokogva a földre ülök. Kabátom ujjával az arcomat törölgetem, de hiába.

- Hé Lyn, most sírsz? - hallom meg Calum hangját közvetlenül az ajtó mögül. Hitetlenül felnevetek, majd ujjaimmal a hajamba túrok.

- Nem, a delfinek nyelvét gyakorlom. - horkantok fel.

- Akkor nem sírsz? - kérdezi értetlenül.

- De igen, te agyhalott! - kiabálok rá vékony hangon, majd nagyot dobbantok a lábammal.

- Megtennéd, hogy kijössz ide?

- Mégis miért? - sóhajtva oldalra döntöm a fejemet és lehunyom a szemeimet.

- Mert segíteni szeretnék. - most először hallok némi érzelmet a hangjában. Lassan kinyitom a szemeimet, majd felállok és kimegyek a fülkéből.

Direkt nem nézek a fiú szemébe, csak elsétálok mellette egészen a tükörig, majd lemosom a szemem környékéről az elkenődött szempillaspirált. A tükörben látom, ahogy Calum mellém sétál, majd a mosdókagylónak támaszkodik és karjait összefonja a mellkasa előtt.

- Hallgatlak. - idegesen kifújom a levegőt és felé fordulok, mire elvigyorodik.

- Gondolom tudod rólam, hogy a szívtörés mestere vagyok. - kezdi büszkeségtől csöpögő hangon, mintha az, hogy sorra töri össze a lányok szívét, olyan jó dolog lenne. - Szóval megtudom neked tanítani, hogy törd össze Ashton szívét. - kikerekednek a szemeim, ahogy felfogom mit mondott.

- És te mégis honnan veszed, hogy össze akarom törni a szívét?

- Az előbb csalt meg és törte össze a te szívedet. Nem szeretnél bosszút állni? - kinyitom a számat, de egyből be is csukom. Igazából fogalmam sincs hogy mit akarok, vagy mit kéne tennem. Abban igaza van Calumnak, hogy a szívem minden bizonnyal darabokban hever, de hogy ugyanezt vissza adjam Ashtonnek is...

- Én... n-nem tudom. - dadogom, de hirtelen újra bevillan előttem a kép, ahogy Ash tenyere a vörös hajú lány fenekét simogatja és a sírás ismét mardosni kezdi a torkomat, ám most erőt veszek magamon és visszafojtom a könnyeimet.

- Mielőtt bármit is mondanék... Miért segítenél nekem? - kérdezem Calum mélybarna szemeibe nézve. Picit közelebb hajol hozzám, majd halványan elmosolyodik.

- Azt hiszem ideje jóvátennem a kilencedikben történteket. - feleli egyszerűen, majd beszívja az alsó ajkát. Van annyi közös múltunk, hogy ismerjem ezt a szokását. Mikor ezt csinálja, akkor tudni lehet, hogy igazán bán valamit. Jelen pillanatban pedig azt bánja, hogy kilencedikben hasonlóképpen összetörte a szívemet, mint most Ashton. Aprót bólintok, majd kinyújtom a kezemet.

- Elfogadom a segítségedet, Calum. - válaszomra felhúzza az egyik szemöldökét.

- Komolyan?

- Igen. Elegem van, hogy mindig az én szívem törik össze. Akarom, hogy Ashton ugyan azt érezze, amit én most. Szóval igen, benne vagyok. - mondom határozottan, mire Calum vigyorogva megrázza a kezemet.

- Ez a beszéd, Rose!

↗↙↗↙

Kövezzetek meg, de megint új sztori:(

~ Livvie🙌