Noreen Hamilton egy csiszolatlan gyémánt.
Amikor az édesanyja hozzámegy a dúsgazdag Penn Carterhez, új városba költöznek, a férfi pedig beíratja a lányt a jó nevű Diamond Akadémiára. Noreen hamar rájön, hogy az intézményt Penn lánya, Delilah uralja...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ｅｌｓ ő ｆｅｊｅｚｅｔ Üdv a Diamond Akadémián!
Az ébresztőóra hangos csörgésére riadok fel. Kinyitom a szememet, majd hunyorogva körbenézek. Azon a jókora franciaágyon fekszem, amin minden reggel az utóbbi időszakban.
Az elmúlt hónapokban ugyanis az életem egy szempillantás alatt katasztrófálissá vált. Az egész akkor kezdődött, mikor a szüleim tavaly elváltak, majd anya hamarosan bejelentette, hogy szerelmes lett, az ő korában pedig már nincs értelme vesztegetni az időt, így hamarosan hozzá is megy a férfihoz, aki elrabolta a szívét. Ez a férfi pedig nem más volt, mint a multimilliárdos vállalat igazgató, Penn Carter.
Miután összeházasodtak, anya közölte, hogy elköltözünk. Nekem pedig magam mögött kellett hagynom az addigi életem, a barátaimat, New Yorkot és a régi sulimat. Így kerültem ide, Scarsdale-be, Penn Carter luxusingatlanjainak egyikébe.
Mindig jó körülmények között éltem, hiszen a családom viszonylag jómódú, de a Carter villa luxusához hónapok elteltével sem tudok hozzászokni; az egész olyan mint egy illúzió. Minden tele van aranyozott díszítésekkel, kristálycsillárokkal és végtelen folyosókkal.
A szobám olyan szinten csili-vili, hogy hányingert kapok tőle. Mindenhol falak, szőnyegek, függönyök és még az ablakkeretek is ugyanabban a színben pompáznak. Anya viszont el volt tőle ragadtatva, nekem pedig nem volt szívem elrontani az örömét. Talán később majd felújítjuk és akkor végre búcsút inthetek a rózsaszín bútoroknak.
Az ébresztőóra újra megszólal, mire a homlokomat ráncolom. Máris eltelt volna öt egész perc?
– Noreen, szívem! – dugja be a fejét anya a szobámba. Az arca sugárzik. – Ideje felkelni! Ma van a nagy nap!
– Sietek! – nyugtatom meg, aztán feltápászkodok, hogy felhúzzam a redőnyt. Mégis szükségem lesz a plafonról lelógó kristálycsillár fényére, hiszen túl korán van, és még nem kelt fel a Nap.
Gyorsan magamra kapkodom az előző este odakészített ruhadarabokat – egy farmert és egy vállpántos felsőt, ami ideális az utazáshoz – , majd felviszek egy enyhe sminket, kifésülöm a hajamat és elindulok lefelé, a földszintre.
A konyhába érve kis híján összeütközöm Mrs. Stone-nal, a bejárónővel. – Bocsásson meg, kisasszony! – hebegi megilletődve, majd sietve a teáskannáért nyúl és kitöltölt egy csésze fekete teát Mr. Carternek, aki szorosan anyám mellett ül az ebédlőasztalnál.
Penn lánya, Delilah a pultnál ül és a kávéját iszogatja. Még csak rám sem néz, amin nem igazán lepődök meg; már megszoktam, hogy tudomást sem vesz rólam.
– Biztos, hogy idővel kedvesebb lesz! – mondta az anyám, mikor én és Delilah először találkoztunk. Hát nem lett kedvesebb. Rohadtul nem lett kedvesebb. Sőt, még az addiginál is utálatosabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges.
