Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

80.Esküvő?

-Az idő a legnagyobb ellenséged jelenleg..-suttogta egy női hang.

-Később más lesz?-néztem körül, de csak a semmiséget láttam. Sötét van. Nem látok semmit. Feketeséget.

-Nagyon vigyázz, Hercegnő!-mondta végül.

-Ki fog bántani? Miért kell vigyázzak?-hiába kérdeztem.. Nem válaszolt. Itt hagyott. Annyi kérdésem lenne, de nem válaszol rá senki. Ha kérdezek valamit csak annyit mondanak "majd később elmondom".

Felkeltem. Hajnali 5 van. Cameron itt van mellettem. Békésen szuszog. Vajon mi járhat az eszében? Miről álmodhat?

-De bámulj olyan feltűnően! Még a végén zavarba hozol!-szólalt meg csukott szemmel. Mosolygott azon, hogy megijesztett.

-Nem vicces! Azt hittem alszol!-nevettem én is.-Nem lehetsz ennyire gonosz..

-És még te pirulsz el?? Én mit mondjak? Nem bírtam ki nevetés nélkül.. Itt bámultál!

-Mi járt a fejedben? Nem láttalak még így.. Gondolkozni. Tudom nem a szokásod..-vágta vissza.

-Még meg is sért..-fordult el tőlem. Háttal volt nekem.

Kihasználva az alkamat, megsimogattam elsőnek a karját, majd megcsikiztem az oldalát. Felnevetett és kapálózott. Mikor már vörösödött a feje abbahagytam. Ez vicces volt..

-Azután mondd, hogy én vagyok a gonosz! Akkor te egy szörnyeteg vagy!-nevetett.

-Benjamin nem mondta neked, hogy így nem beszélhetsz a lányokkal?!

-De te nem egy egyszerű lány vagy-váltott komoly arcra.-Te több vagy.. A..-közeledett.

-Jóó reggelt!!-nyitott be Ryan. Ilyenkor tudok a legjobban örülni neki. Elrontotta a pillanatott a legjobbkor!-Na mikor indulunk?-jött be és befeküdt az ágyba.

-Máris!-mondtam.

Kikeltem az ágyból, átöltöztem és a többi reggeli elintézni valók..

-Lent várlak a kocsinál!-kiabálta Ryan. Oh igen! Ryan lett a testőröm. Cameron-t befogta az apja munkára a Központban. Ugyan arra az irányba megy, szóval velünk jön. Csak egy "pár" méterrel előrébb száll ki a kocsiból.

Átöltöztem. Indulásra kész vagyok! Márcsak Cameron-ra várunk.

Felmentem megnézni, hogy hogy halad. Kinyitottam az ajtót.

-Nem készültél még el?-néztem rá. A nadrág már rajta volt. Most igazította meg az inget az öltönyéhez. Begombolta, felvette rá a zakót és a nyakkendőt kötötte.

-Segítenél?-kérdezte kétségbe esetten.

Odamentem hozzá, megkötöttem a nyakkendőt és megigazítottam az ingjét.

-Így jó lesz?-kérdeztem. Mosolyogni tudtam csak azon, ahogy kinéz. Megszoktam tőle, a laza mégis fegyelmezett stílust, most pedig elegánsba vágta magát.

-Persze. Akkor megyünk?-vette fel az óráját.

Elindultam az ajtó felé. Kimentünk a kocsihoz, beszáltunk és mentünk az Akadémia felé. Cameron elől ült a vezetővel, ezért Ryan-nel tudtam beszélgetni.

-Nézd!-vett elő egy kis dobozt a zsebéből.-Ezt.. Anne-nek akartam oda adni. Csak..-könnyezett be.

A dobozban egy jegygyűrű volt. Nem tudtam mit mondani, mikor kinyitottam.

-Anne.. Biztos örült volna neki.

-Cameron-nak akartam oda adni, hogy majd ő odaadhassa annak akit a legjobban szeret. De mikor átakartam adni a dobozt, azt mondta "Ha ezt meglátná az, akit a legjobban szeretek még félre értené.." Biztos vagyok benne, hogy rád értette. Te vagy ilyen, aki mindenben meglátja az összefüggést-nevetett.

-Most egy kő esett le a szívemről!-mosolyogtam.-Jó, hogy nem fogadta el..

-Nem akarsz férjhez menni?-lepődött meg.

-Nem igazán. Max öregasszonyként mikor már tök mindegy lesz-csatlakoztam a nevetéshez.

