~Chapter 1.~

15.2K 404 7
                                    

Halihó! Nos... igen. Új bloggal jelentkezem, amii egy Harry Styles fanfiction. Nem szeretnék annyit beszélni és húzni az időt, inkább olvassatok!:) Remélem, elnyeri a tetszéseteket a sztori! Ha igen, kérlek nyomjatok egy Vote-ot vagy szóljatok hozzá bátran, mert nekem sokat jelent a véleményetek! Öleléés! xoxo 

Faith szemszöge:

Kapucnimat a szemembe húzva csörtetek végig London széles, emberektől nyüzsgő utcáin. Pár mély pocsolya az utamba kerül, de engem most ez sem érdekel, csak az úti célomhoz, a szerelmemhez akarok érni minél hamarabb. Szinte már rohanva teszem meg a házához vezető utolsó lépéseket és az ajtajához érve határozottan bekopogok. Annyira izgatott vagyok, hisz most fogom őt látni fél év után először mivel világkörüli turnén volt a bandájával. Az óriási tölgyfa ajtót figyelem és a rajta lévő 50-es házszámot, ami arannyal van borítva. Kattanásra leszek figyelmes és amint kitárul előttem az akadály, máris a szerelmem nyakába vetem magam.

- Faith! - öleli át a derekam Harry.
- Annyira, de annyira hiányoztál már! - suttogom alig hallhatóan és lemászok róla. Gyönyörű smaragdzöld íriszeibe bámulok, ami most nem úgy csillog, ahogyan szokott. Közelebb hajolok, és puha ajkaira illesztem számat. Mohón csókolni kezd, és rögtön átdugja nyelvét a számba. Furcsa érzés fog el. Szomorú... Nem szerelemből csókol, inkább bánatot és szomorúságot érzek. Lassan eltolom, és ismét szemeibe nézek.
- Beszélnünk kell - hangja határozott és rendkívül mély.
- Baj van? - nézek rá nagy szemekkel.
- Én...én, már nem szeretlek. Szakítani akarok - formálja meg Harry, rózsaszín telt ajkaival a szavakat ám egy pillanatig sem néz a szemembe. - Hogy mi? Miért? – kérdezem és a szemeimbe könny gyűlik, torkomba pedig egy óriási gombóc költözik, ami úgy érzem, nem fogja engedni, hogy megszólaljak.

- Kérlek, menj el - közli már-már ridegen és egy cseppnyi érzelem sem látszik az arcán. Fel sem tudom fogni igazából, hogy mit mond. Hisz az előbb megcsókolt... Mintha valami robot lenne és ezek a szavak belé lennének programozva.

- De, mi történt? – kérdezem ismét. Nem bírom a könnyeimet visszatartani. Kövér, sós könnycseppek kezdenek végig folyni az arcomon és már nem tudom és nem is akarom elrejteni az érzelmeimet. A lábaim kezdenek egyre gyengébbé válni, és félek, hogy bármikor kicsúszhatnak alólam...
Felnézek rá, de ő elfordítja a fejét, arcán fájdalom tükröződik vissza, hiába akarja leplezni.
- Harry.. - próbálkozom.
- Kérlek, ne nehezítsd ezt meg. Menj el most! - mutat az ajtó felé. Kifújom a levegőm és megpróbálom összeszedni magam. Próbálom valahogy kiegyenlíteni a légzésem, de nem megy. Hisz most mondta a szemembe életem egyetlen értelme, hogy már nem szeret. A legrosszabb rémálmom válik valóra ezekben a percekben. Ahogy kisétálok az ajtón, szinte érzem, ahogyan a szívem apró kis darabjai a padlóra hullnak és még több darabra törnek, amit már soha senki nem tud újra összeragasztani. El akarok tűnni... El akarok futni az egész világ elől, de fogalmam, sincs hová mehetnék. Fogalmam sincs, merre mennek az összetört szívek...

Where Do Broken Hearts Go; [H.S]Where stories live. Discover now