Secret Desires [Cameron Dallas AU]

Prológus

/Katherine/

A nevem Katherine Louvet. 19 éves vagyok és az apámmal meg a húgommal (aki hét éves) élek egy kaliforniai kisvárosban. Az anyukám már a testvérem megszületése után egy héttel meghalt. Főiskolára járok, viszont egy kis kávézóban dolgozom a belvárosban. Barna, viszonylag hosszú, hullámos hajam van és kék szemeim, amiket anyától örököltem. A szemeim voltak az én különlegességeim. Apa sokszor becéz Gyémánt Szeműnek, mivel olyan beütése van íriszeimnek, mintha gyémántból lennének. Nem vagyok valami magas, de azért egy törpe sem vagyok, hanem viszonylag átlagos a méretem. Igazából... a szemeimen kívül szinte mindenem átlagos. A legjobb barátnőmet Juanita* [írói szerk. - a csillagozott szavak jelentése, kiejtése a bejegyzés végén található] Sanchez-nek hívják. Velem ellentétben neki kreol bőre van, ami érthető is, mivel spanyol származású. Én szigorúan csak Nitának nevezem, amit barátnőm nem igazán bán. Már megszokta. Azt hiszem a bemutatkozásról ennyit.

Felszálltam a biciklimre és szélsebesen tekertem, mivel már jócskán elkéstem a munkából. Mint mindig. Igaz, hogy csak pár utcányira van a kis kávézó, de én akár a szomszédból is elkésnék. Elnézést kértem minden embertől, akinek majdnem nekimentem a nagy sietségben, de sokan csak utánam kiabálták, hogy "hülye ribanc". Na, kösz! Az épület hátsó bejáratánál gyorsan lefékeztem, majd betoltam a biciklit a kis tárolóba és lelakatoltam, nehogy ellopják vagy valami. Bementem a hátsó épületbe, majd a konyhába érve, mindenkinek köszöntem és mentem tovább az öltözők felé. Ledobtam a táskámat az egyik padra, majd amilyen gyorsan csak tudtam, átvettem a pincérruhámat. Felkötöttem a kis kötényt, majd rohantam is ki a pulthoz.

- Á, Katherine! - jött oda hozzám mosolyogva a főnököm. Még nálam is alacsonyabb, harmincas éveiben járó nő és nagyon kedves! A neve pedig Veronica. Szőke haja szokás szerint fel volt kontyolva és világoszöld szemeiből sütött a jókedv. Nagy szerencsém van vele, mivel engem nagyon megkedvelt és már egy ideje apámmal próbálom összehozni, csak hát... apa kissé makacs. - Megint elaludtál?

- Hát, ami azt illeti, igen! - vallottam be. Veronica csak mosolyogva a fejét rázva elment mellettem. Egyébként már az elején leszögezte, hogy tegezzem, mintha csak az egyik munkatársam lenne.

- Kath! - kiáltott át nekem Sam a pult másik végéből. - Tudnál még behozni a raktárból rolettiket?

- Persze! - hátramentem a raktárba, majd megkerestem szememmel a kis dobozt, amiben a rolettik vannak és mikor megtaláltam kivittem Sam-nek. - Tessék! - adtam a kezébe, majd ő mosolyogva elvette tőlem a dobozt és a pulton lévő tálba helyezte a kis rudakat. Sam-ről egyébként azt kell tudni, hogy egy nem túl magas, szőke hajú srác, akiért odavannak a lányok, viszont őt kicsit sem a csajok érdeklik. Az ő szíve már egy magas, fekete hajú srácé, akit Marco-nak hívnak. Párszor láttam már, de még nem nagyon beszéltem vele. Viszont ahogy Sam áradozik róla jó fejnek tűnik.

