Felhők között (Nash Grier)

Első rész

Sziasztok! Lara vagyok. Biztos van olyan, aki eddig nem találkozott velem, ezért szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy elmondjam hogy ki is vagyok: Egy teljesen átlagos (vagy átlagon felülien nem normális) lány vagyok. Származásomat tekintve Magyarországon születtem, de óvodás koromban anyukámmal és apukámmal Amerikába költöztünk. Minden teljesen rendben ment; Ügyesen beilleszkedtem és az iskolában sem volt problémám. Itt ismerkedtem meg a híresnek számító Viner-rel, Hamilton Nash Grierrel, akivel először legjobb barátok, majd idővel egy pár lettünk.
Az évek teltek, időközben pedig mi is leérettségiztünk. Kirepültünk a családi fészekből és egyetemre jelentkeztem. Nash a gimi utolsó éveiben végig mellettem volt. Voltak ugyan hullámvölgyek a kapcsolatunkban, és voltak rosszakaróink is, de eddig tökéletesen vettünk minden akadályt. Ami az életkorunkat illeti felnőttnek lehet minket mondani, olyannyira, hogy pár nappal ezelőtt egy kislány lenénizett a boltban.
A valóságban nem látszik rajtunk, hogy azok lennénk, tökéletes példa erre az, egyik kedvenc elfoglaltságunk, hogy a költözés ideje alatt hatalmas kartondobozokkal versenyzünk, hogy ki ér be velük a nappaliba hamarabb. Ha nagyon akarnám, akkor sem tudnám azt mondani, hogy igen, az évek során érett felnőtté cseperedtem, de nem is akarom ezt. Talán ez az egyik kulcsa annak, hogy én és ő még mindig együtt vagyunk. Legjobb barátokból hatalmas szerelem lett, ami az évek múlásával erősödött és a közöttünk lévő kötelék szinte elpusztíthatatlan lett.

Mikor az utolsó doboz is a nappaliba került, fáradtan ültünk le a földre és elkezdtük fogyasztani a vacsoránkat. Nagy nehezen találtunk egy olyan lakást, ami az egyetemhez és Nash munkahelyéhez is közel van. Nash még mindig a videó készítéssel foglalkozik, és magában a filmiparban dolgozik, én pedig első éves hallgató vagyok az orvosi egyetemen. Jelenleg teljesen munkanélküli vagyok, próbálok valami rugalmas munkahelyet találni.
- Megeszed azt még? – kérdezte teli szájjal a drágám, miközben begyűrte a pofazacsijába az utolsó falat szendvicsét. A lakás teljesen romokban állt, ahová néztél, mindenhol kartondobozok fogadtak. A bútorok  már bent voltak a lakásban. Igazán jó hangulata van annak, amikor az IKEA-s könyvespolcot próbáljátok ketten összerakni éjjel, el sem tudod hinni, hogy mennyire összehoz titeket. Ezeken a munkálatokon nagyjából túl vagyunk. A konyhában teljesen új hűtő és konyha felszerelés vár. A sütő bekötve, a hűtő viszont teljesen üres, ezért a gyorskajára vagyunk rákényszerülve.

- Terveztem – mondtam kacagva és elvettem tőle az addigra félig megevett (és megemésztett) tonhalas ,,valamit" – menjünk el kaját venni és főzzünk vacsorát – javasoltam, mert teljesen tisztában voltam azzal, hogy szerencsétlen emberemnek nagyjából a fél fogára volt elegendő az a kajamennyiség ( ami amúgy kajamennyiség is volt), amit az utóbbi ötpercben magába diktált. Már előre tudom, hogy az egyetem és munka mellett sajnos gyakoriak lesznek a mekis látogatások és nem minden este fogom tudni garantálni a meleg vacsorát.
- Menjünk. Aztán pakolhatunk egész éjjel – sóhajtott gondterhelten, és nagynehezen felküzdötte magát a padlóról. Kint már egy kicsit hidegecske volt. Késő nyár  volt. Igazán családias körzetebe sikerült letelepedni. Körülöttünk kis családi házak találhatóak, a miénk egy picivel nagyobb a többitől. Hatalmas kert és egy csinos házikót vettünk közösen. A postaládára hatalmas kunkorodó betűkkel van kiírva a nevünk és a kert gondosan rendezve fogadja a látogatókat, amiből egyenlőre kevés van. Egy hete lakunk itt, azóta próbáltuk egy kicsit otthonosabbá tenni, ami sikerült is. Két kocsink van, és valamilyen csoda módján mindkettőnknek van jogsija is.(ami a gyalogosok számára nem feltétlenül kedvező) Varázslat.
Nash hamarabb szerzett jogosítványt, mint én, de beláttam, hogy nekem is szükséges lesz az egyetem miatt, ezért bevállaltam a kockázatot, hogy valakit sikeresen elcsapok. (Eddig nem történt semmi hasonló, sőt, próbálom elkerülni ezeket).

