Drogbáró | ✓

①

１． ｆｅｊｅｚｅｔ:
U t o l s ó   b e v e t é s

A rendőrautókból alkotott villogó barikád az egész utcát elzárta a külvilágtól. A kék és vörös fények visszatükröződtek a sorházak fehérre és szürkére meszelt téglafalain, a törött ablaküvegeken és az autók motorháztetőjén. Idegesen fújtam ki a levegőt, ahogy minden izmom pattanásig feszült az idegességtől és az izgalomtól. Éreztem, ahogy a halántékomon legördül egy apró izzadtságcsepp, holott egyáltalán nem volt meleg. Mindenki ledermedt és csöndben várt a parancsra, természetesen én is.

- Négyszázhármas, mozgás a harmadikon, vége.

Az autóban lévő rádió halk recsegése zökkentett ki a megfeszült várakozásból. Nem tudom ezek mit láthattak, de akkor az nagyon gyors lehetett. Mint mindig.

- Háromszázötös, vettem, vége.

Lehajoltam az egyik autó mögé, annak a védelmébe kerülve, közben pedig megigazítottam a kalapomat. Körbenéztem, a többiek arcát fürkészve, valami izgalom, vagy egyáltalán valamilyen érzelem nyomát keresve. Mindenki fapofával vizslatta a házat, a pisztolyát szorongatva.

Csak én voltam ennyire besózva egy ekkora ügytől?

Megtapogattam az oldalamon lógó fegyveremet és előhúztam a tokjából, felkönyököltem a motorháztetőre és a házra irányítottam.

Vártunk.

Már kezdett beállni a karom, zsibbadt a lábam, amikor mozgást véltem felfedezni a földszinten. Az egyik ablak előtt meglibbent a függöny, majd a következőnél is, aztán a harmadiknál is. A főnök valamit nagyon hevesen mutogatni kezdett, aztán Ethan, a társam felém pillantott, majd bólintott egyet.

Elindultunk, kis csapatunk megkerülte az autókat, majd ketté váltunk. Ő a ház főbejárata felé ment, én pedig hátra, az esetleges hátsó ajtót keresve. Ekkor tört ki az őrület.

Egy csapat fekete ruhás ember rontott ki az első bejáraton, egyenesen az autóbarikád felé. Hallottam egy lövést, majd hangos kiáltásokat. Csak a távolból láttam, de a rendőri osztag kezdett alulmaradni a küzdelemben. Már legalább hárman meglógtak a feketébe öltözött csapatból.

- Pandora! - Ethan a nevemet kiáltotta.

Majdnem elszaladtam a hangja irányába, amikor egy halk nesz beférkőzött a fülembe, a ház háta mögül. Egy földre érkezés csattanása, majd egyre gyorsuló léptek zaja hallatszott a sikátorban. Megmarkoltam a fegyveremet és a hangok irányába szaladtam. Jól gondoltam, az egyikük kimászott a viszonylag kis méretű hátsó ablakon, aztán elfutott.

A sötét hajam kiszabadult a szoros kontyból a kalapom alatt, így gyakran az arcomra tapadt, miközben sprintelve próbáltam beérni a menekülő alakot. A sikátor végi elágazásnál lelassított, így már nagyjából csak tíz méter lehetett közöttünk.

- Álljon meg! - utasítottam jól érthetően és viszonylag hangosan. A hangom kissé remegett, ahogy kapkodtam a levegőt.

Az alak megállt - pontosabban teljesen ledermedt. Lassan felém fordult, de ilyen távolságból és ilyen sötétben nem tudtam felmérni az arcát. Csak annyit tudtam leszűrni, hogy férfi, és eléggé magas, valószínűleg izmos is.

- Picsába - morogta az orra alatt. Úgy gondolhatta, hogy nem hallom, de mély, érdes hangja mégis eljutott hozzám. Már csak alig másfél méterre jártam tőle. Arca a fejére csapott kapucnitól még mindig árnyékba borult.

- Tegye fel a kezeit! - mutattam a pisztolyom csövével az oldala mellett lógó végtagjaira. Nem mozdult, így még egyszer rászóltam. - Kezeket fel!