Choice

Adrian

Az edzés durva volt. Még nekem is, pedig azért én erősebb vagyok az embereknél, és mégis kifulladtam a végére, kb 200 yard halálkúszás után. Tényleg élveztem, amit nem sokszor hallani tőlem. Eddig számos sportot kipróbáltam, de egyik sem kapcsolt ki annyira vagy terelte el a figyelmemet, mint ez. Volt egy kis szünetünk is, míg Mr Parker kiment pár bójáért. Kihasználva az időt, körbenéztem, és akkor megláttam őt...

Este egyedül mentem haza, mert Izzy-t az apja vitte, így beszélni sem tudtunk, de az igazat megvallva,  annyira nem is érdekelt ez.
 Amint hazaértem a lakásomba, ami annyira a város szélén volt, hogy még utcai lámpa sem lett beszerelve, a sötétség miatt az ember az orráig is alig látott volna...Remélem nem meglepő, hogy nem okoz nekem gondot látni a sötétben. Beléptem a házba. Síri csend uralkodott. Amióta az eszemet tudom, egyedül élek benne. Nincs sok emléktárgyam, csak egy-egy képem minden évszázadból. Viszont amikor ma rájuk néztem hallani véltem eddigi áldozataim sikolyait, amitől az eddigi büszkeség helyett furcsamód rosszullét fogott el. Megszédültem, próbáltam egyenletesen lélegezni. Dühösen letéptem a falról a portrérajzokat, összeszedtem a fotókat, majd egy ládába döntve őket elzártam a pincében. Felmentem a nappaliba. Koromsötét volt. A nagy helyiségben a plazmatévén, kanapén, szőnyegen kívül még egy üvegasztal volt. Körülnéztem a csaknem üres szobában, a fülem lüktetett. Hogy lenyugtassam az idegeimet, felkaptam a távkapcsolót és bekapcsoltam egy filmet, ami a Démonok között címet viselte. Állítólag horror, de én nem találtam félelmetesnek, sőt még a démonokhoz sem volt köze. A film közepén tartottam, amikor csengettek. Kelletlenül megállítottam a lemezlejátszót, majd ráérősen elbotorkáltam az ajtóig. A kémlelő lyukon kinézve egy lelket sem láttam, de éreztem valami különös vibrálást az éjszaka sötétjében. Lassan elfordítottam a zárat, mire az ajtó berobbant. A hatalmas erő rajtam is taszított egyet. A kint lévő valami nagy lendülettel támadott. Megragadta a nyakamat, majd erősen a falhoz vágott. Felszisszentem az éles fájdalomtól, amikor a hátamba mélyedt pár kiálló szög, melyeken ezelőtt azok az utálatos képek függtek. A támadóm továbbra is láthatatlan maradt, de már volt sejtésem, hogy ki lehet az. Komótosan közeledett. Annál jobban perzselőbbé vált körülöttem a levegő, minél közelebb ért. Felrántott a padlóról, majd a falhoz szorított. Teljes erőmből rúgkapáltam, próbáltam szabadulni, de szorítása csak egyre erősödött. Alig kaptam már levegőt, a látásom kezdett elhomályosodni. Egy idegborzoló hang kúszott a fejembe, ahogy az a valami közelebb hajolva a fülembe súgott.

- Kerüld el a lányt! Ne merj többé beszélni vele! Mert ha mégis, én ott leszek és megöllek! - a szorítás hirtelen eltűnt, az ajtó hangos csattanással becsukódott, én pedig a földre esve kapkodtam levegő után.