Just Friend | Jacob Sartorius ff. |

-2/2-

Mivel a meki viszonylag közel volt hozzánk, 10 perc sem telt bele, de már az utcájába sétáltunk.

- Hölgyeké az elsőbbség! - nyitotta ki Jacob előttem az ajtót, mire én megcsókoltam, ennek pedig a következménye az lett, hogy sokan fújolni kezdtek. - Én megchicken. Te? - kérdezte, miközben beálltunk a kígyózó sorba.

- Én most csak egy sima sajtot eszek. - mondtam Jacobra mosolyogva, mire ő kérdőn nézett rám, mert a nagy hangzavar elnyomta az ígyis szerény, halk hangomat.

- Sima sajtburger. - súgtam a fülébe, lábujjhegyen állva, ugyanis a 157 centimmel még így is nehezen értem fel a füléig. Erre csak bólintott egyet.

Mikor végre mi következtünk, Jacob megvette a kaját, én pedig ez idő alatt kerestem egy szabad asztalt. Mikor megtaláltam a nekünk megfelelő szabad asztalt leültem, majd vártam Jacobot, hogy megérkezzen a reggelivel.

Már legalább 10 perce ülhettem ott ölbe tett kézzel, amikor megelégeltem, hogy Jacob még mindig nincs itt. Gondoltam, biztos csak nem találja az asztalt, ahova leültem. Átverekedtem magam a soron, és a pénztárnál kérdeztem rá Jacob hollétére.

- Helló! - köszöntem a pénztáros lánynak, ezúttal nem annak, aki nekünk adta ki a kaját. - Öhm.. A barátommal jöttem, barna haj, zöldes barnás szem, 170 cm körül. Nem láttad esetleg, merre ment? - kérdeztem egy kicsit már kétségbeesetten.

- Ja, ő? Az előbb ment be az alkalmazotti öltözőbe a másik pénztáros lánnyal, akit most én helyettesítek, mert valami jobb dolga van. - tudtam hogy ennek már nem lesz jó vége.

- És, öhm, izé.. - vakargattam a tarkómat - Be tudnál engedni oda? Fontos lenne.

- Ja, persze, de gyorsan intézd amit kell, nehogy a főnök meglásson. - huh, ez gyorsabban ment, mint gondoltam volna.

- Köszi! - mondtam, miután kinyitotta előttem az "Alkalmazotti öltöző" felirattal ellátott ajtót. Ő csak mosolygott egyet, majd visszament a pénztárhoz. Óvatosan, halkan csuktam be az ajtót, hogy minden mocorgást halljak, ami itt történik.

- Eressz! - kiabálta Jacob, bár nem láttam, de a hangját gyorsan felismertem.

- Először egy csók, meg egy kép! - mondta a lány. A pénztáros, aki kiadta nekünk a kaját.

- Nem! A barátnőm már biztosan aggódik! Ilyen erőszakos embereknek nem csinálok semmit. - hallatszott Jacob hangja. Mentem a hangok után. És megláttam őket végre.

- Ereszd. El. Őt. - mondtam tagoltan, már egy kicsit felhúztam magam ezen az utolsó ribin..

- Nem! - mondta a lány undokan. Ekkor Jacob kirántotta a csuklóját a lány kezei közül. Jacob csuklóját most nem a rendes színében, hanem a piros összes színében láttam pompázni. Gyorsan elkaptam a kezét onnan, hogy közelebbről megnézhessem.

- Fú, hogy most mekkorát kapsz! - kiáltottam, majd a kezem már csattant is a lány arcán.

- Hagyd! - fogott vissza Jacob - Nem fáj.. - mondta majd rámmosolygott.

- De, igenis fáj! - néztem újra a csuklójára. A lány ez idő alatt az arcát fogdosta, ami most olyan piros volt, mint Jacob csuklója. Hát na. Csak visszaadtam.

- Gyerünk. - mondta Jacob a kezemet megfogva, és kihúzott az öltözőből. Gyorsan felkapta a zacskót, ami a miénk lett volna, majd kisiettünk az ajtón.

- Otthon kezdek vele valamit, ígérem! Tessék, addig is itt egy gyógypuszi. - nyomtam egy puszit a csuklójára.

- Azt inkább máshová kérném. - mosolygott Jacob perverzen, mire én a szájára is adtam egy puszit. - Na, így már biztos begyógyul. - ölelt át Jacob. Ezt mindig imádtam. Ilyenkor annyira biztonság érzetem van, amit senki más nem tudna nyújtani nekem. Szorosan magamhoz húztam.

- Szeretlek. - mondtam ki a legőszintébben.

- Mindennél jobban. - válaszolt Jacob, majd felemelte a mellkasáról a fejem, és megcsókolt. Nincs rá szó.. Egyszerűen csak végtelenül imádom.

Kézemfogva indultunk el hazafelé. Imádom ahogy fogja a kezem. Imádom ahogy megcsókol. Imádok mindent, amit csinál. Szeretem őt, mindennél, és mindenkinél jobban.

Az ajtó elé érve kivettem a kulcsot a zsebemből, kinyitottam az ajtót, majd belépve a házba levetettem a cipőm. Na jó, ne szépítsük a helyzetet, konkrétan levágtam a cipőt a bejárathoz, és lehuppantam a kanapéra a tv elé.

- Mit nézünk? - kérdezte Jacob, miközben becsapódott mellém.

- Ja, még nem tudom. Valami ötlet? - kérdeztem, miközben fészkelődni kezdtem. Jacob átkarolta a vállamat, én pedig a lábamat felhúzva, nekidőltem Jacob oldalának.

- Nincs semmi ötletem. - mondtam szomorú arccal. Előkotortam a telefonom, majd megnéztem az értesítéseimet.

- Brandon írt SMS-t. - mondtam felhúzott szemöldökkel, majd megnyitottam Brandon üzenetét.

- Figyelj, sajnálom azt, ami múltkor történt. Én nem gondoltam komolyan azokat a szavakat, amiket akkor hallottál, csak észhez akartam téríteni Jacobot, hogy soha többet nem csinálhat ilyet, egy olyan csodáltos lánnyal, mint te. Megértem, hogyha haragszol, mert van is rá okod, de azért remélem egyszer megbocsájtasz! - olvastam fel Brandon üzenetét, a mellettem ülő Jacob pedig csendben hallgatta végig. - Legalább bocsánatot kért. - mondtam vállrántva, aminek következtében a vállam Jacob állát találta el. - Úristen bocsi! - mondtam kiáltozva Jacob állát fogdosva. - Istenem de balfasz vagyok. - mondtam szomorú fejjel Jacobnak, mire ő kiröhögött.

- Semmi baj, te cuki. Nem fáj. - puszilt meg. Wáh, de imádom.

Sziasztok!❤️
Remélem ez a rész is tetszett, és nem lett túl rövidke!

Kérdés:
Szerintetek Kate meg fog bocsátani Brandonnak?