Lehetetlen ellenálás!(Tóth László-Spacc/Marics Peti)

13.rész

Reggel mikor felkeltem a kedvenc kis piros párnám helyett egy szürke párna volt a fejem alatt na meg egy kéz a derekamon.

Elképzelni sem tudtam,hogy mi történhetett. A derekamon pihenő kézre pillantottam és amint megláttam az alkarján levő pálmafás tetoválást,rögtön tudtam ki van mögöttem.

Jaj istenem,lefeküdtem Petivel.

Lassan megfordultam és szembe kerültem vele. Békésen aludt,egy-két kósza hajtincs a szemébe lógott. Az egész éjszakából,csupán csak halvány jelenetek vannak meg. De ha homályosan nem is emlékeznék,akkor is elég egyértelmű hogy az éjszaka mi lefeküdtünk.

-Még sokáig fogsz nézni,vagy végre meg is próbáljuk összerakni hogy mi is történhetett az éjszaka?-szólalt meg Peti álmos,rekedtes hangon.

-Nem elég egyértelmű?-kérdeztem idegesen,miközben felültem és magamra húztam a takarót.

-De igen,egyértelmű,viszont nem emlékszem semmi másra,csak arra,hogy kurva jó volt!-követte a példám és ő is felült.

-Haha,nagyon vicces vagy!-dobtam fejbe egy párnával.

-De most mondd hogy nem volt jó!-sóhajtott.

-D..de igen jó volt....csak lehet ezt nem kellett volna...-motyogtam.

-Megbántad?-láttam szemeiben az elkeseregetséget.

-Nem! Dehogy. Csak ha lehet ezt a többiek ne tudják meg..-fordultam felé.

-Ahogy akarod!-mosolygott rám.

-De lehet jobb lesz ha elmegyek.-mondtam majd gyorsan magamra kaptam a tegnap ledobott ruhákat.

-Elvigyelek?-ajánlotta fel.

-Nem kell.-válaszoltam.

-Akkor elviszlek!-jelentette ki,majd ő is felkapott egy melegítő nadrágot egy sima polóval.

Mikor kiléptem a szobája ajtaján egyből Milánnal találtam magam szemben.

-Ou szia Vanda.-köszönt,mintha természetes lenne hogy Peti szobájából jövök ki kora reggel,majd leesett neki hogy ez nagyon nem az.-Várj mi? Vanda??????-ráncolta szemöldökét.

-Hosszú!-legyintettünk Petivel.

-Aha. Jó hosszúúú volt az éjszaka!-vigyorgott Milán pimaszul miközben levetette magát a kanapéra.

-Majd jövök tesó!-mondta Peti majd felkapta a kocsikulcsot és elindultunk.

Mivel a mustang a táncteremnél volt,így a fehér mercivel indultunk el. Az út csendben telt el. Egyikőnk se tudott mit mondani. Mikor leparkolt Peti,felém fordult és megfogta a kezem.

-Ugye nem bántad meg?-kérdezte reménykedve.

-Nem bántam meg!-mosolyogtam rá.

-Ha vissza mehetnénk az időbe,én újra megtenném!-mondta komoly hangnemmel.

-Tényleg?-kérdeztem.

-Igen!-mondta,majd hozzám hajolt és megcsókolt,amit viszonoztam.

-Mostmár mennem kell!-szakítottam meg a csókunkat.

-Rendben.-válaszolta.

Kiszálltam a kocsiból,majd felmentem a lakásba. Próbáltam halk lenni,nehogy felkeltsem Blankát,viszont mikor beléptem az ajtón,hallottam hogy valakik a konyhában beszélgetnek.
Körbenéztem az előszobába és láttam két férfi cipőt és egy ismeretlen lány cipőt.

Kíváncsian léptem be a nappaliba,ahonnan a konyhára láttam ahol Blanka,Brúnó,Luca és Laci beszélgettek.

-Hát ti?-kérdeztem köszönés nélkül.