My love for you /Lando Norris ff./

15.

Lando

Hogy mi a bajom? Most komolyan azt várja, hogy elmondjam neki? Ha elmondanám valószínűleg egy egész életre megutálna, így semmi esélyt nem láttam arra, hogy elmondjam neki bánatomat, aminek fő okozója lényegében a randipartnere.
Vagyis öt perce még így éreztem, utána mindent el akartam neki mondani, hogy kibaszottul én akarok Charles helyében lenni. Aztán úgy határoztam, hogy inkább kussban maradok és megpróbálok úgy tenni, mintha semmi bajom nem lenne. Mintha nem akarna szétvetni az irigység.

Rózsa... Komolyan Charles? Tisztában voltam vele, hogy télen nem lehet tulipánt szerezni, de én biztosan megoldottam volna valahogy. Hogyan hogyan azt nem tudom, de Chelsea miatt biztosan megoldottam volna. Méghozzá rózsaszín tulipánt szereztem volna, hiszen az az örök kedvence. Általános iskolás ballagásunkkor is olyan csokrot kapott és, mikor meglátta a szó szoros értelmében kápráztak szemei az örömtől. Ő az a lány, akit fel tudsz vidítani egy kis csokorral is, amit a rétről szedtél.

Azt hittem, hogy voltam már szerelmes. Például Luisinha-ba. De vele valahogy más volt minden. Ő a barátnőm volt, mégsem akartam minden srácnak nekimenni, aki csak egyszerűen szemet vetett rá, vagy akivel beszélgetett. Luisinha-nak hosszú ideig tartott ajándékot választani, Chelsea ajándékához, pedig elég volt egy szempillantás. Igaz, hogy Chelseat sokkal régebb óta ismerem, de soha nem hittem volna, hogy tudok majd valakihez jobban vonzódni, mint Luisinha-hoz. Viszont ezt Chelsea könnyű szerrel megcáfolta csupán annyival, hogy létezik és, hogy barátjának nevez.

Belegondolva baromi sok dolgot tudok Chelsea-ről. Mégiscsak együtt nőttünk fel, így ez egyáltalán nem meglepő és ezért csak még jobban úgy érzem, hogy többnek kell lennem számára, mint egy barát. Mert egy kapcsolatban az is fontos, hogy legjobb barátok legyünk, nemde?
Tudom, hogy milyen parfümöt választana, tudom, hogy milyen csokit kell neki venni a nehéz napjain, tudom, hogy milyen zenéket szeret, hogy ki a kedvenc kosarasa, tudom, hogy csak ő sértegetheti az öccsét és, ha esetleg más teszi annak nekiugrik. És ez csak pár példa.

Nem halaszthatom el a kezeim közül őt. Valamit tenni akartam, ismét úgy éreztem, hogy nem hagyhatom mással lenni. Az előadás már egy ideje elkezdődött, így a nézőteret csak a színpadról kiszökő fény világította be. Chelsea büszkén nézett Blair-re és a ruhákra melyek tervezésével ő fáradozott.

Nagy levegőt vettem és úgy éreztem, hogy lépnem kell. Nem futamodhatok mindig meg. Annyi alkalmam lett volna megcsókolni már, de mindig megijedtem. Gyáva vagyok... Talán mindig gyáva leszek és ezért nem tudok futamot nyerni.

Újabb mély levegő és bal kezemet a lány hozzám közelebb lévő térdére simítottam, de nem néztem rá. Nem mertem rá nézni. Szemem sarkából láttam, hogy oda kapta tekintetét, de nem rázta le kezemet, aminek azért örültem. Pár perc elteltével mégegyszer bátorság hullám csapott le elmémre, így hüvelykujjammal végigsimítottam Chelsea térdén és minimálisan feljebb csúsztattam kezemet combjára. Biztosan elpirult.

– Mi van Charles-ban, ami...- mondatom véget inkább elharaptam. Azt sem tudtam ennyit miért konyogtam ki.

– Ami? - kérdezett vissza suttogva, hogy ne zavarja a körülötte ülőket, akárcsak én tettem.

– Mindegy, hagyjuk - ráztam meg fejemet és elvettem kezemet, azonban ő kezem után kapott és visszahelyezte combjára.

– Nem hagyjuk! Elkezdted, akkor fejezd is be kérlek. Tudod, hogy milyen kíváncsi a természetem - pontosan jól tudtam, ezért átkoztam is magam, hogy nem tudtam lakatot tenni a kis fecsegő számra, így most a lehető legkínosabb helyzetbe sodortam magam. Mivelhogy ennek itt még nincs vége, úgy éreztem.