Nomen est omen.

7. Make-Out Club

A reggel ezzel a reszkető várakozással indult, nézték, mikor jönnek a rendőrök. Erika mélyeket sóhajtott.

– Zolikám, Zolikám… – Pihegő mellkasára szorította a tenyerét. – Jaj, Zolikám, mi lesz veled?

Zoli felháborodva széttárta a karját.

– De nem is csináltam semmit!

– Nyugi, Erika – szólt közbe Buzád – nem lesz itt semmi gáz. Majd ha kijönnek, elintézem, csak hagyjatok beszélni, de amúgy ki se jönnek ilyen pici faszságért. Pakoljunk inkább, nem? – Alighogy ezt kimondta, már el is fáradt, de nem, nem, ő azért jött, hogy hasznos legyen Erikáéknak. Elég volt már itt a lázas rothadásból.

Erika mintha meg sem hallotta volna őt.

– Megkérdezem Bélát is, tud-e itt a rendőrségről valamit… – Felállt, hogy telefonáljon, Buzád értetlenül nézett utána. Erika hangja a ház mellől szivárgott be a nyitott teraszajtón.

– De én mondtam, hogy… – fordult Buzád hevesen Zoli felé, de Zoli leintette.

– Shh. – Még azt sem mondta, hogy „kuss legyen”, és Buzád érezte, ahogy az arcába vér szökik. Zoli megtapogatta a homlokát, két tenyerébe fogta az arcát, hogy kitapintsa Buzád nyirokcsomóit. Nagyon rá volt függve ezekre a nyirokcsomókra.

– Még mindig kicsit meleg vagy – dörmögte.

– Nem kicsit, Zolika, nagyon – kacsintott rá Buzád.

Zoli felmordult, megszorongatta a nyaka két oldalát.

– Még mindig nem vicc, jól van?

Buzád gyorsan előredőlt, lekapta Zolit, és mielőtt elhúzódott, búcsúzóul az ajkába harapott. Zoli szája ernyedten elnyílt.

– Na, mi lesz, Zolika, buzulunk vagy mindent egyedül kell csinálnom? – vigyorodott el Buzád.

Zoli megragadta a székét, közelebb rántotta Buzádot.

– Fene a rámenős mindenedet! – És már csókolta őt, elfúlón, durván, kapkodva, Buzád pedig az ölébe mászott, bevágta a térdét Zoli székének szélébe, de nem zavartatta magát. Zoli elkapta a vállát.

– Várj… Várj, anyukám…

– Telefonál – vágta rá Buzád, és már mászott volna vissza Zolira, de Zoli megint eltolta magától.

– Ne most… Majd este…

– És addig én mit csináljak, Zolika, dögöljek meg?

Zoli elvigyorodott.

– Ha ragaszkodsz hozzá. De hullákkal én nem szexelek.

Buzád felvonta a szemöldökét.

– Igen, mert azt fogunk? Egyből bele a lecsóba, Zolika, ilyen rámenősek lettünk hirtelen?

Zoli előbb elsápadt, majd elvörösödött, lesütötte a szemét.

– Nem azért, ha… ha nem akarod…

Buzád meglökte a férfi vállát.

– Csak hülyítelek, Zolika, én ne akarnék dugni? Én mindig akarok. – Megfogta Zoli kezét, az ölébe vezette, és Zoli a nadrágján keresztül marokra fogta őt. – Látod, mennyire akarom? – súgta, és elégedetten észlelte, ahogy a combja alatt Zoli álló farka tovább keményedik.

Rátett még egy lapáttal.

– Tudod, hogy akarom – duruzsolta Zoli ajkaiba. – Tudod, mennyire akarom… – A csípője lágyan felhullámzott, ahogy Zoli ölének dörgölte magát, és Zoli felnyögött, simult hozzá. – Tudod te is… – suttogta, és Zoli nyújtózott utána.