1. Basket Case

174 16 9
                                    

Baby Dee Galore kéjes nyögései betöltötték a kékes félhomályban fürdő szobát. Buzád a képernyőre függesztette a tekintetét, a vonagló, izzadt testek kavalkádjára, aminek közepén Baby a nevéhez méltón legalább öt farkat szolgált ki, de alig érezte ujjainak mechanikus mozgását az ölében. Fejben teljesen máshol járt.

Nem arról volt szó, hogy ő nem szeretett egyedül lenni. A szinglilétnek is megvoltak az előnyei, például, hogy senkit nem kellett kísérgetni, senki picsogását nem kellett hallgatni, Buzád azt csinált a szabadidejében, amit akart. (Leginkább a farkát verte, és aludt. Ha Virgíniusz időnként beugrott, és főzött valamit, még evett is.)

És az sem volt gáz, tényleg, hogy Virgíniusz elköltözött. Régóta érett már a dolog, Virgíniusz a fél életét Tasnál töltötte egyébként is, és Buzád nagyon adta, hogy végre saját lakása volt. Nem volt itt semmi gáz. Az a magány, ami melóból hazaérve arcon csapta csak egy pillanatig tartott. Utána itt volt neki Baby Dee, hogy kitöltse őt. Mármint, hogy Buzád kitöltse Baby Dee-t. A fantáziáiban, mert Baby Dee Los Angelesben szopta a faszt, ahova Buzádnak soha a büdös életben nem lenne pénze elmenni.

A tekintete megakadt Baby Dee meg-megvonagló torkán, a férfi előrecsapódó csípőjén, és az állkapcsa megsajdult, a szájában összefutott a nyál, mintha ő lett volna, aki...

Buzád elkapta a tekintetét, Baby Dee cicijére koncentrált, a jobb mellén a kicsi, feketés anyajegyre. Nem kéne Baby Dee-nek azt megvizsgáltatnia egy bőrgyógyásszal?

Megrázta a fejét, visszaterelte a figyelmét a pornóra. Baby Dee-t most éppen a hasára fordították, hátulról hatoltak bele, análban, és Buzád felnyögött, a fején átvillant Tas alakja aznap reggel az edzőterem zuhanyzójában, ahogy a hátán lecsorgott a víz, és Buzád keze felgyorsult a farka körül.

A kurva életbe.

Buzád már nem tudta megállítani a gondolatait, Baby Dee segge helyett a belé hatoló farkat nézte, a férfi széles vállait, megfeszülő izmait, a nyers erőt, amivel Baby Dee-t dugta, és a rohadt életbe, Buzád akarta ezt, akarta a csípőjére markoló ujjakat, a fölé hajoló néma, férfias tömeget, összeszorított fogai között megszűrve kapkodta a levegőt, és ott volt megint a szaunában, a térde sajgott a csempétől, az arca ragadt a gőztől meg az izzadtságtól, és be volt állva, kurvára be voltak állva mindketten, de Zoli a tarkójára szorított, miközben Buzád a farkát szopta, és mire Buzád idáig ért, már nem tudta megállítani, átrohant rajta a gyönyör, és az asztalra dőlve elélvezett.

Valamit véletlenül megnyomhatott, mert Baby Dee hangos "bassz meg, bassz meg" sikolyai elnémultak. Buzád lehunyt szemmel, zihálva feküdt a billentyűzetén.

Most jólesett a nyugalom. Elálmosodott a számítógépe zümmögésétől, kezét a boxerjába törölte, amit már amúgy is ki akart dobni.

Mikor még mindig szuszogva felemelte a fejét, Baby Dee fennakadt szemű, kimerevített orgazmusa üdvözölte a képernyőn.

– Jól van, Baby Dee – súgta mosolyogva, és megsimogatta a lány pixeles arcát. – Megcsináltuk.

Elnevette magát, majd a szemét elfutották a könnyek. Ahogy visszafektette a fejét az asztalra, kitört belőle a nyüszítő zokogás.

*

– De szarul nézel ki! – üdvözölte másnap Tas az edzőteremben.

– Kösz, baszd meg, Töhötöm, te meg úgy ragyogsz, mint egy terhes nő – morogta Buzád, miközben lehúzta a fejéről átázott csuklyáját, és kisöpörte tüskés barna hajából a vizet. Kellett a fenének megnöveszteni a haját, most egy félóráig várhatta, amíg megszárad.

Nomen est omen.Where stories live. Discover now