-1-

2.8K 145 2
                                    

Az ébresztőm csilingelő hangjára ébredtem. A fejem sajog, és szédülök. Nem tudom mi van mostonában velem. Pár percig magam elé meredve nézek ki a fejemből, amit anya szakít meg.
- Elkésel, szívem! - kiabált fel a földszintről. Gyorsan észbekaptam, és felpattantam az ágyról. Miközben azon gondolkodtam mit vegyek fel, megfésülködtem, és rendbehoztam az arcomat. Felkaptam a fekete farmerem, hozzá pedig egy lenge rövidujjú pólót, majd lerohantam a lépcsőn.
- Jó reggelt! - köszöntem anyunak és apunak rekedtes hangon. Anyu épp a reggelimet csomagolta be, míg apu a nyakkendőjét igazgatta, elég szerencsétlenül. Gyorsan felkaptam bordó Vans cipőmet, hátamra vettem a táskát, a becsomagolt reggelimet pedig kikaptam anyu kezéből, majd kiáltottam valami "Sziasztok"-ot, és már rohantam is a buszhoz. Tíz perce várhattam már a buszra. Késik. Ez csodálatos. Pár perccel később szerencsére már a buszon ültem, zenét hallgattam. Két szürkészöld szempár. Két gyönyörű szürkészöld szempár, ami valahonnan ismerős volt, de az arcát sem láttam a sok utastól. A sulinál leszálltam, és bebattyogtam a suliba. Egy újabb csodás nap veszi kezdetét. Az osztálytermünkbe beérve legjobb barátnőm érzelemmentes arcával találtam szembe magam. Ezzel nem volt időm foglalkozni, mivel csengettek és megkezdődött a francia óránk.
A sulit sikerült végigszenvednem. Az ebédlőbe érve Carol szemeit kerestem. Gyorsan odarohantam hozzá, hogy váltsak vele legalàbb pár szót, hogy haragszik-e, és stb.
- Valami baj van? - kérdeztem legjobb barátnőmtől lágy hangon. Nincs válasz. Az egyik asztalnál ugyan azt a két ismerős szempárt pillantottam meg, mint a buszon. Nem. Az nem lehet. Jacob? Gondoltam magamban. Elmerültem a gondolataimban, és azon kaptam magam, hogy felém közelít. Mit tegyek? Nem sétálhatok csak úgy el, az nagyon kínos lenne. Nem volt időm gondolkodni, már előttem állt. Teljes életnagyságban. Pár percig csak szótlanul néztük a másikat, majd egymás nyakába borultunk. Kíváncsi voltam mindenre. 6 év után újra látni Ő-t. Hihetetlen volt számomra. Egyszerre támadtam volna rá a kérdéseimmel, és egyszerre öleltem volna magamhoz órákon át.
- Szia. - köszönt, az éveknek köszönhetően egy kicsit mélyebb, de még mindig cuki, csilingelő hangján.
- Szi.. Szia. - köszöntem én is kicsit akadozva a meglepettségtől.

Just Friend | Jacob Sartorius ff. |Where stories live. Discover now