AGYAR

3. Fejezet

Valóban nem tudtam, mert aztán mikor tesiről kifele jövet megpillantottam Jacksont a parkolóban egy Range Rover társaságában, kissé elfutni készültem volna. Ugyan alig voltak a parkolóban, nem mondhatnám, hogy Jackson magára vonta a tekintetet - ugyanis a roverből volt vagy hat darab is. Úgy látszik, ide nagyon gazdag emberek járhatnak.

- Sarah! - kiált felém, mikor látja semennyire sem akarok megmozdulni az iskola bejárata felől. Megköszörülöm a torkomat és gyorsan leszaladok a lépcsőn úgy téve, mintha nem nekem szólt volna.

- Szia, újra! - mosolygok felé. - Jó az autód!

Nevetve megpaskolja a rover oldalát.

- Na ja, már nem csak egyeseknek van pénze - az egyesek szót elég nagy undorral ejtette ki. - Történetesen fura is, hogy már ide járok suliba, és nem a rezervátumba.

Kérdőn nézek rá.

- Rezervátum? - biccent.

- Még jó régen, néhány éve ide én nem tehettem be a lábam, de ma már nem számít ki melyik földre teszi be a lábát.

Annyi a kérdés bennem, hogy egyelőre szóhoz sem jutok. Föld? Rezervátum? Hányat írunk, 2009-et?

- Hogy érted... - de mielőtt még kikérdezhetném erről, kinyitja az anyósülés felőli oldalt. Biccent a fejével.

- Szállj be.

- És ha nem? - szalad ki a számon, de Jackson játékosan elvigyorodik.

- Miért ne jönnél? Inkább sétálsz?

- Jogos... - apró mosollyal hát beülök az anyósra. Mikor ő is beszáll, beindítja a motort és a hideg miatt felveszi a fűtést.

- Hogy értetted, hogy már mindegy hova teszitek be a lábatok? Mármint ez miért volt anno fontos?

- Régen.. volt egy história. Tudod a szokásos vámpír-vérfarkas dolog. - forgatja meg szemeit. - Igazából nem valami lényeges ez a része, az viszont igen, hogy mi mint rezervátumban élők, nem mehettünk a "hidegek" földjére, ahogy ők sem a miénkre - nevetve megcsóválom fejem.

- Úristen, ezt most az alkonyatból szedted? - merev kifejezése az útra meredve felenged, és elmosolyodik haloványan. Felém pillant.

- Nem hiszel a természetfelettiben?

- Nem én! - Jelentem ki magabiztosan. - Ha hinnék benne, már azt hinném, hogy farkassá változva vagy felfalsz, vagy pedig bevésődöm neked. Kicseszett Jacob!

Nevetve vissza néz az útra, mikor megszólalnék hol forduljon be, ő automatikusan szó nélkül tudja. Megilletődve meredek rá. Tudja hol lakom?

- Jacob vagy Edward párti vagy? - kérdésére összeszűkítem szemeim.

- Egyik se.

- Miért?

- Mert csak a bonyodalom? - eltöprengek azért. - Bár ha nagyon gondolkodom, tényleg senki sem. Túl sok bonyodalom lenne, nem? Vámpírként megennének, farkasok pedig kitudja mit művelnének velem. Csak egy átlagos életre vágynék.

- A farkas élet átlagos - veti közbe. - Nem olyan, mint hiszed. Ha bevésődsz valakinek, az csak jót jelent. Te nem szenvedsz ha nem viszonzod, de ő igen.

- Miért lenne jó, ha én nem szenvednék? - kérdezem meggondolatlanul. - Tegyük fel, hogy bevésődöm valakinek de nem viszonzom, az nekem is rossz érzés lenne.

- Ha két sima emberről lenne szó, sem az szenvedne aki nem viszonozza az érzést. Egy farkas esetében ez nagyobb szenvedés. Mindig melletted akarna lenni, védelmezni a szellőtől is akár.

- Jogos, ezt a kört te nyerted - megáll a házunk előtt. - Honnan tudtad, hogy hol lakom?

Mintha most ugrasztottam volna ki a komfortos zónájából, konkrétan megmerevedik ültében.

- Én nem, én csak... - látom szeme járásából, hogy próbálja megmagyarázni, de egy épkézláb mondat nem jut eszébe. Megforgatom szemeim.

- Hagyd, majd holnap kitalálod mit válaszolj - mosolyogva megcsóválom a fejem. Kiszállok a hideg levegőre, és miután becsukom az ajtót magam mögött, felmegyek a bejárat előtti lépcsőn. Még egy pillanatra hátra fordulok Jackson felé. Nem hajtott el, de a sötétben nem látom arcát. Biztos azt várja, hogy bemenjek a házba, és biztonságban legyek. Igen, ő nem lehet egy zaklató. Talán.