Az eskü (+18 )

9. Fejezet

A törölközőm mégjobban szorítom magamhoz, gyors pillantásokkal a köntösöm után kutatok, amit legnagyobb sajnálatomra sehol nem látok.

- Nem lehetnél itt. - jelzem neki.

- Ne aggódj miattam. - ajkai mosolyra húzódnak, közben többször is végig mér.

- Aggódni? Miattad? Te hülye vagy. Most pedig menj ki a szobámból. - mutattam az ajtó felé.

- Talán megijedtél? - lép közelebb.

- Menj ki. - hátrálok.

- Nem is érdekel, miért vagyok itt? - dönti kissé oldalra a fejét.

- Nem, de az igen, hogy még mindig itt vagy. Menj ki, mielőtt valaki észrevesz.

- Hidd el, kibeszélném magam.

- Nem tudnád, valószínűleg nem a saját lábadon hagynád el a szobám. - Figyelmeztetem, már csak egy balhé hiányozna.

- Mégiscsak aggódsz értem.

Nem mondok semmit, nem akarok kellemetlenségeket, bármennyire is megérdemelné, ezért nem kezdek el kiabálni és az ágyon heverő telefont sem veszem fel, hogy segítséget hívjak. Az ajtóhoz sétálok, megtartva a méltóságom - már amennyire egy szál törölközőben van méltósága az embernek egy idegen előtt. Kitárom az ajtót, fejemmel a folyósó felé bökök.

- Nem lesz ez mindig így, Kislány! - áll meg közvetlenül velem szembe, tekintete az enyémbe fúrodik.

Seggfej. Már a puszta létezése kihoz a sodromból. Igazi öntelt barom. Tanulva az előbbi hibámból, most magamra zárom az ajtót.
A ruhásszekrény előtt tanácstalanul állok, több ruhát is számításba veszek, végül hosszas válogatás után kiválasztom a megfelelő ruhát: egy elegáns, magasderekú, sötétkek nadrágra esik a választásom, egy fehér inggel. Negyed órával később, egy szolid sminkben, finom hullámokkal a hajamban állok a tükör előtt. Cristiano akciója ellenére is korán elkészültem. Leellenörzőm a táskám, benne minden ami fontos: telefon, iratok, zsepi és sminkeszköz, bár erre valószínűleg nem lesz szükségem.

Apám, anyám és Cristiano a nappaliban beszélgetnek jókedvűen. Miért van még mindig itt? Miért nem megy már haza? Nincs New Yorkban elég dolga?

- Szívem, de csinos vagy. - vesz észre anya.

- Köszönöm. - mosolygok rá.

- Gyere be, ha jól tudom még nem kell indulnod - néz az órájára. - Mr. Cavallaro épp Simona-ról mutat képeket. Gyere nézd meg te is.

- Nem akarok zavarni - tartom a szemkontaktust anyával, de érzem magamon Cristiano tekintetét.

- Ne beszélj hülyeségeket, gyere. - paskolja meg a helyet maga mellett.

- Még lekell ellenöriznem a sminkem. Mégis csak a vőlegényemmel találkozok - mosolygok rá és a földszinti fürdőszoba felé veszem az irányt.
Csak remélni tudom, hogy az indokom nem túl átlátszó. A tükörben megnézem mégegyszer a sminkem, pár percet várva, míg elhagyom a helyiséget. A nappali helyett a konyha felé veszem az irányt, a finom illatok teljesen elcsábítanak.

- Kisasszony, miben segíthetek? Nagyon elegáns ma - mosolyog Agnese.

- Köszönöm, csak inkább itt várakozok.

- Nem szabadna itt lennie. - aggodalmaskodik, közben kiszedi a sütőből a húst.

- Itt nyugi van. - válaszolom.

- Ahogy gondolja.

Nézem, ahogy sürög-forog a konyhában, tálalótálba teszi az elkészült ételeket és sorban viszi ki az étkezőasztalhoz.