-Akkor jó szórakozást!-fordult hátra Cam. Máris itt vagyunk?-Figyelj majd rá!-utasította öccsét, majd kiszált.

-Na mehetünk az Akadémiára!-csapta össze a kezét Ryan.

A sofőr elindult, mi pedig hátul tovább beszélgettünk. Ryan elképzelte a menyasszonyi ruhám az elméleti esküvőmre.

-Kiskorodban tényleg soha nem gondolkodtál, hogy milyen lesz az esküvőd?-kérdezte meglepetten.

-Miért kellett volna?-néztem rá.

-Minden lány már kiskorában elképzeli az álom esküvőjét! Milyen gyerekkorod volt neked?!!-akadt ki.-Szólok a báttyámnak, hogy húzzon bele.. Ez így nem állapot! Nem maradhatsz ki ebből! Milyen lány vagy te?

-Te komolyan felkaptad azon a vizet, hogy nem gondolkoztam még a jövőbeli esküvőmőn?-nevettem el magam. Jobban lányos Ryan, mint én?

-De ilyen lány nincs! Te valami ufó lehetsz!

-Uram.. Itt vagyunk-szólt a sofőr.

-Na menjünk Nicholas-hoz..-sóhajtottam.

Bementünk. A bejáratnál nem láttam Izmene-t.

-Hova tűnt?-kérdeztem inkább magamtól. Benéztem az irodába és ott sem láttam.

-Hercegnő!-jött le Nicholas.

-Csak jöttem szólni, hogy még élek.

-Valaki vicces kedvében van.. Ryan! Hogy hogy nem a magasabbal jöttél? Cameron, azt hiszem úgy hívják, amelyik nagyon hasonlít Benjamin-ra. -Kérdezte.

-Apánkkal van, Uram-válaszolta helyettem Ryan.

-Hogy micsoda?-lepődtem meg? Komoly azt mondta Nicholas-ra, hogy uram??

-Tudod.. Valakit még sikerült megnevelni, hamár téged nem sikerült!-mondta Nicholas. Tényleg, ő volt a tanárom..

-Csak magadat okolhatod, neked nem sikerült-vontam vállat.-Hol van Izmene?

-Szabadnapja van. Otthon van Axel-nél.

-Hogy mi van???-lepődtem meg.

-Nem is tudtad? Axel édesanyja Izmene. Komolyan nem esett le a hasonlóság?-nevetett.

-Nem képzeld! Ryan..-fordultam az említett felé.-Megyünk a Központba!-utasítottam.

Kimentünk a kocsihoz, elindultunk a Központba. Megkerestem Axel-t.

-Irodájában van-mondta a titkárnője.

Benyitottam. Ott ült és írt valamit.

-Mondtam, hogy ne zavarjon senki. Próbálom megta..Hercegnő! Mit keresel itt?-nézett fel a lapok közül.

-Meglátogatlak. Hol van Izmene?

-Otthon. De ha hozzám jöttél, miért keresed Anyámat?

-Nem találtam az Akadémián.

-És mondta Nicholas, hogy nálam van.. Szóval nem is hozzám, hanem az anyámhoz jöttél. Értem. Bár kicsit, most megforgattad a tőrt a szívemben-játszotta a csalódottat.

-Bele ne halj!-mosolyogtam.-Gyere!-tártam szét a kezem. Egy ölelést még talán kaphat. Úgysem fog csinálni semmit. Itt van Ryan.

-Még mindig Törpe vagy. Mikor fogsz már megnőni?-mosolygott.

-Kibeszéllek Izmene-vel. Úgy vigyázz mit mondasz!-fenyegettem meg.

-Itt van a Központ mellett, közvetlen. Nézz be majd az ifjú Benjamin-hoz is. Kissé nagy rajta a nyomás hirtelen. Apja munkáját csinálja. És már most ugyanolyan pozícióban van, mint én.-mosolygott "nyomorán". Axel 2 éve van itt. Cameron pedig csak 1-2 hete segít az apjának.-Legfelső emelet. Benjamin irodája.

Felmentünk. Megkerestük a szobát.

2581-es iroda

Bekopogtam.

-Igen?-kérdezte valaki bentről.

-Meglepiii-nyitottam be.

Cameron meglepődött, felállt az asztaltól, oda sietett hozzám, megölelt és megcsókolt. Ennyire fárasztó lenne amit dolgozik?