Szenvedély

2. fejezet

Ő az a tipikus nőcsábász. Kisfiús mosolyával bárkit le tud venni a lábáról és ő ezzel nagyon is tisztában van. A bátyám osztályába jár, tehát jövőre lesz végzős. Nem sok jót hallottam róla. Eddig.

- Sziasztok! - lépett oda hozzánk. - Csak nem a húgát hoztátok? - utalt rám. 

- De - pacsizott le vele Miki. 

Felém fordult és végigmért. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Huncutságot láttam benne. 

- Maja, igaz? - nyújtott kezet. 

- Igen. 

- Bence vagyok, de gondolom már ismersz. 

Azt se tudom, hogy ki a fene vagy!!! 

- Attól még, hogy sokan ismerik a neved, nem biztos, hogy mindenki ismer. 

- Aucs. Harapós. Miki, nem kell. 

Kezdett elegem lenni belőle és még csak be se mentünk. 

- Na ide figyelj. Nem valami tárgy vagyok, amit kedved szerint dobálhatsz. Emberből vagyok, csakúgy, mint te. Attól még, hogy nincs akkora irdatlan nagy pofám, mint neked, attól még nem vagyok se süket , se hülye, se láthatatlan, kápízs? 

Mindhárman döbbenten néztek rám. 

- Le se tagadhatnátok egymást - szólalt meg elsőként Fanni.  Ezen mindannyian nevettünk, majd elindultunk befele. 

A buli a tornacsarnokban volt. Gyönyörűen fel volt díszítve. A buli színe a kék-fekete volt, ezért mindene ilyen színekben úszott. Elindultunk az asztalunk felé. Leültünk, majd elfogyasztottuk a vacsorát. 

- Nem jössz táncolni? - kérdezte Fanni. 

- De, örömmel. 

Felmentünk a táncparkettre. Nagyon sokat röhögtünk a másik bénázásán. Egy lassú szám következett és már éppen le akartunk menni, mikor egy meleg kezet éreztem a derekamon. 

- Akarsz táncolni? - hallottam azt a hangot, amit nem akartam. Felé fordultam. 

- Azt hittem Vikivel jöttél. 

- Arra - mutatott a pult irányába. Mostmár mindent értek. Bólintottam egyet, jelezvén, hogy mehetünk. 

Bementünk a parkett közepére. Megfogta a derekamat és elkezdtünk táncolni. Minden mozdulatnál csúszott lejjebb a keze. 

- Na és miért nem beszéltek már Vikivel?

- Az csak ránk tartozik.

- Akkor mostmár szabad vagy? 

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy eddig  nem lehettem veled, mert Viki barátnője voltál. 

- Peti. Te egy seggfej vagy. 

- Mégis mindenki szétteszi a lábát nekem - markolt bele a fenekembe. 

- Khmm. Lekérhetem? 

Hál' Istennek, Bence pont jókor jött. 

- Haver, már majdnem megvolt!

- Tudod kit nevezzél havernak - azzal le is kért. 

- Nem akarom, hogy ennek a faszfejnek a közelébe menjél - közölte nyugottan.

- Mégis mióta mondod meg nekem, hogy kivel beszélhetek és kivel nem? 

- Jó. De miután jól meghúzott és eldobott, ne gyere hozzám sírni. 

Azzal otthagyott a terem közepén és elviharzott.

- A rohadt életbe...

Tudtam, hogy hol kell keresni. Kimentem a hátsó ajtón. Ott állt a fal mellett és egy cigit szívott. 

- Na mi van Kicsilány? Nem bírod ki nélkülem? - terült szét az az önelégült mosoly az arcán. 

- Most miért csinálod ezt velem? 

Közelebb lépett hozzám. 

- Mert szükségem van rád - ölelt át. 

- Ezt hogyan értsem? 

- Hát úgy, hogy kellesz, mint barát. 

- Eddig észre sem vettél...

- De. Csak az a hülye bátyád mindig ott volt melletted. Na mit mondasz? Barátok? 

- Barátok - öleltem át most én. 

A telóm csörgése szakított félbe minket. 

- Szia Apa! - vettem fel. 

- Nagy gáz van - kezdett bele. - Tudod van az a ház Horvátországban. Nos, az nem az enyém már. 

- Ezt hogy érted? 

- Úgy, hogy a válásnál nem én kaptam. Az a ribanc lenyúlta. 

- Akkor most mi lesz a nyaralással? 

- Hát, annak annyi. 

- Ugye ez most nem komoly? 

- De. Mikor jössz haza? 

- Ajh. Nemsokára. 

- Rendben. Ha hazajöttél beszélünk. Szia. 

- Szia - tettem le. 

- Na? 

- Úgy néz ki, hogy itthon leszek egész nyáron.