Save me from Depression

5. fejezet

OLIVER

Egész jól elbeszélgettem Camille-al, ahhoz képest, hogy anyun kívül nővel még nem nagyon társalogtam. Alexander meg természetesen zenét hallgatott és az ablakon bámult kifelé. Kissé idegesített ezzel az anti-szociális viselkedésével.
- És mondd csak Oliver, honnan költöztetek ide? - rápillantottam a nőre a visszapillantó tükörből.
- New York-ból. Egész idáig panel lakásban éltünk, így kissé fura, hogy sok hely van és hogy van egy kertünk.
- Na igen, furcsa lehet. De legalább tarthatsz valami háziállatot. Már ha nem vagy allergiás a szőrre.
- Erről már beszéltünk anyával. Azt mondta, hogy kaphatok egy kutyát menhelyről. - rápillantottam Alexanderre, de még csak megmoccanni sem moccant meg.
- Oh, ez édes. A menhelyről hozott kutyák többsége aranyos és sokkal jobban kötődik a gazdájához. Milyenre gondoltál?
- Hát... - elgondolkoztam kicsit. - ...valami nagy kutyát szeretnék. Mondjuk német juhász vagy dobermann.
- Szóval fajtisztát?
- Engem az se zavarna, ha keverék lenne. Én imádom a kutyákat, macskákat, bármilyen állatot. - halványan elmosolyodtam, mire Camille is mosolyogni kezdett.
- Igazi állatbarát. Na és mit gondolsz, milyen lesz szerinted az új suli?
- Hát remélem nem olyan, mint az előző. Ott minden nap piszkáltak. - a nő szeme elkerekedett és hátranézett rám, amikor megálltunk a piros lámpánál.
- Jézus isten. De ugye nem voltak olyan durvák? - kínosan elmosolyodtam és szinte minden tagom sajogni kezdett, beleértve az arcomat is. Nálunk minden napos volt az, hogy az egyik leglúzerebb embert a suliban laposra verik. Köztük voltam én is.
- Áhh, csak kisebb csínyek... A lány öltözőbe rejtették el tesi órán a táskám, rágót ragasztottak a hajamba, csúfoltak a kinézetem miatt... Nem túl nagy dolgok ezek, ezeket még el tudom viselni. - elhúzta a száját. Nem nagyon hitt nekem, pedig ezek is voltak.
- Nem értem miért csúfoltak téged. Szerintem aranyos vagy. Meg helyes is.
- Fogszabályzó és nemrég még szemüveget hordtam. De azt az igazi geek szemüveget.
- Na és mi történt ezzel a kettővel? - kérdezgetett továbbra is, majd rátaposott a gázra, amikor zöldre váltott a lámpa.
- A fogszabályzó még mindig megvan, de hamarosan éjszakaira lesz cserélve, szemüveg helyett meg kontaktlencsét hordok. Mondjuk még mindig fura...
- Nekem tudod mi a fura? És ezt tényleg ne vedd sértésnek, ez inkább dicséret, de... soha életemben nem láttam még ennyire fekete szemeket, mint amilyenek a tieid. Irigyellek.
- Én nem szeretem. - kínosan elmosolyodott.
- Hát jó. - az út további részében csendben maradtunk, majd megállt a suli előtt. Ismét görcsbe rándult a gyomrom. - Megérkeztünk.
Alexander kivetteba fülhallgatót, majd nyomott egy puszit az arcára.
- Ugye jössz majd?
- Persze, mindkettőtöket hazaviszlek. De majd hívjatok mindenképp.
- Rendben Camille.
- V-viszlát Camille... - motyogtam, majd kiszálltam, de azt hittem, hogy ott fogok összeesni. A térdeim elkezdtek remegni, mint a nyárfa levél.
- Mi a baj Oliver? - kérdezte Alexander lenézve rám.
- Nagyon izgulok.
- Ugyan. Nem lesz semmi baj. Csak gyere be és keresd meg az igazgatóit. Ja és... a focistákkal vigyázz. Bárkit ki tudnak szúrni maguknak, hogy megszívassák. - csak bólintottam, majd erőt vettem magamon és bementem. Bátornak kell lennem.

ALEXANDER

Beléptem kicsit lemaradva Olivertől és amint betettem a lábam, Michelle rögtön a nyakamba vetette magát.
- Alex! Istenem, úgy hiányoztál! - elkezdett a bejáratnál csókolgatni, mire eltoltam kicsit.
- Szívem, figyelj... - rögtön rám nézett nagy, kék szemeivel, mintha sírni akarna, én pedig nyeltem egy nagyot. - ...csak azt szeretném kérdezni, hogy ha ennyire hiányoztam, akkor miért nem hívtál?
- Jaj, drága. - megsimította az arcomat. - Te is tudod, hogy külföldön voltam. Ott nem telefonálhattam.
- Hát jól van. - ennyiben hagytam. Elkapta a kezemet, majd elhúzott.
- Gyere, gyere Alex. Képzeld, két új osztálytársat is kaptunk. Az egyik egy cserediák. - gondoltam rá, hogy a másik az lehet, hogy Oliver, de rögtön kivertem a fejemből.
- Értem. És ez miért izgalmas?
- Érdekes emberek lehetnek. Ki tudja? - vállat vont, majd beléptünk együtt a terembe.