A doboz -Szünetel-

Sam

Egy fiú lépdelt a sötét, kihalt utcán. Tetovált karját fekete bőrdzseki takarta. Egy könyvet rejtegetett a kezeiben. Ezen a környéken rosszabb nem is történhetne, minthogy pont most, pont így találkozzon valakivel. Ezt Sam is nagyon jól tudta. Éppen ezért sietett, hogy minél hamarabb a biztonságot nyújtó otthonába jusson. Sajnos azonban ott sem azt kapta, amit várt.
- Samuel Jones, mégis hol a fenében lődörögtél egész nap? Juan hívott, hogy már megint nem mentél be a műhelybe. Ha ezt így folytatod ki fog rúgni és akkor megnézhetjük magunkat! - Köszöntötte Samet az édesanyja.
- Neked is szép estét mama - morogta Sam kedvtelenül.
- Samuel, válaszolj ha kérdeztelek! - Kiabálta az asszony.
- A könyvtárban voltam, tanultam. Holnap lesz egy elég fontos történelem vizsgám. - Sam mikor ezt mondta már tudta, hogy egy remek lehetőséget adott édesanyjának a veszekedésre.
- Szóval tanultál! És elárulnád mégis mit vársz a te drágalátos könyveidtől? Mert az biztos, hogy azok nem fognak ételt varázsolni az asztalra! - Rikácsolta Maria.
- Anya, már milliószor mondtam, én nem akarok itt maradni! Tanulni akarok, egyetemre menni, bármit, hogy kikerüljek ebből a mocsokból - emelte fel a hangját Sam is.
- Tanulni! Ugyan ne nevettess már! Te is nagyon jól tudod, hogy az egyetem úri passzió. A Te helyed Juan mellett van a műhelyben! Mit gondolsz, hol lennénk most, ha apáddal annak idején tanulni megyünk munka helyett? - Köpte a szavakat a nő.
- Hát nem itt az biztos - csapta be maga mögött a szobája ajtaját Sam. Igyekezett nem mutatni, de édesanyja szavai mélyen megbántották. Mióta az eszét tudta, mindig is az volt az álma, hogy orvos legyen. Embereket akart megmenteni, hogy senki se juthasson az édesapja sorsára.
Santiago Jones rákban halt meg. Túl későn fordult orvoshoz, így már nem tudtak segíteni rajta. A halálos ágyán csak azt kérte a fiától, hogy mindig hallgasson a szívére. Sam akkor hatéves volt. Azóta sem telt úgy el nap, hogy ne gondolt volna Santiagóra és a neki tett ígéretére. Most úgy érezte, anyja ezt az emléket mocskolta be ostoba érzéketlenségével.

Sam fáradtan nyitotta ki a történelem könyvét. Muszáj lesz holnap tökéletesen teljesítenie a vizsgán. Nincs számára más esély a tanuláson kívül, ha valóban orvos akar lenni. Talán ösztöndíjjal felveszik majd valamelyik egyetemre.

Másnap reggel Sam édesanyja dörömbölésére ébredt. A tankönyv mellett aludt el, mint már oly sokszor korábban. A könyv lapjai érdekes nyomot hagytak az arcán. Édesanyja nem is tudta megállni mosolygás nélkül, mikor meglátta a fiát.
- Már megint éjfélig tanultál, nem igaz? - Kérdezte Maria.
- Miért érdekel? - Morogta Sam. Még élénken élt benne az előző esti vita emléke.
- Mert a fiam vagy. Tudom, hogy tegnap este kicsit durva voltam veled, de akkor is ez az igazság. Nekünk nincs pénzünk egyetemre. Butaság még csak remélni is az ellenkezőjét - próbálta az asszony a fiút.
- Van más lehetőség is. Ha elég keményen tanulok kaphatok valami ösztöndíjat. Mindig van valami megoldás - makacskodott a fiú.
- Persze drágám - csóválta a fejét Maria. A szíve mélyén tudta nagyon jól, hogy a fia képes megcsinálni, amit eltervezett, és tudta azt is, hogy neki van igaza, hiszen életnek csak nehezen nevezhető volt az, amit ők éltek. Azonban félt, hogy ezzel elveszítené a fiát, ezt pedig a világért sem kockáztatta volna meg. Ezért továbbra is makacsul ellenezte fia továbbtanulási terveit.
- Most mennem kell mama - indult a bejárati ajtó felé Sam.
- Hiszen még nem is reggeliztél - sopánkodott az asszony.
- Majd út közben bekapok valamit - kiáltotta a fiú, majd elhagyta az aprócska házat.

