Secret Desires [Cameron Dallas AU]

3. fejezet

Másnap reggel hamarabb felkeltem, mint kellett volna, úgyhogy még küldtem egy üzenetet Nitának a ma esti buliról. Ma nem kellett bennem a suliba, úgyhogy még nem öltöztem fel, hanem a pizsimben és kócos hajjal baktattam le a lépcsőn. A konyhában egy cetlit találtam, amit apa írt.

Kaja a hűtőben, Amy-t pedig már elvittem suliba. Hat körül jövök, a húgod pedig Amandánál lesz a hétvégén!

Apa

Szóval a húgomat megint nem fogom látni. Mondjuk, este úgyis házibuliban leszek, bár nem szándékozom sokáig maradni, ugyanis ezek nem éppen nekem valóak.
Nekiálltam csinálni magamnak egy kávét, majd az italommal együtt leültem a tv elé, amit mondjuk nem kapcsoltam be, hanem csak üldögéltem előtte a kanapén. Kicsit elbambulhattam, ugyanis a telefonom csörgése térített vissza a valóságba. A kijelzőn Nita neve villogott.
- Szia csajszi! - hallottam meg a hangját a telefonba.
- Szia Nita! Mizu? - kérdeztem, bár már sejtettem, hogy miért is hív.
- Tudod te jól, hogy mizu! Mit tett veled ez a srác, hogy egyből igent mondtál egy bulira?
- Nem tett velem semmit, de tudtam, hogy te így is-úgyis elrángatsz rá. Egyébként sem akarok sokáig ott lenni. Max egy órát.
- Hát... még meglátjuk! - felkuncogott, majd letette. Már megszoktam, hogy barátnőm nem mindig köszön el, szóval ez sem volt nagy újdonság, hogy csak úgy szó nélkül megszakította a hívást.

***

Egy órával később már a közeli bevásárlóközpontban nézelődtem. Éppen az olaj után keresgéltem, amikor is nem figyeltem oda és egy mellkasnak ütköztem. Mostanában sok mindenkibe beleütközök...
- Jaj, bocsi! - kért bocsánatot a srác, akinek szőke haja volt. Talán csak úgy öt centivel lehetett magasabb nálam. Nagy, kék szemeivel úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, aki nem kapott cukorkát. Nem helyesnek mondanám, hanem inkább... aranyosnak. Ránézésre szívesen elfogadnád a kisöcsédnek, bár körülbelül annyi idős lehetett, mint én. Talán még több.
- Semmi baj! Igazából én nem figyeltem - mosolyogtam rá.
- Amúgy az én nevem Jack Johnson! - mutatkozott be, én pedig gyanúsan méregetni kezdtem.
- Most költöztél a környékre? - kérdeztem.
- De igen! - vigyorgott rám.
- Ismersz egy bizonyos Nash Griert?
- Igen. Ami azt illeti... lakótársak vagyunk. Meg még pár haverunk is az.
- Tudom. Nash az unokatesóm és én lakok a szomszédotokban az apámmal és a húgommal - nevettem föl, mire Jack szemei elkerekedtek.
- Szóval te vagy az a lány, akiről Cameron mesélt!
- Cameron kinek nem beszélt még rólam? De komolyan! - puffogtam. Jack csak mindentudóan elmosolyodott. - Most min mosolyogsz?
- Semmin, tényleg - tette fel maga elé kezeit védekezően.
- Jó, hagyjuk! Csak felhúzom magam azon a barmon!
- Hű! Cam nekem azt mondta, hogy egyenesen elolvadsz tőle és szinte a lábai előtt könyörögsz, hogy had csókolhasd meg. - Erre a mondatra teljesen elszállt az agyam, és különböző módszereket találtam ki arra, hogy Cameront hogyan tudnám kinyírni. Vajon simán vágjam el a torkát, vagy előtte kínozzam is meg? Hmm... az utóbbi megfelelő lesz. Csak kell pár lánc meg bilincs és talán egy baseball ütő... - De nyugi! Úgyse hitte el neki senki, főleg, hogy Nash a védelmedre kelt. Meg hát ismerjük Cameront. Képes túlozni.
- Az biztos! - elmosolyodtam, de nem a szokásos ragyogó vagy gúnyos mosolyom volt. Sokkal inkább egy gyilkos mosoly volt az. Hát Katherine, ne nézz annyi horrort meg thrillert...

A Jackkel való találkozásom után még bementem az egyik ruhaboltba, azzal a céllal, hogy a ma esti bulira veszek magamnak valami jó kis ruhát. Valami dögöset, de azért visszafogottat. Nos, Dallas... a játszma elkezdődött. Hosszas keresgélés után meg is találtam az ideális darabot. Ujjatlan, fekete színű ruha volt, amelynek a felső része úgy nyaktól lefele egészen mellkasig és hátul derékig átlátszó, rózsás mintázattal volt díszítve. Nem mondanám, hogy túl rövid volt, de azért hosszú sem, szóval úgy nagyjából a combomig ért. Gyorsan ki is fizettem a ruhát, majd felszálltam a buszra a szatyrokkal.