1. fejezet

2.9K 208 33
                                    

ALEXANDER

Hamarosan vége a nyárnak, én meg végigdolgoztam az egészet, mulatni se volt időm. A barátnőm rám se hederített egész nyáron, főleg, mert egy hónapot Európában töltött. De basszus, van olyan, hogy facebook... Simán írhatott volna.
Sóhajtottam egy nagyot a nappaliból kinézve az utcára. Borús volt az idő, így biztos, hogy esni fog pár percen belül. Mindegy is, inkább bámultam tovább az utcát.
Egy fekete autó jött és a szemben lévő ház kocsifelhajtóján állt meg. Egy szőke nő szállt ki az autóból, majd becsapta maga után a kocsi ajtót és mintha ordítozott volna. Egy fiú is kiszállt vele együtt. Vékony volt, de a fekete pulcsi mindezt takarta, csak a fekete csőfarmer miatt láttam a lábain. Baseball sapka és kapucni takarta az arcát. Úgy tűnik megint fura szomszédokat kaptunk... Az előző szomszéd is durva volt. Nővéremet zaklatta és kukkolt minket a fürdőben. Szerencsére elhúzott innen, de nagy reményeim szerint ők nem ennyire perverzek. Bár egy valami kicsit fura. Nem látok sehol egy apát, úgyhogy lehet elvált szülők gyereke. Szegény srác...

Az anyját hallottam sírva fakadni, majd a fiúval ordítozni, végül bement a házba becsapva maga után a bejárati ajtót. A fiúnak megrázkódtak a vállai. Egy esőcsepp rácseppent az ablakra. Meglepetten pislogtam az esőcseppre, majd visszanéztem, de a fiú eltűnt a kocsifelhajtóról.
Furcsállva néztem, majd felmentem az emeletre.
- Camille! Merre vagy, te sátáni nőszemély?!
- Kussolj Alex! - a fürdőből jött ki az én drága nővérem egy szál törölközőbe tekerve, fogkefével a kezében. - Mit akarsz, öcskös? - végignéztem rajta.
- Azt, hogy úgy nézel ki, mint egy veszett dobermann. - kaptam egy rosszalló pillantást. - Na jó, nem. Igazából azt akartam kérdezni, hogy nem tudod kik költöztek velünk szembe?
- Fogalmam sincs. Azt se tudtam, hogy valaki költözik ebbe a házba. - odasétált az ablakhoz és kinézett rajta.
Végigmértem a nővéremet. Tökéletes ellentétek vagyunk. Már csak abból a szempontból is, hogy én fiú vagyok. Csinos, alacsony, nőies. Mégis eléggé rideg, főleg a pasikkal. Fekete haja a háta közepéig ér, a szemei élénk kékek. Vele ellentétben nekem tejfölszőke hajam van és mogyoróbarna szemeim.
- Na? - kérdeztem én is kinézve.
- Semmit nem látok az esőtől. - mondta, majd rám nézett. - Már megint az én szemöldökceruzám használtad? Nem áll jól neked a fekete. Ha már buzi módjára ki akarod húzni a szemöldököd, akkor használj világosabb színt. - benyálazta az ujját és elkezdte ledörzsölni a szemöldökömről a cuccost.
- Naaa, Camille! - elhessegettem a kezét, mire megragadta az enyémet és behúzott a fürdőbe.
- Csak maradj csendben, most szépen kihúzom rendesen a szemöldököd. - maga felé fordított, majd fogta a barna szemöldökceruzát és kihúzta a szemöldököm. - Na, így máris jobb. Illik a szemedhez és kontrasztban van a hajaddal is... amit meg kéne fésülni. - elvette a fésűt és azzal közelített felém, mire megragadtam a kezét és kivettem a fésűt.
- Camille, nem. Akárhányszor kifésülted a hajamat gyerekkoromban, mindig meghúztad vagy véletlen, vagy direkt. Úgyhogy a hajamat én. - fújtatott egyet.
- Hát jól van öcsi. - összeborzolta a hajam, majd kiment a fürdőből.
- Hülye picsa, de annyira imádom... - mondtam magamnak, majd elkezdtem a reggeli rutinom. Fésülködés, fogmosás, majd reggeli, végül egész nap döglés a kanapén.