Az út az iskola felé azonban nem ment olyan zökkenőmentesen, mint várta. A kerület főterére érve Javier csapatába botlott.
- Hé Samie, hova hova ilyen korai órán? - Állta el az útját Diego. Ő volt Javier jobb keze, a banda hivatalos sorozója.
- Juannak kell elintéznem valamit a belvárosban - morogta Sam kedvtelenül. Gyenge kifogás volt és csak remélhette, hogy a bandát leszerelheti ennyivel. Azonban csalódnia kellett, Diego nem volt olyan ostoba, mint amilyennek tűnt.
- Csak nem hiszed, hogy megelégszünk ennyivel - csóválta fejét Diego.
- Miért küldene Juan pont téged bármiért is a városba? - Lökte meg Sam vállát Santi. A fiú egyetlen pillantására azonban több métert hátrált. Habár Sam nem volt a banda tagja, a vézna kis Santinak még így is volt félnivalója tőle.
- Santiago, kotródj innen - szólt a fiatal fiúra Diego, látva, hogy könnyen elmérgesedhet a helyzet. Pedig ma nem verekedni jöttek.
- Mit akarsz tőlem Diego? - Kérdezte Sam gyanakodva. A banda soha nem kereste fel csak úgy, kötekedés céljából, amire titokban büszke is volt. Ez azt jelentette, hogy nem tartják gyengének.
- Te is tudod jól, Samie. Javier még mindig nem mondott le rólad. Bár köztünk szólva, nem értem miért vagy ilyen értékes - vont vállat Diego.
- A válaszom meg mindig nem. És mond meg Javiernek, hogy ezen nem változtathat - sziszegte Sam. Sarkon fordult, és otthagyta az őt leesett állal bámuló bandát. Hiszen soha senki sem mondhatott nemet megtorlatlanul Javiernek. Pláne nem annyiszor, ahányszor Sam tette.

A szokásosnál később ért az iskolába. A terem már tömve volt az osztálytársaival, akik a vizsga előtt utoljára még átnézték a jegyzeteiket. Sam elfoglalta a helyét a terem végében, és társaihoz hasonlóan a jegyzeteit kezdte lapozgatni. A diákok duruzsolását a hangosbemondó szakította félbe:

- Kedves diákok! Nem publikus okokból kifolyólag a mai napon a tanítás elmarad. Mindenkit felszólítok az épület minél hamarabbi elhagyására.
-

Biztos megint a jó öreg Ms Greets szabadított el valami gázt a kémiai laborban - röhögött fel valaki Samtől nem messze. A fiú körül többen is megkönnyebbülten sóhajtottak fel, hiszen ez azt jelentette a vizsga elmarad. Sam azonban nem volt túl boldog ettől a ténytől. Számára ez azt jelentette, hogy ma már délelőtt be kell mennie Juan műhelyébe.

Nagy kerülővel akart a műhelybe menni, hogy minél kevesebb időt kelljen ott töltenie. Út közben azonban egy szokatlan jelenséget vett észre. Egy apró lányt látott, aki túl színes volt erre a környékre. Sam megtorpant. Elképzelni sem tudta,hogy mit keres itt. A lány megállt és leguggolt valami előtt. Kinyújtotta a kezét a valami felé, de Sam rákiáltott:
- Ne nyúlj hozzá!
- Miért? Te tudod, hogy mi ez? - Kérdezte a lány.
- Nem. És te tudod? - Ment közelebb a lányhoz Sam. Ő válaszul csak a fejét rázta.
- Akkor mégis mi a fenéért akartál hozzányúlni? Bármi lehet benne. - Sam kezdett egyre idegesebb lenni. Nem fért a fejébe, hogy lehet valaki olyan ostoba, mint ez a lány.
- Nem tudom. De különben is, miért érdekel ez téged? Elmehettél volna nyugodtan egyetlen szó nélkül is. - Mondta a lány hasonló hangnemben.
- Mert semmi kedvem sem volt várni, hogy mikor robbantod rám a háztömböt - morogta a Sam.
- Egyébként, hogy kerültél ide? Ilyen lányok nem szoktak ezen a környéken mászkálni.
- Eltévedtem - motyogta a csaj zavartan.
- Eltévedtél? Ha nem láttalak volna a suliban, azt gondolom nem is londoni vagy - nevetett fel a Sam. A lány metsző pillantásara azonban máris kedvesebb hangnemben szólalt meg:
- Ne haragudj. Nem úgy gondoltam. Ha szeretnéd visszakísérlek a térre.
- Az jó lenne... Várj, jön valaki.
- Akkor jobb lesz ha elhúzunk innen - ragadta meg csajszi karját a fiú.
- Nem, még csak az kéne. Azt hiheti, hogy mi raktuk ide ezt a valamit - sziszegte a lány.
- Még mindig jobb, mint hogy kinyírjon - morogta a fiú és próbálta az ellenkező irányba húzni a lányt.
- Nem! Maradunk, és kész - toppantott idegesen csaj.

Hamarosan még ketten csatlakoztak a pároshoz, így már négyen bámultak a lábuk előtt heverő, ismeretlen eredetű dobozt.