Hateful Love [ magyar fordítás ]

Első fejezet

Gőz száll fel a vonatból a tömeg fölé, családok integetnek a gyerekeiknek, ahogy azok felszállnak a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolába induló vonatra. 

Fejemet az üveghez nyomva integettem a szüleimnek, ahogyan lassan kigurultunk a peronról. 

Apukám egy alacsony, kopaszodó férfi, így nem igazán látszik ki a tömegből. Ez vicces, ugyanis anyukám ennek a teljes ellentéte. Magas, vékony és olyan gyönyörű, hullámos haja van, amiért más nők ölni tudnának. Nos - gondoltam magamban - az ellentétek vonzása. 

Kitartóan integettem, amíg a kanyarban el nem tűnt a pályaudvar épülete, majd megkönnyebbülten sóhajtottam fel. A búcsú mindig nehéz a családunkban. 

Katherine, a barátnőm türelmetlenül kezdte rángatni a kezemet, miközben önelégülten vigyorgott fel rám. Igen, anyukám magasságát örököltem, így szinte mindenkinél magasabb vagyok. 

- Gyere - mondta nevetve - keressük meg a többieket, mielőtt az összes hely elfogy. 

Szemforgatva kuncogtam fel izgatott viselkedésén, majd követtem. Katherine is Hollóháti, és mindketten a hatodik évünket kezdjük. Először a kilenc és háromnegyedik vágányon találkoztunk még, mikor elsőévesként, megilletődve kóvályogtunk a nagy tömegben. Mindig mosolygok, mikor eszembe jutnak az emlékek. Akkor még nagyon kínos volt a hangulat köztünk. Most meg mintha testvérek lennénk. 

Hirtelen nyitotta ki az egyik fülke ajtaját, ahol már az összes Holloháti barátunk ült. Hirtelen a homlokom közepére szaladt a szemöldököm, mikor észrevettem, hogy a fülke teljesen tele van. 

- Kössz srácok, hogy foglaltatok nekünk helyet, - szóltam Mattnek és Dannynek ezzel félbeszakítva civakodásukat a csoki békákról. Jelezve, hogy dühös vagyok a biztonság kedvéért hozzá tettem. - Fantasztikus, hogy ilyen jó barátaink vannak. -

Katherine óvatosan kinyújtotta a nyelvét Chora, aki csak aranyosan kuncogott egyet. " Bocs, nem a mi hibánk, hogy egy örökké valóságba tartott mire ideértetek. " 

Már éppen nyitottam volna a számat, hogy valami sértőt dobjak vissza neki, de jobbnak láttam, ha inkább csöndbe maradok. Cho Changet egyszerűen képtelenség megérteni. Főleg azok után, ami két évvel ezelőtt történt. Elengedtem Danny kijelentését a fülem mellett, miszerint nyugodtan ülhetek az ölébe, Katherine becsukta mögöttünk az ajtót, a kelleténél kicsit erősebben, ami miatt még kisebbnek éreztem a teret. 

- Csodás, most akkor hova- 

- Talán valami baj van Miss Jackson? - 

Összefontam a karjaimat mellkasom előtt, mikor észrevettem, hogy McGalagony professzor áll mellettem, az ajtó pedig újból nyitva áll. Persze, nem veszi észre Katherinet, csak engem néz apró szemüvegén keresztül. 

- Sehol sincs hely. Minden fülke tele van. - magyaráztam neki, Katherinere pillantva, miközben próbáltam a fel-fel törő nevetésemet csillapítani. Azt hiszem nem tetszik neki, hogy McGalagony megfeledkezett az Ő jelenlétéről is. 

- Nos, azt hiszem tudok segíteni.  - felelte fürgén-  kövessen ha gondolja. 

Nem akartam gonosz lenni és a fejéhez vágni, hogy mi is képesek vagyunk megoldani a helyzetet, így barátnőmmel együtt elindultunk a professzor után. 

Hosszú séta után találtunk egy kabint. A professzor kinyitotta a fülke ajtaját, majd sóhajtva kezdett bele a mondandójába. - Sajnálom, Itt csak egy hely van. Attól tartok, valamelyikőjüknek a vonat végébe kell mennie a Mardekáros diákokhoz. -

Kellet egy kis idő, hogy felfogjam a hallottakat. Mikor tudatosult bennem, hogy inkább össze lennék zsúfolva pár Hugrabugos gyíkkal, mint hogy Mardekárosokkal körülvéve töltsek el még órákat összezárva, már túl késő volt. Katherine már nekilódult és be is fészkelte magát a kis másodikosok közé. 

- Mi a- Katherine! - kiáltottam. Sokkal inkább káromkodás jellegű szavakat akartam mondani, de McGalagony még mindig a hátam mögött állt, figyelve minden mozdulatomat, így nem tettem. 

Barátnőm szomorúan rám mosolygott, és tudom, hogy bűnösnek érezte magát, de jelenleg túl dühös vagyok ahhoz, hogy elfogadjam a csöndes bocsánatkérését. 

McGalagony becsukta mögötte az ajtót és a pálcájával az ellenkező irányba mutatott. 

- A Mardekárosok arra vannak. Szeretné ha elkísérném? - kérdezte. 

A gyomrom bukfencezett már a gondolattól is, hogy Mardekáros diákokhoz kell mennem, de hogyha még ha tanárral mennék, az csak ezerszer kínosabb lenne. " Öhm, nem, megoldom." 

- Kiváló, - mondta egy mosollyal az arcán. - Kellemes utazást. -

Elfordult és sietve ellépkedett, mielőtt bármit mondhattam volna, amiért egy hónapos büntetés járna. Ribanc! Olyan, mintha már ezer éve ezt tervezte volna. 

Eljátszottam a gondolattal, hogy visszafutok a fülkéhez, a barátaimhoz, de elvetettem az ötletet. Nem vagyok tyúk. Meg tudom csinálni. 

A számat harapdálva, idegességtől telve lépkedtem végig a fülkék mellett, bízva abban, hogy valami barátságos teremtés beinvitál magukhoz. De természetesen, ez nem történt meg.

Lassan elértem az utolsó vagont és óvatosan kinyitottam az ajtót. 

Valahogyan, azt gondoltam, hogy az összes tekintete rám szegeződik majd, mikor belépek a Mardekárosok területére, de csak néhányan néztek rám, mintha a cipőjük lennék. Vettem egy mély levegőt és megindultam előre. Oké, Cassie, meg tudod csinálni! - gondoltam magamban.

Legnagyobb szerencsémre nincs olyan sok fülke itt. Éppen egy üres asztalt kerestem magamnak, mikor a levegő feketévé vállt. 

Dühös ordítások hallatszódtak körülöttem, de én csak nyugtatgattam magamat. Tudom mi ez. Nemsokára elmúlik. 

Perui Azonnali Sötétség Por. Danny és Matt sokat használták rajtam, mikor a nyáron meglátogattak. 

Mialatt a sötétségről és az emlékeken töprengtem, valaki hátulról nekem ütközött én pedig ennek következtében előre zuhantam. 

Valami puhán és melegen landoltam. Mikor kinyitottam a szememet, a por hatása teljesen elmúlt, én pedig felnéztem. 

Ohh... bazdmeg! 

Pontosan bele Draco Malfoy szürke szemeibe.