VOID - Teen Wolf [Stiles Stilinski] Fanfiction (magyar)

1. fejezet

Sziasztok!

A történethez még így az elején annyit hozzátennék, hogy a főszereplőm, Fawn karaktere egy barátnőmnek szól, akinek még ezer éve beígértem egy Stiles fanfictiont... március óra vár rá. :D Fawn neve tehát nem véletlen, úgy választottam ki, hogy a jelentése azonos legyen a barátnőmével. A könyvek elején szokott lenni ilyen kis „kinek ajánlom" szövegecske, tehát ez a történet szóljon...

A barátnőmnek, aki hónapok óta kitartóan – és kevésbé kitartóan - vár a fanfictiönjére, és persze nektek, az olvasóimnak! :)

Jó olvasást! 

Egy hangos puffanás, és a férfi teste élettelenül terült el a nyirkos betonon. Nem vártam meg, amíg könyörögni kezd az életéért, egyből lőttem. Leengedtem a pisztolyt, és pár másodpercig meredten néztem a vértócsát, amely fokozatosan terült szét a férfi körül. Fiatalnak tűnt, a húszas éveiben járhatott. Jó erőben volt, még minimum ötven évet adtam volna neki, ha nem lett volna olyan ostoba, hogy ujjat húzzon a főnökömmel.

A bensőmben lévő, feszítő érzés, amelyet az évek tapasztalatai által sikerült kordában tartanom, a felszínre tört. Sikoltottam.

Ez voltam én. Fawn, a banshee.

Egy természetfeletti bűnszövetkezet tagja voltam, a múltamat sötét rejtély fedte. Nem emlékeztem, hogy valaha is másképp éltem volna. Nem tudtam, hogyan kerültem be, nem ismertem a szüleimet sem. Az egyetlen biztos pontom az volt, hogy a Szövetkezetnek a tagja voltam, illetve a keresztnevem. Ennyit tudtam biztosan magamról. A nevem Fawn.

Az élet kemény volt arrafelé, amerre laktam. Itt minden pontosan meg volt szervezve. Ha valaki tag volt, csak úgy léphetett ki, ha meghalt. A vezetőnk hatalmas ember volt, mindent szemmel tartott. Ha egy küldetéseden hibáztál, ő tudta. Az a hír járta, hogy minden lát. Az igazi nevét senki nem tudta, egyszerűen csak Főnöknek hívtuk. Ha valakit magához hívatott, annak jobb volt elbúcsúznia mindenkitől, aki közel állt hozzá – már ha egy ilyen helyen megtörténhet ez. Itt nem voltak barátok, csak szövetségesek. Senkiben sem bízhattál. A Szövetkezet tagjai egymás ellenségei is voltak, sokan bármit megtettek volna a jobb pozícióért.

Én bérgyilkosként voltam számon tartva, méghozzá tizenhat évesen. A banshee megérzi mások halálát, talán épp ezért képeztek ki erre a pozícióra annak idején. Tudtam, hogy az áldozatom mikor távozik el az élők sorából, illetve hogy lesz-e még halálos áldozata az esetnek, és ez óriási könnyebbséggel járt annál, hogy vakon tapogatózzak a sötétben. Ki tudja, mikor rontok el egy lövést, egy szúrást, ha nincs ilyen képességem?

Igen, kiképzés nekem is kellett. Senki nem születik profi gyilkosnak. Emellett nem sikoltozhattam bármikor. Az évek alatt megtanultam olyannyira kordában tartani az erőmet, hogy a késztetést, a sikításra bíró ösztönt le tudtam győzni, így nem gátolt a munkámban.

A kiképzők álltak a feladatelvégzői ranglétra legmagasabb csúcsán. Rengeteg tapasztalattal rendelkeztek, bevetésre nagyon ritkán mentek, leginkább az újoncokkal foglalkoztak. Alattuk voltunk mi, a gyilkosok, utána következtek a rablók, az orvosok, majd legvégül a takarítók. Nekik elég hálátlan dolguk volt. A hullákat tüntették el a helyszínről, legtöbbször őket is kapták el.

A Szövetkezet elsősorban a természetfeletti lényekre és vadászokra koncentrált. Megbízásokat gyűjtött, amit a Főnök elvégeztetett velünk, de a jelentős pénzösszegből, amit kapott, mindössze csak egy részt kapott meg az, aki a munkát megcsinálta. Persze a Főnöknek is voltak saját céljai, de elsősorban úgymond... megrendelésre öletett meg különböző lényeket, vadászokat. Mi, a tagok, szintén mind természetfelettiek voltunk.

A feladatom ezúttal pont a Főnök egyik ügye volt. A férfi egy vadász volt, és úgy gondolta megváltja a világot. Felszámolja a Szövetkezetünket. Pechje volt, a Főnök ezt hamarabb megneszelte, minthogy a férfi egy lépést is tehetett volna ellenünk. Estére már halott volt.

A pisztolyomat a hosszú szárú csizmámba süllyesztettem, és hátat fordítottam volna, hogy ne zavarjam a takarítók munkáját, mikor lépteket hallottam meg magam mögül...