𝑻𝒉𝒆 𝑴𝒂𝒛𝒆 𝑹𝒖𝒏𝒏𝒆𝒓 - 𝑨𝒛 Ú𝒋 𝑲𝒂𝒍𝒂𝒏𝒅

I.

ᴛʜᴇʀᴇ ɪs sᴏᴍᴇᴛʜɪɴɢ ɪɴ ᴄᴏᴍᴍᴏɴ ɪɴ ғᴇᴀʀ ᴀɴᴅ ғᴀɪᴛʜ. ʙᴏᴛʜ ʀᴇǫᴜɪʀᴇ ᴜs ᴛᴏ ʙᴇʟɪᴇᴠᴇ ɪɴ sᴏᴍᴇᴛʜɪɴɢ ᴡᴇ ᴅᴏɴ'ᴛ sᴇᴇ.

Azon a Falon belépve, tudtam, hogy ő az. Bevallom, megérzés. 

Fontosnak vettem, hogy segítsek rajta. Ám' a kétely nem hagyott nyugodni.

Válaszokat akarok.

A fiú az egyik ágyon feküdt az Orvosiban. Az Orvosi - ahogy a nevéből is kivehetted - egy kis épület, sok teremmel. Általában mindig bővítjük, mindenkinek van saját szobája, ahol, ha megsérül, kipihenheti a baleset utáni fáradalmakat. Az orvosunk Judith, mindig van mellette valaki, aki az ügyes- bajos dolgait intézi.

Csendben aludt, nem forgolódott, mintha nem lenne már közöttünk. Judith megnyugtató hírekkel tért vissza.

- Nem harapták meg. - tette kezét a vállamra.

Én egy széken ültem, konkrétan az ágya mellett. Figyeltem minden apró mozzanatát.

- Köszönöm. Ez remek hír! - fogtam meg a kezét. - Más valami?

- A sebek sem fertőződtek el, a karján és a lábán - pár helyen - a csontok megrepedeztek, de ez legyen a legnagyobb gond.

Bólintottam. - Már csak várjuk meg, míg felébred.

- Mikor akarod neki elmondani, Dennis? - kérdezte.

Megráztam a fejem. - Még magam sem vagyok biztos abban, hogy Ő lenne az.

Judith előrébb lépett, és a tenyerét a fiú homlokára helyezte.

- Enyhe láz, nem komoly. - elővette a papírost és egy ceruzával ráfirkantotta az eredményt. - A képen levő fiú nagyon hasonlít rá. Egy próbát megér, beszélj vele.

- Fogok, csak nem most és nem a közeljövőben.

- Ahogy jónak látod. De, a helyedben már most beszélnék vele. Ha fel kell, biztos haza akar menni. Nem fog egy csapat lány között lófrálni, miközben a Kísérletében várnak rá.

Bólintok. - Igazad van.

Judith egy másik beteg mellé lépett és most csak vele foglalkozott. Nem is akartam megzavarni.

- Ne.. ne.. Teresa. Miért? Én tettem. - motyogta a szavakat. - Én tettem..

- Mi?! - suttogtam, már szinte magamtól.

- Teres.. - ekkor hirtelen felült. Még magam is hátrahőköltem, olyannyira, hogy kicsi kellett volna az eséshez. Megtartottam magam és a fiú bal kezét fogtam meg. Ő csak maga elé bámult és szépen, lassan kezdett körbenézni. Minden szegletet, minden tárgyat, mindenkit jól megnézett. Kereste az ismerős arcokat, de hiába.. végül, megállt rajtam a tekintete.

Judith lépett mellém, ki már a fiú mozdulatait, életjeleit fürkészte.

- Hol.. ho..

- Hol vagy most? - kérdeztem mosolyogva, közben a kezét simogattam.

Bólogatott.

- A Völgyben vagy. Biztonságos helyen.

•••

- Egy papírra volt ráírva. Mikor én jöttem, akkor leírtak rólam mindent, egyetlen egy cetlire. A nevem, a korom, a magasságom. Minden ott volt ... a családom. - néztem egészen mélyen a szemébe. Aztán felálltam, és kivettem a zsebemből egy papírt. Odaadtam neki.