Birthday

522 37 4
                                    


Liam Payne

Ma van kereken 3 éve, hogy megláttam Louis Tomlinsont, miközben a kanapémon szunyókált és már akkor tudtam, nekem az a srác kell. Bonyolult kapcsolatunk végig döcögött, egészen fél évig, mikor megszökött. Azóta akárhányszor megpillantom, meghallom a hangját pulzusom az egekbe ugrik, a kedvem is teljes fordulatot vesz. 2 éve találtunk rá az ismerősömmel. 2 éve, hogy titokban figyeltetem minden mozdulatát.  

Miért vártam eddig?

· Pereskedések, amiket titokban kellett tartani a nyilvánosság előtt.

· A cégem is terjeszkedésbe kezdett, 2 éven belül több mint 10 országban és 100 városban vagyunk megtalálhatóak.

· Elköltöztem.

S én még csak épp belekezdetem a pereskedésembe Zaynnel, Perrie azonnal hívott, hogy a "Körtém kivirult a fán, de kukac lakozik benne." Ha épp nem a bíróságon lettem volna, rohantam volna kérdőre vonni, de várnia kellett. Az esküdtszéknek pontokban vázoltam fel, hogy miért nem lehettem én az, aki Zaynt kikötözte meg egyebek, s az is segítségemre szolgál, hogy Harry meg Niall falazott nekem. A tanúvallomásuk pedig nem volt más, mint, hogy én voltam a gyertyatartó az első randijukon. Az esküdtszékben lévő női tagok egy pillanat alatt csalódottan dőltek hátra, és meghozták az ítéletet. A férfiak keményebb diók voltak, de ők is megtörtek. Azért azt elmondanám, hogy a "randijuk" egyáltalán nem úgy zajlott, mint azt gondolnák több százan. Nem voltak se gyertyák, se vacsora, se mozi, se ruha. Egy óvszerrel állított be Niall haverom,Harold pedig kapott az alkalom. Azóta el sem szakadnak egymástól és szinte mindenhol dugnak. Igen, még a bíróság budijában is. Visszatérve én szabadon távozhattam, Zaynt pedig bevarrták fél évre, 3 év felfüggesztéssel.  A bíróság után pedig rohantam a kukacos körtéhez. A kukac pedig nem volt más, mint Eleanor Calder. A csaj egy ribanc, és igen, most is a féltékenység beszél belőlem. Azon voltam ledöbbenve igazán, hogy állhatott össze egy csajjal, miután a szembe mondta, hogy szeret. S ekkor döntöttem el, hogy elköltözöm. Csalódott voltam. Borzalmasan fájt, hogy a szemembe hazudott, de nem állítottam le a nyomozást. A költözésem után a munkába temetkeztem, s rohamosan növekedett meg pár nullával a végén a pénzem. Harryékkel megünnepelve ezt a sárga földig ittam magam, de én egyáltalán nem ünnepeltem. Szomorú voltam. Másnap pedig kiakadtam megint. S aztán lenyugodtam. Először azt hittem tovább léptem, de ez akkor romokba hevert, mikor beléptem Perrie boltjába, aki huncut mosollyal nézet rám. Kiderült, Louis Tomlinson, itt Londonba vett lakást, és nem messze az enyémtől. Pár nap múlva a csaj megjelent a lakásomba, távcsővel és az emelten szobáról, szobára ment, míg fel nem kiáltott, hogy "Meg vagy!". Amint megálltam a szoba küszöbén, a pokolba kívántam magam. Beszerelt egy komplett távcsövet, ami Louis Tomlinson szobájára nézet. Elzavartam, összevesztünk, s ott hagytam a szobában a távcsövet. De higgyétek el nem kellett csak pár óra, és már rajta is lógtam. Ott volt Ő, álmaim férfija, aki épp kényeztette magát RÁM! Akkora öröm életembe nem ért még. Szeret. A ribanc, csak egy kamu, csak nem tudom minek. Nem a 18. században, basszus! 

Ráhagytam, hisz akárhányszor Londonba járt, láthattam Őt, és ez felért a másfél évi kínlódásommal. De fél évig bírtam. Aztán tovább folytattam a kínlódást. Átakartam menni, felakartam hívni, minden bajom volt, de nem tettem. S nem, azért, mert oly gyáva lettem volna. Perrie ideiglenesen beköltözött hozzám, és mindig figyelt. Már ott tartottam, hogy megverem, de Ő csak nevetett rajtam. Kinevetett, és tovább piszkált. S jött az ötletem. Szerezni kell neki egy pasit. S leszáll rólam. S nem is jöhetett volna jobbkor Niall szülinapja, hisz azon sok dögös heteró férfi, nem? De. S miután lepöcköltem a vállamról, végre belekezdhetek én is a szerelmi életem fellendítésébe, mert bele fogok őrülni, ha továbbra is egy nyamvadt képernyőn kell Őt figyelnem. Ja, amit nem mondtam. Amint Louis visszautazott Stockholmba - érdekes - én betörtem, és felszereltem vagy 30 kamerát, ha nem többet. Azóta áttértem HD-be, amit roppant élvezek, de nem olyan, mint 4D-ben, vagy személyesen. 

