My love for you /Lando Norris ff./

13.

Chelsea

Hogy mennyire volt nehéz rávenni Landót, hogy takarítsuk ki a monacói lakását. Szépen szólva nagyon nehéz volt, hiszen napokig papoltunk neki arról, hogy még most kéne elkezdeni. Végül talán rájött, hogy igazunk van, vagy csak szimplán megunta a diskuránkat, így rábólintott. Eleve is nála töltöttük volna a szilvesztert, de így még előtte nap a hasznunkat is vehette.

– Először is tedd be a szennyesbe a szétdobált ruháidat!- nézett körül Blair és mutogatott a fiúnak, aki fintorogva, de elkezdte megtenni, amit a lány kért. Nem tudtam elképzelni, hogy Lando hogyan élte a mindennapjait ilyen kupisan.

Miután Lando elpakolta a ruháit, neki is álltunk a komolyabb dolgoknak. Aiden vállalta, hogy minden egyes helyiséget kiporszívóz, ami már nagyon ráfért a házra. Blair elszaladt bevásárolni, amíg nyitva voltak a boltok, mivel a Norris hűtő kongott az ürességtől. Max az ablakok pucolásához kezdett neki, ami eleinte kimondottan érdekes és nevetséges látványt nyújtott, de idővel belejött. Landora maradt a végén a felmosás.
Ezen kívül indítottunk két egymás utáni mosást.
Én a szekrények tetejét sikáltam le vizes szivaccsal, mivel a rajta lévő porba már rajzolgatni lehetett. És akkor Lando még várt volna azzal a takarítással?

Lando lelkére kötöttem, hogy fogja a létrát, miközben rajta állok, mivel ismertem már magam annyira, hogy képes vagyok leborulni, ha meginog egy kicsit is.

– Én nem értem Norris.- sóhajtottam, miközben a nappali után már a szobájában voltunk.

– Micsodát Norton?- vonta fel szemöldökeit, miközben lepillantottam rá. Ahogy fogta a létrát kezein kirajzolódtak erei...

– Minden gazdag embernek van bejárónője, neked mi a francért nincsen?

– Nem bízok meg bennük. Csak gondolj bele. Ha nem vagyok itthon, simán lenyúlhat valamit.

– Jó ez igaz.

– Meg amúgy is, éppen itt az újdonsült bejárónőm a létrán.- incselkedett, mire színlelt sértettséggel néztem le újra rá.

– Istenem mennyire utállak ilyenkor! De egy állat vagy!

– Egy állat?- csak bólogattam, hiszen a tevékenységemet fontosabbnak tartottam abban a pillanatban, ami a fiúnak nem tetszhetett. Lando hirtelen picit megrázta a vas létrát, mire ajkaim közül kiszökött egy kisebb sikoly és valóban meg is billentem, de kapaszkodni nem volt lehetőségem, így felkészültem életem egyik legnagyobb becsapódására. Viszont az csak nem következett be. Lando a derekamnál tartott, majd úgy fordított magával szembe, miután megakadályozta, hogy leessek. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, mit csináljak, mit gondoljak. Csak figyeltük egymást, vártuk, hogy a másik mondjon vagy csináljon valamit. Landonak gyönyörű szemei vannak, melyek csak szebbek lettek a beszűrődő napfény miatt.

– Mondtam, hogy utállak!- mondtam halkan. Pedig nem utáltam, közel sem álltam hozzá...

– Én is utállak téged Norton!- mosolyodott el, majd a nyakamban lévő nyakláncra pillantott.– Még nem láttam rajtad.- vigyorgott.

*Szenteste vacsora után Max és az én családom leültünk a nappaliba, hogy kibondhassuk az ajándékainkat. A két család sokszor ünnepelt már együtt és ez idén sem történt másképp.
A baráti társaságunkkal szinte soha nem vettünk egymásnak semmit karácsonyra, hiszen nem voltunk együtt, csak szülinapokkor ajándékoztuk meg az ünnepeltet.

– Chelsea ez tegnap reggel jött neked karácsonyra.- adott egy apró dobozt kezembe apa, mire rögtön kíváncsi lettem.

– Nem mondták ki küldte?