Nem tartott sokáig a nyugalmam, mert valaki csöngetett. Felkeltem és az ablakon keresztül kinéztem, hogy ki az. Egy szőke nő állt az ajtóban kicsit idegesen topogva. Szerintem ő az új szomszéd, akit láttam. Kizártam, majd kinyitottam az ajtót. Odakapta a fejét és elmosolyodott. Nem nézhetett ki többnek 25 évesnél. Szőke egyenes haja a válláig ért csupán, hátul kicsit fel volt nyírva. Kék szemei csak úgy virítottak, bár a kicsit elfolyt sminkkel ijesztőnek hatott. Fekete koktélruhaszerűséget viselt.
- Oh, jó napot. Most költöztünk ide a környékre, magukkal szemben. A költöztető csak holnap érkezik meg és bocsánat a pofátlan kérésért, de nem tudnának nekünk valamit adni, amiből a fiamnak legalább ebédet főzhetnék? - kérdezte zavartan a nő, én meg csak bámultam rá. Gyorsan észbe kaptam.
- Öhm... nem tudom, sajnos ez nem az én házam, hanem a nővéremé, de megkérdezhetem, hogy esetleg tudna-e adni maguknak valamit. Egy pillanat és megkérdezem, addig jöjjön be. - végül is nem úgy nézett ki a nő, mint egy sorozatgyilkos. - Camille! Öltözz fel és gyere le, vendégünk jött! - ordítottam fel az emeletre, majd a nőre néztem, aki a falon lógó tükörben igazgatta elfolyt sminkjét. Elővettem egy zsebkendőt és odaadtam neki.
- Nagyon szépen köszönöm. - mosolyogta, majd gyors letörölte a sminket. A nővérem ledobogott a lépcsőn (szerencsére ruhában), majd ránk nézett. - Jó napot mrs.....
- Csak Miss. Camille Light vagyok, örvendek. - a nővérem elmosolyodott. - Miben segíthetek?
- Oh... csak... - dadogott a nő, így átvettem a helyét.
- A hölgy azt kérdezte, hogy esetleg nem tudnánk-e adni neki és a fiának valami ebédfélét. Ők az új szomszédok és a költöztetők csak holnap jönnek meg az összes cuccukkal együtt. - a nő szégyenében elpirult. Camille gondolkodott kicsit, majd bólintott.
- Rendben. De esetleg át is jöhetnek ebédre és vacsorára is. Ez így jó lenne? - a nő meglepetten nézett, majd bólintott.
- Igen, köszönöm. Nagyon hálás vagyok ezért. Ígérem, valahogy visszafizetem.
- Hagyd csak. - legyintett Camille. - Van valami allergiátok, vagy amit nem szerettek?
- Nem vagyunk finnyásak. Oh, tényleg, elfelejtettem bemutatkozni. Jennifer vagyok.
- Az én nevem már tudod, de ő itt az öcsém, Alex Light. - odahúzott maga mellé és megölelt. - Hát nem cuki az öcsém? - legalább azonnal szót értettek egymással...
- De, nagyon helyes. - elgondolkozott kicsit. - Oh, nem is zavarok tovább, megyek haza.
- Maradj csak nálunk, majd Alex átszalad hozzátok, hogy szóljon a fiadnak, akiiiiit... hogy is hívnak?
- Oliver. Oliver Black.
- Miért pont én? - néztem le a nővéremre, mire ő annyira hátba vágott, hogy a tüdőm majdnem kiszakadt a helyéről.
- Mert ez az én házam és mert te vagy a pasi. - egy aprócska tudnivaló rólam. A nővéremmel élek, a szüleimet soha nem ismertem.
A nővérem elkezdett kifelé taszigálni az ajtón, majd kilökött és végül becsukta. Elindultam az út túloldalára, de egyre rosszabb érzés fogott el engem, ahogy közeledtem a ház felé. Megálltam az ajtó előtt és csengettem, majd nyeltem egy nagyot. Távolról a fiú nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek... De legalább vigasztalt, hogy elállt az eső, mielőtt a nővérem kirúgdosott a házból és nem áztam szarrá.
Nyílt az ajtó és egy kis résen nézett ki rajta egy fekete szempár. Úgy nézett rám, mintha épp most akarna megölni.
- Ki vagy és mit akarsz? - végignézett rajtam.
