Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 11.~

Halihó! Igen, már megint itt vagyok egy újabb résszel! Mindig ezt csinálom...folyton sietek, aztán meg nyígok, hogy elfogynak az előre megírt részeim...na mindegy!:D Eléggé inaktívak vagytok mostanában itt is, blogspoton is és facebookon is, úgyhogy lehet meg fogom gondolni ezt a gyors rész hozásos dolgot...:/ Jó olvasást és ha tetszett, nyomj egy Vote-ot vagy szólj hozzá! Puszii! Xx

Faith szemszöge:

- Faith ne bénáskodj már! - kiabál felém Tomlinson, a fia mellől. Be lettem száműzetve a kapuba, ami nem egy hálás feladat, feltéve, hogy rettegek az arcomnak ütköző labdáktól... Meg úgy simán a labdáktól is... Leguggol a négy éves csöppséghez, mond neki valamit, majd nagy vigyorral feláll és hátrébb megy két lépést. Freddie hátralendíti apró lábát és rúg. Direkt úgy ugrom, hogy bemenjen, mire a kisfiú ujjongani kezd és az apja ölébe ugrik. Hihetetlenül aranyosak. Mikor Louis bejelentette, hogy apa lesz, kiröhögtem. Nem volt egy vicces helyzet, de el nem tudtam volna képzelni, hogy az a bulizó, piáló, csajozó, néha-néha füvező rosszfiú, akinek az agya egy öt évesé, fel fog nevelni egy gyereket... Képtelenségnek tartottam.. Főleg úgy, hogy nincsenek is együtt Brianaval. Mikor megszületett Freddie, óriási volt az öröm és sokat beszélgettünk Lou-val erről. Azt mondta, hogy nem fogja engedni, hogy ez a fiú apa nélkül nőjön fel, úgy, ahogyan ő, minden szabad idejét rá fogja áldozni és megad neki mindent. Kételkedtem még mindig a dolgokban, de most négy év elteltével csodálva bámulom őket, ahogyan pacsiznak és ujjonganak és meg kell mondjam...Tommoból felnőtt lett. Egy felelősségteljes apa. Csak az én életem nem arra tart amerre én szeretném? Sóhajtok egyet, majd mosolyt erőltetek az arcomra, terpeszben a kapuba állok és rugózok párat, tenyeremet pedig megtámasztom a térdeimen.

- Na, ne örüljetek ennyit! Jöhet még egy! - kiáltok oda. Freddie felkacag, majd megfogja a hozzá képest óriási labdát, elhelyezi maga előtt a fűben, nekiszalad és belerúg, de ezt most kivédem.
- Háh! Még hogy a lányok nem tudnak focizni! - öltöm rá a nyelvemet, mire visszaölti.
- Te nem focizol, te csak a labdákat kapod el! - vigyorog rám Tommo.
- Te csak maradj csöndben, mert simán lealázlak!
- Na, lássuk! - emeli fel a szemöldökét.
- Na, jó, beismerem. Inkább nem akarok kék zöld foltokat! - nevetek fel és oldalra pillantok, mert egy alakot vélek felfedezni a jobb szemem sarkából, aki pont ide tart. Fekete laza melegítő gatya, szürke kapucnis cipzáros pulcsi, sportcipő és felfogott haj. Mikor közelebb ér az illető, akihez most nagyon nincs kedvem, dühösen Louis-ra pillantok.
- Azt mondtad, hogy hármasban leszünk! - lépek közelebb hozzá.
- Hármasban is voltunk... - vonja meg a vállát azzal a tipikus Tommo vigyorral.
- Én inkább megyek! - dobbantok dühösen és az ellenkező irányba indulok.
- Negyven perc autóútra vagyunk a belvárostól! - szól utánam, mire megtorpanok, megforgatom a szemeimet és egy széles amolyan "megdögleszTomlinson" vigyort felvéve visszasétálok.
- Apa, sikerült tízet dekáznom! - kiált fel Freddie, mire Louis vigyorogva oda sétál.
- Faith, tudom, hogy most legszívesebben leüvöltenél, de mentségemre legyen, hogy az a seggfej nekem is azt mondta, hogy csak hárman leszünk - szabadkozik mély, rekedtes hangján Harry.
- Felőlem - vonom meg a vállamat.

- Tomlinson, ki leszel nyírva! - üvöltök neki oda, mire szélesen elvigyorodik és mintha nem hallotta volna, nem néz felénk.
- Azt az elégedett fejét... – dühöngök, mire Harry rám villantja kisfiús, csibészes mosolyát, amivel mindig levesz a lábamról.
- Gondolkoztál már a dolgokon? - kérdi és leül a fűbe, majd int, hogy én is tegyem azt. Lehuppanok és a friss, zöld füvet kezdem tépkedni magam mellett. Rossz gyerekkori szokás...
- Igen - ismerem be, hisz múlt éjszaka csak körülötte jártak a gondolataim. Kérdőn néz rám, ezért folytatom.
- Nézd Harry.. - kezdem és veszek egy nagy levegőt.