Shameless Slytherin [Scorpius Malfoy AUFF]

Kettő

''Nem lehet jó a semminek.
Őt senki sem érti meg,
hogy van, hogy nincs. Egy kapta fa.
Így se, úgy se látszana.''

~Pion István

Amikor a bátyám, Albus Perselus Potter, tizenegy éves lett, és a Roxfortba készülődött, emlékszem félt, hogy a Mardekár házba kerül.

Akkor apu megnyugtatta, hogy nem bánja, bárhova kerüljön is.
Ez mint később kiderült: rám nem vonatkozott. Miután mindkét bátyám griffendéles lett, apu bármilyen elfogadó és kedves is valójában, nem bírta elképzelni, hogy az ő édes kislánya bármely másik házba bekerüljön a Griffendél házon kívül. Ez olyan lett volna, és lett is neki mint egy pofon. Rosszul érintette.

Mikor gólya voltam, apu már egy éve igazgató volt a Roxfortban. A nagy Harry Potter.

A lelkemre kötötte, hogy Griffendélesnek kell lennem. Nincs más választás, csak a Griffendél.

Szép lett volna. Bekerülni a bátyáim árnyékába. Szépen csendben átvészelni a Roxfortos éveket, teljes nyugalomban.

De nem.

A Teszlek Süveg ki akart szúrni velem. Nagyon jól tudta, hogy apám Griffendélesnek akar engem, hisz belelátott a fejembe.
Mikor a Teszlek Süveg az én fejemen volt, éreztem, hogy a Hollóhátat fontolgatja és azt üvöltötte: MARDEKÁR!

Felsikoltottam.

Majdnem elájultam.

Nem tapsoltak. Síri csend volt. Óvatosan apám szomorú, dühös és elégedetlen arcára pillantottam. Tudtam, hogy nem rám volt dühös, hanem a Süvegre, de ettől még nem lettem boldogabb. Hugo Weasleyre pillantottam, aki még mindig a beosztására várt. Persze hova máshova kerülhetett volna, mint a Griffendél falai közé? Kicsit talán féltékeny voltam. Lesütöttem a szemem és a Griffendél asztala felé néztem. James Sirius Potter, az idősebbik bátyám -aki akkor ötödikes volt-, elszörnyűlködve pillantott rám. Albus arca is fintorba fordult, de az ő arcán a meglepettség uralkodott. Az unokanővérem, Rose Weasley meglepett arca egy erőltetett mosolyba fordult át, próbált megnyugtatni engem. Megszeppenve ültem a kézzel faragott, mahagóni széken, miközben levették rólam a Süveget.

Elveszett voltam, kétségbeesett és tanácstalan.

A Potter család minden egyes tagja griffendéles volt.

A Weasley család minden egyes tagja griffendéles volt.

Én, a két család kereszteződése, mardekáros lettem.

Akkor még kétségbeesett voltam. Még nem tudtam mit kezdeni ezzel a dologgal.

Akkor erőt vettem magamon, felálltam, kiegyenesedtem és halkan a Mardekár asztala felé bicegtem. Borzasztó kínos volt. Vörös hajam az arcomba hullott, de nem értem hozzá.

Egyszer csak valaki fütyülni kezdett, és tapsolni. Felkaptam a fejem. Rémült tekintetem a széles vigyorú Scorpius Hyperion Malfoyon állapodott meg. Mikor ránéztem elnevette magát és tovább tapsolt. Gonosz nevetés volt. A haverjai vele nevettek.

-Üdv a Mardekárban, Potter!

Egyre több taps, és füttyszó.

Nehezen múló szívfájdalom. - Apám arca.

Féltem.

Borzasztóan féltem.

Mi lesz így velem? - gondoltam. - Apu szeret még?

Kisgyerek voltam.

Hisz nem is értettem semmit az életből.

Meglepő módon, az idei tanév előtt levelet kaptam, mint egy leendő gólya. Először megrettentem, hogy büntetést kapok. ''Vajon apu tudott róla?'' - jutott eszembe egyből, mielőtt felbontottam. A levél a Mardekár-ház vezetőjétől érkezett, vagyis apu nem tudott róla.