- Szia, én... Alexander Light vagyok, a szomszédból. Öhm... meghívtuk anyukádat és téged egy... ebédre és egy vacsorára is.
- És? - felvonta a szemöldökét.
- És? Nem akarsz addig átjönni, míg készül a kaja? - ránézett a házra, majd vissza rám.
- Nekem nyolc... - becsukta az ajtót, majd kinyitotta fél perc múlva. - Bocs, cipőt vettem fel. - ez így gáz... Én jó pofizva mosolyogtam, ő meg közönyös arccal bámult vissza. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Lehet nem is annyira baj...
Elindultam, miközben hátranézegettem, hogy a fiú követ-e. Követett, szorosan mögöttem haladva. Végig a földet bámulta, amíg el nem értük a házunkat és be nem invitáltam.
- Biztos a konyhában vannak. Erre gyere. - mutatnám az utat, de ő csak állt az ajtóban és körbenézett, majd levette a cipőjét. - Hagyd csak. Úgyis mindegy most jelenleg. - rám nézett ijesztő, fekete szemeivel.
- Most már levettem. - csak ennyit válaszolt, majd belépett a nappaliba.
A falak bézs színűre voltak festve, bal oldalon egyből a lépcsőt lehetett megtalálni, ami az emeletre és egyben az én és a nővérem szobájához, plusz egy vendégszobához vezetett. A falakon és az egyik szekrényen sok családi kép volt, amin a legtöbbször én, a nővérem és a nagyszüleink szerepeltünk, a szülők sehol. Egyetlen kép sem. Balra egy asztalon egy plazmatévé helyezkedett el egy xbox-al együtt, vele szemben pedig egy fekete műbőr kanapé. A parkettára terített szőnyeg ilyen kis... hogy mondják? Bolyhos volt, vagy mi a szösz. Na. Az is világos színű volt. A nappali túloldalán jobbra fordulva a földszinti fürdő volt, vele szemben pedig a konyhaajtó. Beinvitáltam a csendes fiút a konyhába, ahol a nővérem és Jennifer társalogtak éppen, miközben Camille főzött.
- ...én nem akarok gyereket, elég nekem az öcsém, de neked, mint egyedülálló anyuka elég nehéz lehet. - mondta a nővérem, majd mindkét szempár ránk szegeződött, amikor betoppantunk.
- Sziasztok. - köszöntem, majd leültem a konyhaasztalhoz. - Mit főzöl Camille?
- Nem kötöm az orrodra. - válaszolta kicsit bunkó módon. Nem baj, megszoktam. Elfordult a tűzhelytől és a fiúra nézett, majd Jenniferre emelte jégkék szemeit. - Egyáltalán nem hasonlítotok.
- Oliver szinte az apja hasonmása. Nem igaz, fiam? - odament a fiához és megölelte, majd megsimogatta a fejét. A fiú úgy bújt az anyjához, mintha ő lenne az egyetlen menedéke a számára. Bár ha úgy vesszük, akkor tényleg csak ő. A fiú nem szólt semmit, csak ránézett Camille-ra, végül rám és kicsit rajtam felejtette ijesztő szemeit, majd lehajtotta a fejét, így a kapucni takarta az arcát.
- Ő az egyetlen gyereked, igaz? - kérdezte udvariasan a nővérem. - Nagyon aranyos fiú. - erőltetett egy mosolyt, ami abból állt, hogy vicsorított. Már gyerekkorában se volt az a mosolygós fajta és a mosolygást csak mostanság kezdte el gyakorolni. Micsoda egy frigid nőszemély!
- Vannak néha vitáink, de mindig megoldjuk valahogy. - adott egy puszit a fiú fejére. - Amúgy nagyon szépen köszönjük, hogy átjöhettünk ebédre.
- Vacsorára is várunk vissza titeket. - Camille rám nézett, majd a szemeivel intett, hogy én is mondjak valamit.
- Máskor is nyugodtan átjöhettek. - végül csak ennyit mondtam, de a nővérem szabályosan átdöfött a tekintetével. Mit mondhatnék még?
Jennifer nevetett egyet.
- Úgy tűnik Alex nem éppen beszédes. - Camille csak legyintett.
- Be nem áll a szája egész nap. Csak nem tudja, hogy először hogyan kezeljen idegen embereket.
