My love for you /Lando Norris ff./

8.

Chelsea

Pár napja még egyáltalán nem voltam izgatott a Charlessal való vacsoránk miatt, viszont, mikor eljött a csütörtök este... Nem éreztem, hogy annyira vonzódtam volna Charleshoz, hogy ilyen szinten ideges legyek és izguljak. De még magamat is ijesztően képes vagyok meglepni.

Korábban megbeszéltük, hogy még a médianap estéjén elvisz valami borzasztóan drága étterembe, így újra egy futamon kötöttem ki. Bár meg nem tudnám mondani miért, de mart a tudat, hogy nem kimondottan Lando miatt vagyok itt.

- Hol van Blair?- léptem be Max és Aiden szobájába, ahol Lando is velük volt.

- Tudnunk kéne?- vonta fel szemöldökét Max.

- Hát jó lenne.- csettintettem nyelvemmel.

- Amúgy is, neked nem készülődnöd kellene már?- kérdezett rá.

- Kellene, de ahhoz szükségem lenne Blair-re. Nem veszi fel a telefonját.

- Pedig sietned kéne, még a végén megváratod Charlest.- szólalt meg Lando, miközben arra sem méltatott, hogy felnézzen a telefonjából.

- Nem fogom megváratni, e felől ne aggódj.- mosolyogtam telefonját bújó alajkára gúnyosan, mire felkapta a fejét.

- Ja, én nem aggódok.- vonta meg vállait.

Újra megpróbáltam felhívni szöszi barátnőmet, miközben visszamentem a szobánkba. És hála Istennek Blair már az ágyon ült egy szatyorral, amiből éppen pakolt ki.

- Megvan a tökéletes nadrág!- vigyorgott. Izgatottabb volt mint én. Nem tudtam rá haragudni.

Fél óra múlva egy fehér szatén ingben és a fekete rövid bőrnadrágomban vártam Charlest. Hálás voltam, hogy Blair meg tudta szerezni a nadrágot, hiszen szerelem volt első látásra és még kényelmes is volt. Lábaimon fekete szandál volt, hajam pedig enyhe hullámokban omlott vállaimra. Arcomra csak halvány sminket választottam. Néha eszembe jutott, hogy biztosan látni fognak minket fotósok vagy rajongók és ezért kicsit feszengtem, és mielőtt megjött volna Charles jobb kezemen mutató és középső ujjamat összefontam, hiszen az legalább megnyugtatott.

Charles lassan megérkezett, örültem, hogy Lando szavaihoz híven nem várakoztattam meg a Ferrari pilótáját. Kiszállt az autóból és kinyitotta nekem az ajtót, miközben nem is próbálta palástolni, ahogy végignézett rajtam.

- Nagyon csinos vagy!- derekamnál fogva fordított az autójához, mire először meglepődtem, de örültem, hisz nagyon szeretem ha hozzámérnek. Kimondhatom, hogy az érintés a szeretetnyelvem.

- Köszönöm!- mosolyogtam fel rá, mikor már a bőr ülésen ültem. Ha jól sejtettem az az autó drágább volt, mint az életem.

Az út alatt nem beszélgettünk valami sokat, ahogy láttam igazán el volt merülve a gondolataiban, így nem szerettem volna megzavarni. Helyette azon gondolkoztam, hogy ha esetleg kínos szituációba keverném magam hogyan tudnám kihúzni belőle magam, bár nagyon reméltem, hogy semmi ilyen nem lesz.

- Egy régi jó barátomé a hely.- nyitotta ki előttem udvariasan az ajtót. Nagyon tisztelettudó és udvarias... Lando biztosan bement volna előttem és még a nemlétező haját is hátra dobta volna a válla fölött. Miért jut még ilyenkor is eszembe?

- Én nem szeretem ennyire a tésztát.- vágtam fura fejet, amikor láttam, hogy a fél étlap mindenféle tésztás ételből áll.

- Semmilyet?

- Csak nem a kedvencem egyik sem.- mosolyogtam kínosan és lapoztam egyet, ahol végre nem tésztát olvastam tésztával.

- Kár. A tésztás ételeket még én is meg tudom csinálni, úgy, hogy épségben megmarad a konyha. Arra is gondoltam, hogy legközelebb csinálnék neked és vacsorázhatnánk nálam.- nem tudtam, hogy ezt ki szerette volna mondani, vagy csak kinyúszott, de aranyos volt, ahogy mondata után megvakarta a tarkóját. Igaz lehet icipicit korai lenne ez még nekünk, mivel alig ismerjük egymást pár hete.