Bepattantunk a fekete Jeep-be, ami papíron Nashé és a közeli Walmart felé indultunk. Meg kell hogy mondjam, hogy imádom nézni Nasht, ahogy vezet. Valahogy ez lett az egyik kedvenc elfoglaltságom. Egyrészt tudom, hogy ő kevésbé hajlamos balesetet okozni, másrészt pedig nagyon jól mutat a volán mögött.

Éjjel ide vagy oda, de szokásunkhoz hűen lassított felvételt imitálva a napszemüveggel a fejünkön szálltunk ki a kocsiból és ezen a mutatványon jót mulattunk. Kivettünk egy bevásárló kocsit és mint a gyerekek, versenyautósat játszva végig süvítettünk az áruházon. A kosárba bekerült egy pár tálca előre pácolt hús, jégkrém és saláta. Nash hatalmas ötlete miatt pedig még egy pár zacskó chips, egy pár liter cola és az elmaradhatatlan gumicukor is a kocsiban landolt, csak azért, hogy teljesen egészségesen étkezzünk. A kasszához menet megpróbáltunk úgy tenni, mintha normálisak lennénk, mert egy páran bámultak minket, de mivel ez életünk legfájdalmasabb és legunalmasabb két perce volt, így inkább önmagunkat adtuk.

A földig érő nyugta és pénztárcánk jelentős könnyítése után hazagurultunk és megcsináltuk a vacsorát. Szerencsére Nash az évek múlásával kinőtt abból, hogy egy saláta elkészítése is a konyha felrobbantásával járjon, így viszonylag tisztán megúsztuk a főzést. Vacsora után nekiláttunk a ruhák kipakolásának. Elterveztük, hogy tartunk egy házavató bulit, amire Cameron és a többi barátunk is hivatalos.
Az éjszaka folyamán végeztünk a ruháink bepakolásával és a dolgozószobám berendezésével. A nappaliba bekerült a világ legkényelmesebb kanapéja, amit fel is avattunk azzal, hogy ott aludtunk rajta, mert annyira fáradtak voltunk a pakolás után, hogy nem tudtuk bevonszolni magunkat a pár lépésre lévő szobánkba. Mellesleg a hálószobánk teljesen készen volt. A festést még a beköltözés előtt letudtuk, így azzal sem kellett bajlódni. A húgainknak az emeleten terveztünk egy szobácskát, de az még igencsak kezdeti fázisban volt. Reggeli után újra pakolásztunk. Egy hét alatt teljesen készen voltunk a berendezéssel. A festéssel együtt a fürdőszobák is készre voltak húzva, így ha nagyon ráerőltetem, akkor nagyjából pár nap szenvedés után azt tudom mondani, hogy a közös otthonunk nagy része készen lett. Izgatottan várom, hogy mi minden lesz itt ebben a házban. Bele gondolni is fura, hogy ez a saját otthonunk.
Szóval a földszinten lévő immár üres dobozokat kidobtuk és a teljesen új, frissen porszívózott nappaliban ültünk le tv-t nézni. Felhívtuk Cameront, Elzát és Tifit, és megbeszéltük a buli időpontját. A vártnál jóval hamarabb lettünk kész a dolgokkal, így az egész hét szabadon állt előttünk, ugyanis Nash erre a hétre itthon van velem. A nap hátralevő részét én alvással töltöttem és nem is vettem észre, hogy időközben Nash lelécelt otthonról. Fáradtan kapartam össze magam a kanapéról, mert a délutáni szunyámat is oda sikerült időzítenem, és kicsoszogtam a konyhába. Főztem magamnak egy kávét, amire igencsak rákattantam az utóbbi időben, és lassan kortyolgatva próbáltam felébredni. Az ajtóban kattant a kulcs, Nash pedig egy hatalmas ajándékos dobozzal lépett be az ajtón.

- Jó reggelt Hófehérke! - mondta vidáman, és egy puszit nyomott az arcomra.

- Akarod mondani Csipkerózsika. – nevettem és letettem a kávét a mögöttem lévő üvegasztalra.

- Én a helyedben nem szemtelenkednék, nehogy itt megsértődjek... Meg akár ezt is visszavihetem, ha valaki szemtelen- kacsintott, és lerakta a dobozt elém. Mint az ötéves szomszédasszonyunk csinálta egy héttel ezelőtt a sütit látván, amit a beköltözés miatt vittünk át neki, gyermeki fülig érő mosoly ült ki a pici arcomra, és mint Mimi, az előbb említett barátnosném tenné, konkrétan szétcincáltam a dobozt. Mikor megláttam mi van benne, Nash nyakába ugrottam.