Beszélni akarok vele. Megakarom érinteni. A számat ajkaira tapasztani. A farkamat benne akarom tudni és őrülten megdugni.

De várok. Türelem, Fiam. Az élet mindig azokat jutalmazza meg a legjobban, akik a legtovább várnak. 

Anyám hangja cseng a fülembe, már csak azt a pillanatot várom, mikor azt mondjam, hogy igaza volt. 

- Kész vagy már, te Seggfej? - Perrie libben be szobámba és áll meg a szekrénynél. Szemem végig siklik fekete, elegáns, de vadító miniruháján, és hosszú lábain. Magassarkúja csak még dögösebbé teszi a látványt. Smink szolid, de figyelem felkeltő. Ha ezzel nem pasizik be, leszopom magam. 

- Csinos vagy. - jelentem ki megigazítva öltönyöm.

- Liam Payne, te pedig egy igazi Szexistenként festesz ebbe az öltönybe. Biztos, hogy nem vagy heteró? - szemei csillogva pillantanak végig rajtam, de mikor fej rázva felkuncogok, lebiggyeszti ajkait. 

- Viszont. Ma befogsz pasizni! - jelentem ki belé karolva és kimegyünk a lakásból. A kocsihoz vezetem, majd kocogva megkerülve beülök a vezető ülésbe. Kifejezetten hamar odaérünk a buli helyszínére, belépve pedig hatalmas fogadtatás vár minket. Sok ismerős arc mosolyog ránk, de van, aki nem ismerek fel. Niall épp a bátyával beszél és nagyon szórakoznak valamin. Épp oda indulnék mikor bevillan valami. 

Greg Horan, Louis edzője. 

Széles vigyort virítok, majd Perriet magammal rángatva odalépek hozzájuk.

- Greg. Rég láttalak! - elengedem Pezzt és megölelem.

- Szintén, Payne. S hogy vagy ma? - már ivott. Mindig is nehezen bírta a piákat.

- Én remekül. Épp ennek a leányzónak keresek valakit. - Greg szeme Perriere téved és ott is ragad. A csaj szikrázó szemekkel néz rám, majd kedves mosolyt ránt magára. 

- Örvendek, Perrie Edwards. - kezét nyújtja, Greg pedig meghajolva megcsókolja azt.

- Greg Horan. Felkérhetem egy táncra kegyedet? -  a lány megrázza a fejét, mire oldalba lököm.

- Menj. Én jól leszek. - jelentem ki vigyorogva. Sóhaj szakad ki belőle, majd ellépked mellettünk.

- Haver. Úgy látszik nem ma van nekem a szülinapom. - furán nézek rá, aztán... A levegő felmelegszik, a pulzusom felszaporodik, majd egy kéz érinti a vállam.

- Elnézést, a barátnőm szinte rám parancsolt, hogy jöjjek önhöz ide... - mi a szent atya úristen? Megfordulok és ott van Ő előttem. Zafír színű szeme elkerekedik, ajkait eltátja. Oké, Liam Payne. Szedd. Össze. Magad.  Féloldalas mosolyt villantok, majd rákacsintok.

- Nézzenek oda, Louis Tomlinson! 

- Ismeritek egymást? - Eleanor Calder.

- Nem olyan hosszú múlt áll mögöttünk, fél év? De ha nem hallottál volna még rólam. Liam Payne. - elsápad. Louisra néz. Lou továbbra is engem néz. A ribanc visszanéz rám és utálatot látok a szemében. - Nos, szóval ismersz. Remek. Mindig is szeretem, ha olyanokkal vagyok körülvéve, akik nem bírnak. Pincér! Italt! - szólok oda, s az egyik felszolgáló ugrik is. Nagyon fogom élvezni ezt az estét, előre látom. 

Sziasztok! Meghoztam az új részt, ahogy ígértem siettem vele :D Remélem tetszik és elfogadtátok, hogy miért várt annyi Liam. Nos, a héten még egy rész, amivel szintén sietek. Addig is rengeteg puszi és köszönök mindent ☻♥

Just You & IWhere stories live. Discover now