Szitterkedj

18. Fejezet

Ma egy kicsit korábban keltem, mivel még munkaidő előtt be kell vásároljak ezt-azt, addig Aurora a szüleivel van akik bár készülődnek dolgozni, amíg én bevásárolok tökéletesek arra a célra, hogy figyeljenek a kislányra. Nyilván Felix is eljött velem, azzal az indokkal, hogy veszélyes nekem egyedül sétálgatni. Na nem mintha eddig nem egyedül sétálgattam volna, na meg persze mindketten nagyon jól tudjuk, hogy nem ezért jött velem, hanem azért, mert velem akart lenni.

– Nem rosszból, de nyolcra vissza kellene érnünk hozzátok, és talán úgy hamarabb meglenne a bevásárlás, ha mondjuk ketté válunk, nem pedig utánam jössz – nevettem, ahogyan azt figyeltem, hogy Felix lépten-nyomon mögöttem van, és figyel.

– Ahogy a kisasszony óhajtja! – emelte fel védekezően kezeit, majd megnézte a kezemben levő listát és elindult a kisbolt másik végébe.

Én addig a fűszereket néztem, aztán vettem zöldséget meg gyümölcsöt is, utána pedig a tejtermékek felé indultam, de egy ismerős hangra megálltam.

– Luna, szia! – köszönt rám Justin, egy osztálytársam. – Hogy vagy? Milyen a nyarad?

– Ó, szia! – csuktam be a hűtő ajtaját, majd mosolyogva köszöntem vissza neki. Justin szerencsére a fiúk azon csoportjába tartozik, akikkel lehet normálisan beszélgetni. – Eddig csodálatos nyaram van! Na és neked?

– Hát, egész jó – vakarta tarkóját. – Néha azért unalmas, meg rohadt meleg van és nem tudok mit kezdeni magammal, de megvagyok.

– Ezt át tudom érezni, a múltkor nem tudtam már mit csináljak, hogy ne süljek meg, de komolyan! – meséltem röhögve.

– Valamikor összefuthatnánk, mármint így többen, ne érts félre – dadogott aranyosan, én pedig mosolyogva bólintottam, bár abból, hogy kipirult, úgy éreztem ő inkább kettesben találkozna, csak nem meri mondani.

– Most ez kell, vagy ez? – sétált felénk Felix kétfajta tésztával kezeiben, miközben felváltva mutogatta őket, aztán mikor megpillantotta előttem a barna hajú fiút, kérdően biccentett.

– Felix, ő Justin – mutattam a fiúra, aki ugyan olyan meglepett fejet vágott, mint Felix. – Justin, ő Felix – mutattam ezúttal Felixre.

– Örülök a találkozásnak – nyújtotta karját Justin, de Felix csak rá pillantott és mellém sétált.

– Én sem – mormolta mellettem, majd bal kezével átkarolta derekamat, aztán egy szemtelen mosollyal nézett ismét Justinra, akinek szája egy apró "ó" betűt formált. – Na és honnan ismered Lunát, kedves Justin?

– Az osztálytársa vagyok – válaszoltam a fiú helyett, aki láthatóan elszégyellte magát, mert megszólalni sem bírt. Az meg a másik, ha meglátnék egy Felix féle fiút aki ilyen hirtelen megjelenik én is megijednék. Főleg, hogy Felix kimutatja, hogy mennyire féltékeny.

– Basszus, már ennyi az idő? – csapott a homlokára Justin. – Én hülye! Na, az van, hoooogy.... Nekem mennem kell – mutatott háta mögé, majd hátrálni kezdett. Felix fejét lehajtva nevetni kezdett, én pedig egy kínos mosollyal integettem a fiúnak, aki pillanatok alatt eliszkolt.

– Elijesztetted szegényt – vágtam vállba Felixet miután Justin eltűnt, majd ismét a hűtő felé fordultam, és kivettem a vajat meg a sajtot.

– Hát, tudja hol a helye – vont vállat Felix.

– Te féltékeny vagy – kuncogtam fel.

– Nem, nem vagyok. Miért lennék az?

– De, az vagy. Valld csak be! – nevettem tovább.

– Nem vagyok! Csak nem tetszett, hogy körülötted somfordált.