Egy eldobott szerelmeslevél

2.5K 203 39
                                    


A nyár utolsó napján se szomorkodjatok drágáim, mert hoztam nektek egy cuki kis Adrinette novellát.

Remélem elnyeri a tetszéseteket, ha igen, hagyjatok nyomot :)


______




Betegnek lenni szívás. Főleg nyáron. Sosem szerettem az lenni, de most kivételesen örülök, hogy náthás vagyok, mert tudok egy kicsit lazítani. Nincs a sminkes, aki leplezni tudja, hogy valaki beteg. Valahogy nem lehet. És ki akar úgy fotózást tartani, hogy a modell folyton tüsszög, folyik az orra és köhög? Persze, senki.

Amikor beteg vagyok, visszatérek abba az életbe, amit azelőtt éltem, hogy modell lettem apám cégénél. Későn kelek, nem csinálok semmit, most mégis baromira unatkozok. Lehet Halálfej is náthás, mert mostanában takarékra tette magát.

– Szerintem elkaptam a bacilusaidat – nyavalyog mellettem a fekete kwamim. A szememet forgatom, és egy még tiszta zsebkendőt dobok a fejére. Így úgy fest, mint egy szellem. Egy idegesítő, nevetséges, éhenkórász, nyafogó szellem.

– Szerintem a kwamik nem lehetnek ennyire finnyásak – ismétlem meg mára már századjára. Plagg ledobja magáról a fehér papírt, ami a földre hull. Felkapom, hogy belefújhassam az orrom. Ahelyett, hogy szépen hajtogatnám, egy galacsinba gyűröm, és a kukába dobom a másik hatvan mellé.

– Még egy kosár, éljen! – „lelkendezik" a kis házikedvenc. Eddig komolyan nem gondoltam bele, hogy ennyire egymás agyára mehetünk, ha össze vagyunk zárva. – Éhes vagyok!

– Sejtettem – dünnyögöm. Lerúgom magamról a paplanomat, majd mezítláb a konyhába megyek, hogy egy újabb szelet sajtot szerezzek Plaggnak. Hálás vagyok, hogy amikor Fekete Macska vagyok, akkor nem kívánom az olyan „instant hányinger" kajákat, amelyeket magába szokott tömni.

A talpam csattog a kövön, és visszhangot ver az üres házban. Apa valami megbeszélésre ment Párizs másik végébe, persze Nathalie is ment vele és Gorilla is. Az ebédet előre megrendelte nekem, és mivel egy tizenhét éves el tudja magát egyedül is látni, ezért nem kell itthonra felügyelet. Ha szeretnék bulizni, akkor kihasználnám, de minden barátom iskolában van, ahol én is lennék, ha nem lennének ezek a hülye bacilusok.

Lerakom a tányérral fedett sajtos tálat az asztalra, ami jó messze van az ágyamtól, majd visszadőlök. Elhasználok újabb tíz zsepit.

– Miért panaszkodsz a sajtom miatt, amikor jelenleg levegőt sem kapsz, nem hogy érezd ezt a mennyei illatot? – reppen vissza Plagg, majd böfög egyet. Sajnos már akkor is érzem a sajt szagát, ha látom.

A délelőttöm unalmasan telik, csak Ninoval beszélgetek Facebook-on, megnézem a Snapchat értesítéseimet, de többnyire csak tengődök a neten.


Három után egy kicsivel érzem, hogy rezeg a telefonom valahol az ágyban. Valószínűleg elaludtam. Sikerül előhúznom a paplanhalom alól, majd megnyomnom a zöld kagylót.

– Szia Nino – köszönök. Vagyis próbálok, bár eléggé orrhangon beszélek, a torkom rekedt az alvástól, de talán érthetőek a szavaim. A barátom jót nevet a vonal végén.

– Hoztam valamit, ami majd felderít! Egy kis házi! – nevet továbbra is. Tudja, hogy gondolni sem akarok rá. Kinyomom a telefont, közben belebújok a papucsomba, hogy kimenjek a kapuhoz beengedni Ninot. A távirányító varázsütésre nyitja ki a hatalmas, fekete, öntött vaskerítést, ami eddig kint tartotta a haveromat. Gyors léptekkel felrohan a lépcsőn, és a szokásos öklözés után a kezembe nyom egy táskát, ami minimum öt kiló.

Egy eldobott szerelmeslevél - Adrinette novellaWhere stories live. Discover now