Álmok Fogságában

A megismerkedés

Újra felhangzott a kellemes zene, a báli teremben ami az iskolai tornateremben volt. Szinte fel sem lehetett ismerni a helyiséget, hiszen gyönyörűen fel volt díszítve szalagokkal, álarcokkal és lufikkal. A megérkező párok megörökítették ezt a csodás pillanatot egy-egy képpel amit a fotóművész készített. Egyedül Bellnek nem volt partnere, amit nagyon szégyellt. Azonban amikor elindult , hogy köszönjön Zitának, egy puha kéz megfogta a kezét és megsimogatta az arcát. Igen, a "herceg" volt az. Bella nem ismerte fel, hiszen álarc volt rajta, de a kék szemeit látta a lány. A herceg felkérte Bellát táncolni, amire a lány boldogan igent mondott, azonban nagyon meglepődött a kérésen. Amikor odaértek a táncparkettre akkor elkezdődött a lassú , de csodálatos dal. Ahogy elkezdtek táncolni a titokzatos lovag megszólalt:

-Csodálatosan nézel ki , mint egy hercegnő- dicsérte Bellát a párja.

-Óh köszönöm szépen te is nagyon elegáns vagy-mosolyodott el a lány.

A tánc tovább folytatódott. Amikor a dal a végére közeledett ,a titokzatos legény megforgatta Bellát és megcsókolta. A lány viszonozta a gyengéd csókot. Amikor a lányt felkelt el sem tudta hinni , hogy a párnáját öleli és puszilta.

- Nem, nem , nem lehet igaz- dühöngött Bell.-Most már tényleg el kellene mennem valami pszichológushoz.- mondta kuncogva a lány.

Reggeli után, Bella elindult az iskolába és alig várta, hogy elmesélje Zitának az álmát. Az igaz , hogy ugyan azt álmodja minden egyes éjjel, de mindig több történik vagy is mindig több derül ki a bálról. Amikor Bella megérkezett a suli elé, akkor rögtön leült a padra és ott akarta megvárni a barátnőjét. Miközben újra és újra átgondolta az álmát ,valaki megérintette a vállát és ő azt hitte , hogy a barátnője az, azonban tévedett.

-  Jaj, de jó hogy megjöttél már azt hi..- itt azonban félbe szakította a mondatot, hiszen nem a barátnőjével találta szemben magát hanem a hihetetlen jóképű Márkkal.

- Ne haragudj, hogy megijesztettelek csak a 205-öst termet kerestem- mentette ki magát Márk.

-Semmi baj, ne haragudj , hogy ennyire meglepődtem- szabadkozott Bella.

- Ne butáskodj- mosolyodott el Márk, amitől Bell majdnem elájult.- Ugye, a ti rajzórátokon voltunk bent az édesanyámmal? - érdeklődött a fiú.

-Igen a mi óránkon voltatok bent- mosolyodott el a lány. - ennyire jó az emlékezőképességed? kérdezte a lány.

- Szerinted ilyen szép szemeket, mint a tiéd, el lehet felejteni valaha is? - kacsintott Márk,Bellára miközben megszólalt a csengő jelezve öt perccel kezdődő első órát.

-Na szia megyek a terembe hiszen nem akarok elkésni az első napomon- viccelődött Márk miközben elindult a terem felé.

Bell majdnem elolvadt a mosolyától és a kacsintásától és el sem tudta hinni , hogy az a csengő amit mindig is utált megzavarta, hogy jobban megismerhesse Márkot. Csengetés után egy perccel Zita rohant be a kapun.

- Mondd, hogy nem késtem el- bizakodott Zita.

-Épphogy nem, de ha meghallod, hogy milyen hírem van akkor eszedbe se fog jutni a késés.

Bell elkezdte volna mondani  az álmát és a reggeli ismerkedését Márkkal miközben megint megszólalt a csengő, azonban ez tényleg a becsengetés volt. Bell ezek után tényleg nem bírta elviselni a suli csengőjét, hiszen félbeszakította az ismerkedését az új sráccal és abban is keresztbe tett neki, hogy ezt elmesélje a legjobb barátnőjének.