Az eskü (+18 )

5. Fejezet

Amint Paolo visszatért az ő lakosztályuk kulcsaival,  Raymond is felbukkan.
Nagy mosollyal az arcán köszön, engem megölel, a fiúkkal kezet fog. Az arcán most is tökéletes a pókerarc, Riccardo arca viszont kissé megkeményedik.

- Örülök, hogy itt vagy - fordul felém újra.
Átadja a csomagjaim a londinernek és megindulunk a lakosztály felé.

- Jól utaztál?

- Igen, hamar ide értünk.

Szerencsére ugyanazon a szinten lesz Riccardo és Paolo is,  megnyugtató a tudat, hogy közel vannak, nem érzem magam annyira egyedül.

A szoba csodálatos, a kilátás a Capitol épületére valami mesés. A hálószobában egy hatalmas franciaágy terül el. Magamban elszámolok tízig, felnőttek vagyunk, mégiscsak a férjem lesz. Kirázott a hideg a gondolatra, de nincs mit tennem, elkell fogadnom a helyzetet.
Raymond tényleg nagyon helyes srác, de nem látok bele többet. Hiányzik az a pici plusz belőle, amitől a szívem hevesebben verne. Tisztában vagyok vele, hogy lehetne rosszabb is a helyzet, de valahol mélyen a szívemben azért bíztam abban, hogy szerencsés leszek, mint a nővérem.

Hiába viselkedik úriember módjára, nem tudom eldönteni, ez most tényleg ösztönből jön neki vagy csak az elején próbál jó benyomást kelteni, az esküvő után meg már lehet úgy gondolja, úgyis mindegy hogyan viselkedik a négy fal között.

- Éhes vagy?

- Igen, te ettél már? - érdeklődöm, tekintve hogy rég elmúlt dél.

- Nem, gondoltam megvárlak. Akkor együnk.

Bólintok,  ő megfogja a kezem és amíg a szálloda étterméhez érünk, el sem engedi. Az egyik kör alakú asztalhoz kísér minket a pincér, Raymond kihúzza nekem a széket, majd leül velem szemben. A pincér átadja az étlapokat, Raymond azonnal rendel is egy üveg vörösbort.

- Mikor kezdődik a konferencia? - a lényegi információkat eddig senki nem osztotta meg velem, nem szeretném, ha az utolsó pillanatban derülne ki, hogy mikor indulunk.

- Este 6-kor kezdődik, a szálloda egyik rendezvénytermében leszünk. De ez csak vacsora lesz.

- Rendben. - lapozom tovább az étlapot.

Hamarosan megérkezik a pincér az üveg borral a kezében, megtölti a poharakat, felírja a rendelésünk és megy is tovább.

- És holnap? - teszem fel az újabb kérdésem.

- Gondoltam tölthetnénk együtt egy kis időt délután. Délelőtt lesz egy találkozó a kormányzóval. Ott nem kell jelen lenned, de utána elmehetnénk ebédelni. Van egy szuper étterem a közelben.

Fürkésző tekintete kissé meglep, ahogy sorra veszi, hogy sétálhatnánk egyet a White River State Parkban és ha már ott vagyunk, akkor az állatkertbe is elmehetnénk, majd vacsorázhatnánk egy kedvelt helyén.

- Szuperül hangzik - mosolyodok el.

Tetszik az ötlet, hogy elmenjünk az állatkertbe. Egyetlen emlékképem van róla, mikor kicsi voltam, talán 4-5 éves lehettem és anyuékkal elmentünk az egyik állatkertbe, hogy szembe néztem egy vizilóval, amint éppen ásított, az elmondásuk alapján annyira sírtam az ijedtségtől, hogy Enzo inkább elvitt fagyizni. Erre a részre nem emlékszem, pedig imádom a fagyit, de arra igen, hogy a plüss vizilovak, és az egyéb, a vizilovakkal összeköthető játékok, mesefigurák egy ideig a frászt hozták rám.

Az ételek nagyon finomak lettek, és szívesen megkóstoltam volna még néhány ételt a napokban, de Raymond folyamatosan egy Tony nevű étteremről áradozott és felcsigázott a lelki szemeim előtt felbukkanó ételek látványa az elmondásai alapján. A desszert elfogyasztása után Ray rendezi a számlát, kézen fogva megyünk vissza a szobába.

*