***

Ma rajtam volt a sor, hogy bezárjak. Mikor már az utolsó vendég is elment, gyorsan felrakodtam a székeket, majd felmostam és már mehettem is. Már átöltözve léptem ki a sötét éjszakába és megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ez a nap is eltelt. A kis tárolóhoz mentem a biciklimért, ám döbbenten vettem tudomásul, hogy nincs a helyén. Remek! Szóval ellopták, pedig még le is lakatoltam! Pénz az nem volt nálam, úgyhogy gyalogolnom kellett. Igaz, a házunk nincs túl messze, de azért egy húsz perc sétára biztos van. Úgy öt perce sétálhattam, amikor a táskámban elkezdtem keresni a rezgő mobilomat és (mindezt menet közben) valaki belém jött, majd a nagy lendülettől hátraestem. A gond ezzel csak az volt, hogy az illető egyenesen rám zuhant. Egyből rájöttem, hogy nem egy kis vékony leányka zuhant rám, hanem egy pasi. Mikor már észhez tértünk a zuhanást követően, a srác felemelkedett egy kicsit, hogy épphogy levegőhöz jussak és beletudjak nézni mogyoróbarna szemeibe. Barna, kócos haja picit belelógott a szemébe és dús ajkai enyhén elnyíltak. Mikor meglátta, hogy éppen egy lányon fekszik, (történetesen rajtam) azonnal kaján vigyor jelent meg az arcán.

- Leszállnál rólam? Még szükségem van a bordáimra! - próbáltam meg eltolni magamtól, de ő csak megtámasztotta mindkét kezét a fejem mellett.

- Szerintem így most pont tökéletes! - felső ajkát megnyalta, majd fancsali képemet látva elnevette magát. Talán ha nem ilyen körülmények között találkozunk, akár kissé rekedtes hangja és lágy nevetése levett volna a lábamról. Talán. Na meg akkor, ha nem szólal meg!

- Tudod, rohadtul bunkó vagy! - löktem le magamról végre, majd felálltam és megigazítottam összegyűrődött ruháimat.

- Nem tudom, hogy milyen bunkóhoz beszélsz, viszont az én nevem Cameron Dallas! - vigyorgott ezerrel, majd kezét felém nyújtotta azzal a szándékkal, hogy majd kezet fog velem. Ezt becseszted, Dallas!

- Örvendek a találkozásnak, Cameron! Tényleg... - mosolyodtam el gúnyosan. - de ha most nem bánod, akkor én sietnék is haza! - Már éppen indultam volna, amikor Cameron megszólalt.

- Nem jó fele mész! - fojtotta vissza nevetését, én pedig mint aki ezt tudja jól, visszafordultam a fiú irányába.

- Tudom... csak otthagytam valamit a munkahelyemen! - Szép kis hazugság, Katherine! Majd ne csodálkozz, hogy a pokolban végzed!

- Á, értem! Akkor mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek? Úgyis arra lakom... holnapig. - A francba! Pedig már azt hittem megszabadulhatok tőle!

- Hát ööö... - gondolkodtam - legyen! - adtam be végül a derekam, bár nem repestem az örömtől. Pont egy ilyen tahót kell elviselnem? Az út egy kicsit sem telt csendesen. Cameron egész végig perverz vagy egyszerűen bunkó megjegyzéseket tett. Alig vártam, hogy odaérjünk. A kávézó nagyon üresnek és kissé ijesztőnek hatott így este.

- Ez lenne az! - mutattam rá a kis épületre. - Nagyon örültem a társaságodnak Dallas, de itt elválnak útjaink! - köszöntem el tőle egy kis szarkazmussal karöltve.

- Még látjuk egymást! - kacsintott és elsétált, én pedig megvártam, míg befordul a sarkon és én is elindultam haza. Tíz percet spórolhattam volna meg az életemből, de a büszkeségem ennél nagyobbra tartottam. Sajnos. Ráadásul Cameron most már azt is tudja, hogy hol dolgozom, szóval kétlem, hogy nyugtom lesz tőle.

Hazaérve ledobtam a cipőmet az előszobában, majd a konyhába mentem. Csináltam magamnak egy gyors kis éjjeli vacsit, majd nagyon halkan felosontam a szobámba. A húgom ilyenkor már alszik, és mindig nagyon nehezen alszik el, úgyhogy jobb, ha nem ébresztem fel. Lehuppantam az ágyamra, majd bekapcsoltam a tévét és elkezdtem majszolni a vacsimat. Viszonylag hamar meg is ettem, úgyhogy elmentem letusolni, majd lefeküdtem az ágyamra és el is nyomott az álom.

*Juanita - ejtsd: Huánitá

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Nos ez lenne a prológus és remélem, hogy tetszett!:) Ha igen, akkor jelezd egy vote-val vagy kommenttel, amiért én igazán hálás lennék!:) Igazából a következő részt majd csak akkor szeretném felrakni, amikor látom, hogy vannak rá vevők, akik szívesen olvasnák! :)

2016. július 10.