- Majd fogja tudni. Nem igaz, Alex? - csak bólintottam egyet egyetértésképp. Tényleg nem vagyok egy ismerkedős fajta, de próbálkozom.
- Én édes, drága nővérem, nem ég oda neked valamid? - Camille ijedten visszafordult a tűzhelyhez és megkeverte a főzött ételt. Beleszimatoltam a levegőbe. - Spagetti, házikészítésű szósszal? - legalábbis az illatából erre következtettem.
- Igen. Megtennéd, hogy megfőzöd a tésztát? - szó nélkül felkeltem a székemről és hozzáláttam. Végig egy tekintetet éreztem a hátamon, ami kissé idegessé tett, de próbáltam leplezni ezt.
Hamarosan kész lett az ebéd és megterítettünk, majd tálaltunk. A nővérem elbeszélgetett Jenniferrel, miközben megebédeltünk, én meg próbáltam Oliverrel, de rám se hederített, folyamatosan a konyhaablakon bámult kifelé és nézte az udvaron lévő ázott fákat, miközben komótosan ette a spagettit, ami néha lecsúszott a villájáról. Most először éreztem azt, hogy rám figyeljenek, ne pedig egy kicseszett fára, amin madarak csicseregnek a fészekben.
Inkább felálltam az asztaltól és elindultam kifelé, hogy felmenjek a szobámba kicsit olvasni.
- Alexander Light! - hallottam az ajtóban állva nővérem erős hangját. - Most azonnal tedd vissza a segged a székre és várd meg, míg mindenki befejezi az ebédet. Így illik. - sóhajtottam egy nagyot és visszafordultam a konyhába, de nem ültem le az asztalhoz, hanem bekapcsoltam a vízforralót, hogy csináljak magamnak egy kávét. - Én is kérek kávét. Jennifer, te kérsz? - fordult a csinos anyukához Camille.
- Elfogadok egyet. Egy cukrot kérnék bele és egy kis tejet. - mosolygott, majd visszafordult nővéremhez és tovább beszélgettek valami csajos témáról.
- Na és Oliver? - mindketten a fiúra néztünk, aki talán most először figyelt ránk.
- Oh, nem, nem. Oliver nem ihat koffeint. Árt a szívének.
- Ez sajnálatos... - sóhajtotta a nővérem.
- Van koffeinmentes kávénk. - elővettem a felső konyhaszekrényből egy instant kávét és felmutattam. - Ezt szabad innia, nem igaz?
- Hm... azt hiszem nem lesz belőle gond.
- Elfogadom a kávét. - mondta Oliver, majd tovább ette a megmaradt spagettit. Vékony, de jó sok kaja fér belé...
Megráztam kicsit a fejem, majd mindenkinek készítettem kávét. Nővérem továbbra is nyugisan beszélgetett Jenniferrel, én viszont a kávémmal együtt kimentem a nappaliba, hogy kicsit xbox-ozzak. Amíg bekapcsolt minden, addig megkérdeztem Olivert, hogy nem akar-e játszani. Az anyja győzködésére mellettem kötött ki a szőnyegen ülve és nézte, ahogy játszom.
- Akarsz játszani? - kérdeztem a Game Over feliratnál, miközben nyújtottam oda a fiúnak a konzolt.
- Én... nem tudok játszani. Soha nem volt még xbox-om.
- Akkor most megtanítalak rá. - bizonytalanul elvette a konzolt és figyelt rám, miközben magyaráztam neki, hogy mit hogyan kell, végül kicsit ügyetlenkedve, de belejött a játékba.
Egész délután itt voltak nálunk, a két nő elbeszélgetett, én elvoltam Oliverrel. Nem is olyan rossz srác, mint hittem. Végül a vacsorájukat, amit a nővérem becsomagolt nekik, elvitték haza, hogy ott egyék meg.
A szobámba vándoroltam fel, hogy olvassak, ahogy terveztem, majd észre se vettem és elrepült az idő és már sötétség van kint. Felkapcsoltam az ágyam mellett lévő kislámpát és úgy folytattam még egy utolsó fejezetig, majd letettem és aludni tértem. Elalvás előtt rutinosan megérintettem a nyakláncom és a nyakláncomon lévő követ, majd mély álomba szenderültem.

Save me from DepressionWhere stories live. Discover now